Régóta tudjuk, hogy a jó színházhoz (is) kell egy csapat. De mi van, ha ráadásul kettő van belőle? Sima ügy, egyesített színészi hangerővel, életre hívnak egy különleges koncertszínházi előadást.
A HOPPart és a Szputnyik művészei, merthogy róluk lenne itt szó, közös zenés függetlenségi nyilatkozata, március 14-én debütált az Átrium Film-Színház pódiumán. Az est rendezője Polgár Csaba, vele olvashatnak interjút.
Számos asszociációt kelt a Kottavető cím. Az jutott eszembe, talán cserépszavazással állt össze ez az előadás, vagyis mindenki letette az asztalra a szívének kedves kottáját. Így történt?
Polgár Csaba: Valóban így indult, de nem cserépszavazással döntöttünk, hanem úgy, hogy mindannyian bedobtuk az ötleteinket egy közös Gmail-es kalapba. Mondanom sem kell, rengeteg dal jött szóba, de végül mi ketten Matkó Tamással (az est zenei vezetője, a szerk.) válogattuk ki, hogy mi kerüljön a műsorba. Számomra az volt a kiindulópont, hogy ez egy dalokra épülő előadás. Elkezdtem azon gondolkodni, hogyan is működik ez a műfaj, milyen sajátosságai vannak, majd Tomival közösen próbáltuk eldönteni, milyen határokat húzzunk. Az elején még úgy éreztük, lennie kell műfaji vagy időbeli megkötésnek. Persze végül abban maradtunk, hogy bármi elhangozhat, mert a korlátok feleslegesen szűkítenék le a játékteret.
Fotó: Rick Zsófi
… és a cím…
Polgár Csaba: Szuperkoncert munkacímen kezdtünk el dolgozni, és addig-addig ötleteltünk, míg végül összejött a Kottavető. Elég vicces javaslatok merültek fel, ezeket most nem sorolnám, de az biztos, hogy megérné többféle címen játszani ezt az előadást. Az egyik kedvencem Tamás találmánya: Kottavető, avagy a zenélés, mint alternatív kereseti módszer a 21. század színművészetében. Szerintem ez nagyon sokat elmond a helyzetről.
Hogy épül fel az előadás? A dalokra feleselnek, kontráznak a prózai szövegek?
Polgár Csaba: Nem igazán. A cél az volt, hogy minél kevesebb próza legyen az előadásban. Egyébként pontosan az a nehézsége ennek az estnek, hogy bármennyire szeretnénk egy gigakoncertet másolni, technikai szempontból nem tudunk hozzá felnőni. Az persze nagyon fontos, hogy zeneileg nem menjünk egy bizonyos színvonal alá, hiszen akkor nem játszhatunk az iróniával. Tehát az nem kérdés, hogy a számoknak jól kell megszólalniuk, de azt is tekintetbe kell venni, hogy itt színészek zenélnek, akik nem tudnak kibújni a bőrükből. Amikor ők muzsikálnak, akkor játszanak is, zenészeket alakítanak, tehát színházat csinálnak. Az derült ki számomra, hogy a szórakoztatóipar hihetetlen feszességet, dramaturgiai fegyelmet, no meg érzékenységet igényel a résztvevőitől, ugyanis a könnyűzenei műfaj azzal operál, hogy borzasztóan erős érzelmi állapotot közvetít. Számunkra most az tűnik a legnagyobb feladatnak, hogy úgy kapjuk el a dalokat, hogy komolyan vehetők legyenek. Mert bizony, ha jól adjuk elő a számokat, bármennyire is giccsesek, elképesztően hatásosak lesznek.
Milyen dalokat szólaltattok meg?
Polgár Csaba: Jelenleg tizennyolc szám szerepel a műsorban, huszadik és huszonegyedik századi kedvenceink. Nagyon vegyes a zenei anyag, mások mellett elhangzik egy-egy Queen, Kylie Minogue, East 17 szám, de a Faust Együttestől is játszunk egy dalt, és vannak a műsorban Gershwin sztenderdek is. Arra vágytam, hogy egy olyan emlékezetes estét tudjunk összerakni ezekből az ismert számokból, aminek azért egy picit keserű utóíze van pusztán attól, hogy milyen áldatlan körülmények között létezik ez a két csapat, a HOPPart és a Szputnyik.
Lesz kívánságműsor része az estnek?
Polgár Csaba: Hm… most, hogy kérdezed, igen. Itt és most megígérem, hogy amennyiben valaki nagyon sokáig kiabál a színpad széléről, hogy játsszunk el mondjuk egy Beatles-dalt, akkor Herczeg Tomiék előbb vagy utóbb beadják a derekukat.
Mennyire gondoljátok komolyan azt, hogy ez az est a két csapat közös zenés függetlenségi nyilatkozata?
Polgár Csaba: Abszolút, olyannyira, hogy tartunk majd egy előadást a Parlamentben! Nem.... viccelek, oda nem engednek be minket.
Hogy mennyire gondoljuk komolyan? Amennyire minket komolyan vesznek, annyira. Talán nem is lehetett volna jobb időpontban bemutatni a Kottavetőt, mint március 14-én, de persze másnap lenne az igazi. Aki eljön az estre, remélhetőleg tapasztalni fogja, hogy sokminden kiderül benne abból hogy érezzük magunkat. Remélem ez egy jó helyzetjelentés, amiből kiderül hol tartunk most ebben az országban, ezzel a két csapattal, ebben a műfajban.
Szerző: R. Zs.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.