Balettverseny és balettfilmfesztivál Nurejev emlékére

A 20. század egyik legnagyobb és legismertebb táncosa, Rudolf Nurejev 75 éve született és 20 éve hunyt el. A születésnap - március 17. - köré szervezik Budapesten a Nurejevről elnevezett VI. Nemzetközi Balettversenyt.

A kettős évforduló alkalmából olyan filmeket vetítenek március 15. és 17. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, amelyekben az orosz balettsztár táncol, illetve olyan művek felvételeit, amelyeket ő is koreografált, például az Ausztrál Nemzeti Balettel készült Don Quijoté-t vagy utolsó egészestés alkotását, A bajadért - közölte az MTI-vel események főszervezője, Bokor Roland
Az Uránia kávézójában keddtől március 20-ig Kanyó Béla fotográfiáiból válogatott kiállítást rendeznek; a képek Nurejev utolsó budapesti fellépésén készültek, a Cristoforo című balettről. Az Európa Kiadó gondozásában pedig most jelenik meg Julie Kavanagh angol szerző, táncszakíró tollából egy életrajz. Bokor Roland véleménye szerint olvasmányos és hiteles források nyomán megírt, gazdagon illusztrált kiadvány kerül az olvasó kezébe.

nureyev

A balettversenyre a jelentkezés lezárult, 19 országból 70 fiatal professzionális táncművésznek lesz alkalma a három fordulóban bizonyítani, milyen helyezésekre érdemesek. Az első forduló március 19-én és 20-án, két estén zajlik a Magyar Táncművészeti Főiskola színpadán. Másnap a Fesztivál Színházban kerül sor a második fordulóra, ugyanitt lesz a harmadik forduló március 22-én délután, este pedig a díjátadó gálát láthatják az érdeklődők. 
A nemzetközi zsűri elnöke Charles Jude, a Bordeaux-i Balett igazgatója lesz. A zsűri tagja Aradi Mária, a Magyar Táncművészeti Főiskola professzora, Irek Mukhamedov, a Szlovén Nemzeti Balett igazgatója, Jae Keun Park, a Szöuli Nemzetközi Balettverseny igazgatója, Ludmila Szemenyaka, moszkvai Nagyszínház vezető balettmestere, Szakály György, a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora és Téri Evelyn, a bécsi Állami Opera Balettiskolájának mestere, a Bécsi Balettverseny igazgatója.

rudolf nureyev

Nurejev 1938. március 17-én a transzszibériai expresszen, a Bajkál-tó közelében jött a világra. A baskír-tatár származású Nurejev tánctehetségére korán felfigyeltek, tagja lett egy baskír néptáncegyüttesnek. 1955-ben már a világhírű leningrádi Kirov Balett iskolájában tanult. Húszévesen a Kirov Színház szólótáncosa lett (színpadon A hattyúk tavában debütált 1958-ban), így balettkarban sosem táncolt - ezt korábban csak Nyizsinszkijnek engedték meg. 
A világsajtó érdeklődésének középpontjába 1961. június 16-án, a párizsi Le Bourget repülőtéren lejátszódó jelenettel került: egy vendégszereplés után, amikor a szovjet titkosszolgálat, a KGB felügyelete alatt fel kellett volna szállnia a moszkvai gépre, merész ugrással a francia rendőrök mellett termett "Szabad akarok lenni!" felkiáltással.
1962-ben lett a londoni Royal Ballet szólótáncosa, s a múlt század egyik legnagyobb balerinája, Margot Fonteyn az ő kedvéért nem akasztotta még szögre a balettcipőt, kettősük húsz évig kápráztatta el a világot.
Szédületes karriert futott be táncosként és koreográfusként is, utóbbi minőségében egyik legnagyobb sikere a klasszikus orosz balett büszkeségének számító Bajadér újrafogalmazott verziója volt. Életének utolsó fellépése 1992-ben a Magyar Állami Operaházban a Cristoforo című balettben volt, a róla elnevezett balettverseny helyszínéül maga választotta Budapestet.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása