A Kossuth-díjas színművész nemrég a Táncsics Alapítvány életműdíját kapta. A nyolcvanhét éves, baloldali alkotó korábban három színházat is vezetett, ám pártállami időkben sem szerette, ha a politika belekotnyeleskedik a művészetbe. A 168 óra Keres Emilt kérdezte.
“Különös élmény, amikor belenézek egy-egy régi filmbe, s azt látom: a játszók közül már csak én vagyok életben. Végletesen kényelmetlen érzés. De még ezen is túl lehet lépni, például úgy, hogy sokat dolgozom. Karácsonyra is vállaltam versmondást az Erzsébetvárosi Közösségi Házban, a Spinozában pedig egy előadóestről tárgyalok, amely Búcsú a pódiumtól címmel fut majd. Társulati produkcióban is jelen vagyok: nagyon szeretem játszani a Pesti Színházban a Spiró-darab, a Príma környék Öreg szerepét” – mesélte Keres Emil, aki négy évvel azután, hogy elvégezte a Színiakadémiát, már a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója lett (1954-56). '56-ban a Vígszínházba került, de ott sem játszhatott sokáig, '61-től a Jókai Színházban játszott, majd ismét direktorrá nevezték ki, a Thália élére. Több mint egy évtizedig igazgatta a társulatot, majd 1973–1985 között a Radnóti Színpad igazgatója lett, és elvállalta a Színházművészek Szövetsége előadóművész tagozatának elnökségét.
Úgy véli, szakmai, színházvezetői kérdésekben biztosan nem lenne vitája egykori önmagával. “Eleinte rengeteg vitám volt a helyi pártfunkcionáriusokkal: folyton bele akartak szólni a művészi munkába. Aztán leszerződtettem a teátrumhoz a komáromi színház egykori direktorát, Bánky Róbertet, aki elmagyarázta: "Fiacskám, a politikai okoskodóknak azt kell mondani, minden úgy lesz, ahogy akarják, várod rendszeres észrevételeiket. Mire úgy eltűnnek majd, mint a pinty." Bánkynak igaza lett” – mesélte Keres Emil, aki úgy tartja, igazgatóként is “benne kell lenni a bolyban”, hogy a társulat érezze: egy közülük.
Keres arról is beszámolt, manapság nem kérnek tőle tanácsot. “Bizonyára azért, mert köztudottan nem értek egyet a jelenkori színház egyes szakmai történéseivel. Sokat járok előadásokra, de az én ízlésem a modern színházat csak egy bizonyos szintig tudja elfogadni. Modern színház akkor lesz, amikor megszületik a modern dráma. Enélkül csupán annyi történik, hogy a rendezők megpróbálják modernizálni a klasszikusokat - felhasználva a technika összes lehetőségét. Önmagában persze ez nem volna baj, ám megesik: a színész is a rendezői víziók színpadra vetítésének puszta eszközévé válik. Mozgó világítási felület lesz belőle, ahogy egy operatőr barátom fogalmazta egyszer. Hozzáteszem: azért még akadnak számomra is kedvelt társulatok” – árulta el Keres Emil, aki örül annak, hogy a Radnótiban Bálint András követte a vezetői poszton.
Próbálja magát távol tartani a hírektől, kizárólag irodalmi hetilap műkritikai rovatát olvassa, de ahogy mondja, még így is hall ezt-azt. “Az emberi ostobaság különböző megnyilvánulásai felingerelnek. Feleslegesen, mert ma már úgy látom: az emberiség alapjában menthetetlen. Létezését képtelen az értelem magasabb szintjére emelni. Nem véletlenül hivatkoznak olykor a buddhisták a pesszimizmus filozófusára, Schopenhauerre, aki az életet rossz tréfának tartotta” – vélekedett Keres Emil.
Forrás: 168 óra, Színház.hu
A teljes interjút a 168 órában olvashatják.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.