Jelbeszédes tánccal emlékeznek Cipőre Sümegen

Jelbeszédes tánccal emlékeznek Cipőre, azaz Bódi Lászlóra, a Republic együttes hétfőn elhunyt alapítójára, énekesére, dalszerzőjére Sümegen.

A szívbetegsége következtében 47 éves korában elhunyt zenész emlékére a sümegi Broadway tánccsoport elkészíti A csend beszél tovább című Republic-dal jelbeszédes változatát, a próbákat a hétvégén kezdik - mondta Oláh Tamás, a csoport koreográfusa és vezetője kedden az MTI-nek.
A 22 főből álló társulat a jelnyelvre, jelelésre építi a mozgást és a koreográfiát, munkájukat jeltolmács segíti. Oláh Tamás elmondta, hogy amikor tegnap este értesültek a szomorú hírről, azonnal összefogtak, hogy méltó módon állítsanak emléket Cipőnek.

cipoA Republic frontembere kötődött a Veszprém megyei városhoz: a zenekar több jótékonysági koncertet adott Sümegen, legutóbb 2011 augusztusában a tolószékbe kényszerült Kovács Péter külföldi gyógykezelésének támogatására - közölte Tisler Anna, a sümegi önkormányzat médiafelelőse az MTI-vel. Hozzátette: idén augusztusra újabb fellépést terveztek a városban, ahová korábban Cipő magánemberként is többször eljött. "Csendes, szerény, mindenkivel barátságos ember volt, a város ezzel a tánccal emlékezik rá".
A sümegi Kisfaludy Művelődési Központban négy éve működő, középiskolásokból álló tánccsoport már készített a világon egyedülállónak számító jelbeszédes táncot: az esélyegyenlőség jegyében a siketek világnapján állították színpadra a Bródy János Ha én rózsa volnék című dalára készített koreográfiát.

süti beállítások módosítása