Richard Strauss "Capriccio" című operája a Művészetek Palotájában. Beszámoló.
A darab a 18. században játszódik, a színpadon egy arisztokrata kastélyának kertjét látjuk, füves dombocskákat, székeket, egy íróasztalt és egy csembalót (díszlet, jelmez: Markus Pysall, rendező: Rebekka Stanzel). Korhű jelmezek azonban nincsenek, inkább mai ruhákban vannak a szereplők.
Madelaine, a grófnő szalonja ez Párizs közelében, ahol művészek, művészetkedvelők találkoznak, alkotnak és vitatkoznak aktuális irányzatokról, reformokról (elhangzik többek között Voltaire, Gluck és Rameau neve is).
Haja Zsolt (Olivier), Franz Hawlata (La Roche) és Jörg Schneider (Flamand)
Olivier, a költő és Flamand, a zeneszerző győzködik a grófnőt saját művészetük primátusáról. Jelen van a színen a grófnő kissé felületes műkedvelő testvére is, valamint egy színigazgató (La Roche), egy színésznő (Clairon), egy súgó (Monsieur Taupe, azaz Vakond úr), egy táncosnő és az ételt felszolgáló lakájok csapata.
A magasröptű esztétikai diskurzus mellett olykor egészen hétköznapi érvek is elhangzanak (például: miért kell az operába az a sok recitativo?; miért áriázva halnak meg a szereplők?).
A költő egy szonettet is ír a grófnőnek, a komponista pedig megzenésíti azt. A vitát eldöntendő a gróf azonban azt javasolja: írjon a két szerző egy operát, de olyat, amelyik épp róluk szól, az ő polémiájukról, és amelyben ők a főszereplők.
Szellemes fordulat, hiszen éppen ezt az operát néztük eddig! "Opera az operában", ilyet már láttunk, itt azonban még egy csavar van: a költő és a zeneszerző tulajdonképpen annak az operának a megírására kap a műben felkérést, amely művet mi egész este nézzük...
Meláth Andrea (Clairon) és Bo Skovhus (a Gróf)
A poéta és a komponista mindeközben a grófnő szerelméért is verseng. Allegorikus figurák ők, a grófnő választása egyben a a zene és a költészet közti választást is jelenti. Mintha hajlana arra Madelaine, hogy a Zenét válassza, de végül nem dönt: ha valamit kiemelünk, másvalami elvész, mondja, az operában az összművészet domináljon, jóllehet, a végső döntést a nézőre bízza.
A mű végén egy elgondolkodó, szomorkásan boldog, melankolikus hangulatban lévő grófnő búcsúzik (óhatatlanul a Rózsalovag Tábornagynéja idéződik fel előttünk).
A Művészetek Palotája előadásán egy egészen kiváló szereplő gárdát hallhattunk.
A Grófnő szerepét az elmúlt évtizedekben számos, ma már legendás énekesnő alakította nagy sikerrel, az ősbemutatón éneklő Viorica Ursuleac-tól kezdve Elisabeth Schwarzkopf-on át Renée Fleming-ig. "Kiváló szereplő gárda..." A mostani előadáson fellépő Raimondi Ildikó játéka és éneke kifinomult, elegáns, érzékeny és intelligens volt. Hiányoltam azonban a hangjából a kellő volument, különösen a felső lágéban. Záró áriája azonban emlékezetes marad.
A nemzetközileg szintén elismert dán bariton, Bo Skovhus nemcsak jó fellépésével, de könnyed, magabiztos énektudásával is bizonyított.
A legszuggesztívabb produkciót talán a színigazgatót megszemélyesítő német basszbariton, Franz Hawlata nyújtotta. A hang nem igazán nevezhető szépnek - a felső lágéban különösen nem -, de erőteljes, és mindenekelőtt rendkívül kifejező.
A komponistát alakító Jörg Schneider szép tenor hang birtokosa, bár előbb említett kollégájához képest a produkciója egysíkúbb volt (igaz, a karakter is az).
A Clairon-t alakító Meláth Andrea végig meggyőzően, magabiztosan énekelt és játszott, hitelesen formálta meg a nagyvilági színésznőt.
Haja Zsoltról azt gondolom, hogy néhány éven belül egyik legkiválóbb baritonistánk lesz, sőt, - fiatal kora ellenére - talán már most is az. Minden regiszterben kiegyenlített, szép hangszínnel rendelkezik, ami muzikalitással, intelligenciával és jó színészi játékkal párosul.
A két "olasz énekes" szerepében színrelépő énekes (az olasz opera paródiáját adja ebben a jelenetben Strauss), Szalai Ágnes és Horváth István szintén kiváló volt, könnyed magasságaik külön élvezetet jelentettek. (Előbbit eddig csak kisebb szerepekben láthattuk, utóbbi már számos főszerepben is bizonyított.)
A Vakond urat játszó Csapó József is lendületesen, karakteresen játszott és énekelt.
Szalai Ágnes (Olasz énekesnő) és Horváth István (Olasz tenor)
A színpadra lépő lakájokat a művet egyáltalán nem ismerők eleinte statisztáknak nézhették. Enyhe moraj volt körülöttem a nézőtéren, amikor elkezdtek kórusban énekelni - precízen és pontosan. Álljon itt ezért a nyolc énekes neve is: Kálmán László, Lisztes László, Gavodi Zoltán, Blazsó Domonkos, Silló György, Czier Zoltán, Boros Sándor és Mokán László.
Az egész társulatra érvényes a megállapítás, hogy összeszedetten és természetesen adták elő az egyébként igen nehéz énekszólamokat, bizonyára hatalmas munka áll e mögött (elsősorban a műben ez alkalommal debütáló énekesekre gondolok). A híres oktett ("Das Huldigungsfestpiel...") pedig egyenesen fergeteges volt, az előadás egyik csúcspontját jelentette.
Kocsis Zoltán - aki rendíthetetlen eltökéltséggel mutatja be Strauss (és más szerzők) ritkán játszott műveit és a Nemzeti Filharmonikusok mesterien interpretálták a művet, a legfinomabb részleteket is előcsalva a gazdag partitúrából. A nemzetközi színvonalú zenekari produkciót kiváló arányérzék, árnyaltság és precizitás jellemezte, ami a nagyzenekari hangzás mellett ugyanúgy igaz volt kamara-jellegű részekre (például a vonósok "nyitányára") vagy a szólókra (így az intermezzo csillogó kürt-szólójára) is.
Az előadáson majdnem teltház volt. Ez örömteli, és a siker sem maradt el, de azért némi csalódást jelentett számomra az igazi vastaps elmaradása...
Jelenet
A Capriccio mellett szerencsére az Operaház is egyre többet játssza mostanában Strauss műveit: idén ismét műsoron van a tavaly bemutatott Arabella és láthatjuk májusban az Ariadné Naxos szigetén című operát is. A Művészetek Palotájában pedig a Daphné és a Capriccio után ősszel kerül majd sor a Hallgatag asszony bemutatójára.
Nagy kár, hogy a Capricciót csak kétszer játszották.
Csák Balázs
(fotók: Művészetek Palotája)
2013. március 14., Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Richard Strauss:
Capriccio
zenés társalgás egy felvonásban, op. 85
A Nemzeti Filharmonikusok és a Művészetek Palotája közös produkciója
Szövegét írta: Clemens Krauss és Richard Strauss. Fordította/feliratozta: Jánszky Lengyel Jenő.
Rendező: Rebekka Stanzel
Rendezőasszisztens: Sylvie Gabor
Koreográfus: Szelőczey Dóra
Zenei munkatársak: Bartinai Gábor, Bizják Dóra
Díszlet, jelmez: Markus Pysall
Vezényel: Kocsis Zoltán
Közreműködik: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Szereplők:
A grófnő - Ildikó Raimondi
A gróf, a grófnő bátyja - Bo Skovhus
Flamand, a zenész - Jörg Schneider
Olivier, a költő - Haja Zsolt
La Roche, a színigazgató - Franz Hawlata
Clairon, a színésznő - Meláth Andrea
Monsieur Taupe - Csapó József
Olasz énekesnő - Szalai Ágnes
Olasz tenor - Horváth István
Udvarmester - Pintér Dömötör
A nyolc szolga: Kálmán László, Lisztes László, Gavodi Zoltán, Blazsó Domonkos, Silló György, Czier Zoltán, Boros Sándor, Mokán László
Fiatal táncosnő: Szelőczey Dóra
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.