Halász János a kultúráról: "Finomhangolás zajlik"

A kulturális életben az elmúlt években zajló strukturális változtatások, ezen belül a Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) adott kiemelt státus célja, hogy az állam egyre kisebb szerepet játsszon a művészeti élet irányításában - fejtette ki Halász János, kultúráért felelős államtitkár a Magyar Hírlapnak.

 

A lap szombati számában közölt interjúban kifejtette: "a kormány munkájának célja, hogy a Magyarország megújuljon, ehhez pedig az kell, hogy a kulturális területen is megtörténjenek a szükséges szerkezeti változások, amelyek révén jobban tud teljesíteni az ország". A kulturális élet szerkezetét illetően egyébként is sok elmaradás volt - tette hozzá -, bár történtek változtatások, még több területen a közelmúltban is fennállt az 1990 előtti struktúra, a változtatások következetes végigvitele nem történt meg.

 

halaszjanos

 

A felvetésre, miszerint az MMA-val kapcsolatban rendre felmerül, hogy bár kiemelt helyzetben van, nem a kulturális élet egészét képviseli, továbbá, nagyon sok ellentét került napvilágra az MMA-n belül is, azt válaszolta: az érintettek részéről mindig felmerülnek kérdések a hasonló horderejű változások kapcsán, az MMA-n belüli konfliktusokat pedig nem érzékelte, amikor részt vett a legutóbbi testületi ülésükön.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy az idén már nem fog csúszni egyetlen, már megítélt támogatás kifizetése sem, de az intézmények csak a számukra megítélt nagyságú összegből gazdálkodhatnak. A települési múzeumok fenntartására eddig 3,31 milliárd forint érkezett meg az önkormányzatokhoz, a rendszer finomhangolása azonban még zajlik.


Arra a kérdésre, kaphat-e az Operaház további pénzt, azt válaszolta: "Ókovács Szilveszter, mint az egyik kiemelt nemzeti intézmény vezetője, tisztában van az Operaház vezetésével járó felelősséggel. Az Erkel Színház felújítása folyamatban van, a nagy ívű elképzeléseket pedig át kell gondolnunk. Ám az általánosan elmondható, hogyha egy intézmény megkapja az éves támogatását, akkor abban az évben abból az összegből kell gazdálkodnia, a felelős gondolkodású vezető pedig a saját költségvetési keretei között mozog". Hozzátette, hogy már egyeztetett a főigazgatóval, nagyszerű elképzelései vannak, amelyek figyelemre és támogatásra méltóak. Ugyanakkor látni kell, hogy mire van forrás - tette hozzá.

süti beállítások módosítása