A 90 decibel Project munkájáról közölt cikket a Demokrata. Olyan színházi előadásokon jártak a lap munkatársai, amelyeket akadálymentesítettek siketek és látássérültek számára, megpróbálva ledönteni az épek és a fogyatékkal élők között álló falakat.
Kovács Margit a Nemzeti Színház első akadálymentesített előadásának narrátora a Demokatának arról számolt be, miként kezdett a 90 decibel Projectben dolgozni. “A Vakok Intézetében dolgozom, eleinte filmvetítést, filmklubot szerveztünk a fiataloknak, ezekhez készítettem narrációt, ami tulajdonképpen egy filmforgatókönyvnek felel meg. A színházi narrátor képzésre a 90 decibel Projecten keresztül jelentkeztem, a kurzuson Rosalyn Chalmerstől, a londoni Nemzeti Színház vezető narrátorától, a VocalEyes nevű nagy-britanniai nonprofit szervezet vezető oktatójától tanultunk a szakma fortélyairól”- mesélte Kovács Margit a Demokratának, aki elárulta azt is, a filmhez képest egy színdarab narrációja jóval nehezebb, mert sokszor improvizálni kell, lévén élő játékról van szó: hiába van forgatókönyv, az előadáson lehetnek eltérések.
“Először élőben ismerkedem a darabbal, majd a színházak által biztosított felvételen kezdek el ténylegesen dolgozni. Azokat a részeket keresem, ahol a színészek szünetet tartanak, ez a szusszanásnyi idő elég arra, hogy röviden összefoglaljam a jelenetet, megemlítsek egy-egy olyan mozdulatot, arckifejezést, eseményt, ami a látássérültek számára nem érzékelhető: a vizuális elemeket a nyelv segítségével dekódolom” – világított rá Kovács Margit a munka lényegére, és azt is elárulta egy teljes narráció elkészültéhez legalább három hétre van szükség.
Szántó Zsoltné Renátajeltolmács arról is beszélt, hogy egy-egy zenés előadásra közel egy hónapon át készül. DVD-n megkapja a színdarabot, és átfordítja magyar jelnyelvre az egész szövegkönyvet. A tükör előtt gyakorolva figyeli magát, nehogy túljátssza a karaktereket: nem szabad a néző helyett értelmeznie, de mégis érthetővé kell tennie a szereplőket. A jelelő szinte táncol a színpad szélén, ugyanis a ritmust az egész testével igyekszik érzékeltetni, illetve a dallamok hangulatát is megjeleníti a kezével. A siketek a kezükben tartott léggömb rezgésein keresztül is érezhetik az élő zenét - nem véletlen, hogy a siket gyerekeket lufival tanítják a zöngés hangokra.
“Hazánk lakosságának tizede él valamilyen mértékű hallásproblémával, közülük 60 ezren teljesen siketek, 300 ezren pedig súlyos fokban nagyothallók, és sokkoló az a tény is, hogy évente körülbelül 4-6 ezer ember veszíti el a látását. Ugyan a kulturális élet szereplői közül egyre többen vállalják fel a projektben való részvételt, az anyagiakat tekintve a helyzet nem rózsás: csak a brit és a holland külügyminisztérium, valamint a privát szféra támogat minket” - mondta a Demokratának az ötletgazda Bonecz Ervin, kulturális menedzser, aki már gyermekkorában közel állt ehhez a világhoz: egyik legjobb barátja ugyanis siket volt.
A 90 decibel Project három éve szervez kifejezetten hallás- és látássérült emberek számára akadálymentesített színházielőadásokat: az első ilyen program, amit látássérültek számára is átélhetővé tettek, a Dzsungel könyve című musical volt a Pécsi Nemzeti Színházban.
Forrás: Demokrata, Színház.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.