Remekművek közelében élt - Kaszás Attilára emlékezünk

1960. március 16-án született Kaszás Attila. A színészre emlékezünk múltidéző összeállítáunkkal.

Kaszás Attila pályájáról:

Kaszás Attila az egykori Csehszlovákiában, Vágsellyén született, de gyermekkorát Vágfarkasdon töltötte, ahol szülei a helyi iskolában tanítottak. A komáromi Selye János Gimnáziumban végzett, majd 1979-ben felkerült Budapestre a Színház és Filmművészeti Főiskolára, amit 1983-ban végzett el Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként. 1984-től tizenöt éven át volt a Vígszínház társulatának tagja, majd négy évig szabadúszó színész volt. 2003 óta volt a Nemzeti Színház tagja. Játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden.

Első komoly sikerét 1990-ben, Georg Büchner Leonce és Léna című darabjában Leonce megformálásával érte el, amiért megkapta a legjobb férfialakítás díját. Pályája során mintegy ötven darabban játszott főszerepet, televíziós és mozifilmekben szerepelt, különleges muzikalitása, kitűnő hangi adottságai révén számos zenés darabban és musicalben is remek alakítást nyújtott.

Színésztársa, Trokán Péter elmondása szerint már napokkal kórházba kerülése előtt erős fejfájásra panaszkodott. 2007. március 19-én a Tizenkét dühös ember című darab kezdete előtt hirtelen összeesett. A mentőben újraélesztették, és az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet intenzív osztályára szállították, ahol agyvérzést állapítottak meg nála. Négy napon keresztül kómában feküdt, életét a március 22-én éjszaka elvégzett tehermentesítő koponyaműtét sem tudta már megmenteni, március 23-án 19 óra 40 perckor meghalt.

Kaszás Attiláról saját szavaival:

Jordán Tamás Kaszás Attiláról:

A tévét nézem (háttér), és Attilán gondolkozom. Felkapom a fejem; felfedeztek egy bolygót több mint húsz fényévre tőlünk, ahol elképzelhető, hogy megvannak az élet feltételei. Húsz fényév! Elképzelhetetlen távolság. Semmi dolgunk evvel a bolygóval, de most már tudunk róla. Ez is benne van a világegyetemben. A Mohácsi rendezte Sárga liliomban a Nagyherceg halálra kínozza környezetét. Minden szeszélyét teljesíteni kell, rogyásig együtt inni vele, ugrásra készen a szolgálatára állni. És akkor eljön a megváltás pillanata. Úgy néz ki, hogy a Nagyherceg távozik. A csicskásként kezelt tisztek egy csoportban álldogálnak. Thurzó Sándor főhadnagy (Kaszás Attila) a hátába kapja a hírt. Háta mögött van a Nagyherceg is és a közönség is. Az arcát a közönség nem látja, csak a szín- padról látható. Kaszás Attila arca tükrözi az eseményeket. Arcvonásai megkönnyebbülést fejeznek ki. Majd kiderül, hogy a Nagyherceg marad. Attila még mindig háttal van. A megkönnyebbült lágy vonások megkeményednek, fénylő tekintete elhomályosul, szájizmai megfeszülnek.

Egy jelentős pillanat a színpadon és egy jelentős pillanat Kaszás Attila játékában. Háttal a közönségnek. Lehet, hogy csak én látom a takarásból. Egy teljes értékû, minden pillanatban átélt alakítás pici kis epizódja. Tudok róla. Ahogyan most már tudok a kis bolygóról húsz fényév távolságában. Attila él egy nagyon gazdag színészi pillanatot. Nem látják, de így is benne van a világegyetemben.

Egy komédiában volt lehetőségem őt rendezni. Az egyik legmulatságosabb szerep volt az övé. Odaadó töprengéssel vizsgált meg minden pillanatot. Ho- gyan lehet valami még nevettetőbb. Összehúzott szemmel koncentrált. A sakkozó viszonya ilyen a fekete-fehér figurákkal, a súlyemelő fürkészi ilyen tekintettel a súlyt, a magasugró éli így át az ugrást a nekifutás előtt. Ez a felelősségből fakad, és kifejezi a munkához való viszonyt. Az egyik legfontosabbat. Hogy mi végre vagyunk a világon. Folytatás a Színház című lapban olvasható.