A Forte és a Dohnányi Zenekar közös estet ad

A hivatásossá válásának 20. évfordulóját ünneplő Budafoki Dohnányi Zenekar az együttes különleges értékekeit bemutató koncertet ad vasárnap este a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben: táncművészet találkozik a pódiumon a muzsikával.

mupa"Büszkék vagyunk erre a 20 évre, olyan koncertekkel ünnepelünk, amelyek megmutatják az együttes kiterjedt kapcsolatrendszerében rejlő értékeket" - emelte ki az MTI-nek Hollerung Gábor igazgató-karmester. A Talamba Ütőegyüttest és a sokszoros versenygyőztes nyíregyházi Cantemus Kórust, valamint a Forte Társulatot látják vendégül. 
A koncerten Rossini Kis ünnepi miséje és Stravinsky A menyegző című darabja hangzik el. A Rossini-mű a Talamba átiratában és előadásában hangzik el, közreműködik az ugyancsak Hollerung Gábor irányításával működő Budapesti Akadémiai Kórustársaság.
A Talambát debreceni egyetemistaként alapította Grünwald László, Szitha Miklós, V.Nagy Tamás és Zombor Levente. Az egyetemi tanulmányok után eltávolodtak Debrecentől, 2007-től Gödöllőre költöztek. A Budafoki Dohnányi Zenekarral hamar közös szakmai hangot találtak, így nem először, és várhatóan nem is utoljára játszanak együtt - a zenekar közlése szerint.
Stravinsky A menyegző című kompozíciója eredetileg is táncjátéknak készült. Horváth Csaba koreográfiájával a Forte Társulat jeleníti meg a darabot a Művészetek Palotájában. Horváth Csaba és táncosai sem először dolgoznak a budafokiakkal, 2010-ben Berlioz Faust elkárhozása című oratóriumában örömmel működtek közre, mert egyezik a véleményük Hollerung Gáboréval: egy zenemű szcenírozott előadásában szinte nélkülözhetetlen a tánc.
A koncert énekes szólistái: Váradi Marianna, Megyesi Schwartz Lúcia, Bakos Kornélia, Kálmán László és Fokanov Anatolij.

süti beállítások módosítása