Ördögölő Józsiás - Új műfajt teremtene az Operettszínház

Tamási Áron Ördögölő Józsiás című tündérmeséje húsvéttól rockoperett formájában elevenedik meg a színpadon. A Budapesti Operettszínház az alkotók szándéka szerint új műfajt teremt.

Az Ördögölő Józsiás tündéreinek és ördögeinek világa, jó és rossz harca Tolcsvay László zenéjével a "finisbe" érkezett. Az alkotógárda lelkesedése a főpróbahéten csak fokozódott, szerzők és színészek jókedvvel várják a mai bemutatót. is
EDV 6353
"Teljesen természetes dolog, hogy a próbafolyamatok alatt mindenkinek mindenféle baja van. Konfliktusok, harcok, elégedetlenkedés, közben nagy békülések is vannak. Így haladunk előre. Mire színpadra kerül egy előadás, az érzelmek legszélesebb skáláját járják be a színészek. Az Ördögölőnél ez most nincs. Mindenki elégedett az első perctől fogva és mindenki szereti, amit csinál. Kivétel nélkül boldogok vagyunk és jól érezzük magunkat, még a feszültségekkel teli "finisben" is. Ez egy egészen furcsa érzés, amivel eddig talán nem is találkoztam" - mondta Bori Tamás, a darab dalszövegírója a Színház.hu-nak, aki 22 évvel ezelőtt játszott először Tamási Áron darabban, és azóta is többször, többféleképpen találkozott már az erdélyi szerző alkotásaival. Tolcsvay Lászlóval azonban először dolgozik együtt.

EDV 7540

"Kerényi Miklós Gábor direktor úr két és fél évvel ezelőtt került hozta először szóba, hogy szülessen zenés mű az Ördögölő Józsiásból. Én már akkor nagyon örültem az ötletnek, hát még mikor kiderült, hogy Tolcsvay László lesz a zeneszerző. Hihetetlen megtiszteltetés számomra, hogy vele dolgozhatok és az ő zenéjét segíthetem. Hónapokkal ezelőtt semmi mást nem csináltunk, mint ötleteltünk és agyaltunk, hol kettesben, hol hármasban Somogyi Szilárd rendezővel. Az elején nem volt könnyű, de nagyon termékeny időszaka volt az életemnek. Az elmúlt másfél hónapban pedig a sok tervezés után a darab színpadi megvalósíthatóságát kellett megteremteni és ehhez, számomra szinte észrevétlenül, egyre több ember csatlakozott. Pár hónappal ezelőtt még ültünk egy asztalnál és akkordokon meg szavakon agyaltunk, most meg több mint 80 ember játssza, amit megírtunk. Ez egy libabőrös érzés. Mindjárt bemutató… Készen van, amit kitaláltunk" - tette hozzá Bori Tamás.
EDV 6127
Tündérmusical. Így nevezte el Tolcsvay László zeneszerző a darabot. Ehhez pedig kortalan zenét álmodott meg, és most azt élvezi a legjobban, hogy végre nagyzenekartól hallhatja megkomponált dallamait.
"Ez egy hatalmas mese. Tamási Áron is tündérmesének írta, én pedig, miután Somogyi Szilárd rendező egy félig operett-, félig mesedarabot tervezett, azt mondtam akkor legyen rockoperett. A partitúrámra azonban első nap azt írtam fel: tündérmusical. Tudtam, hogy ez a mű alkalmas arra, hogy egy csomó karaktert megformáljak és rengeteg érzelmet kifejezzek a zenével. Az Ördögölő Józsiás szól a bennünk lévő jó és rossz küzdelméről és a külvilági küzdelmekről. Mindegyikünk egy kicsit tündér és egy kicsit ördög. Örültem, amikor meghallottam a próbán a zenét. Boldogan konstatáltam, hogy a mese és a játék szó külön-külön és együtt is szerepel a muzsikában. Ez az egész folyamat visszahozta a gyerekkoromat és már tudom, hogy az ember kortalan. Ahogyan a zene is az. Nem akartam a mai kort tükrözni a zenében de nem is akartam megtagadni a 21. századot. Ugyanakkor Tamási karakteres erdélyi műve rányomja a bélyegét műfajilag a dologra. Magyar zenét írtam, kárpát-medenceit, de léteznek benne azok az elemek is, amik a mai zenét inspirálják. Nézem a próbákat a nagyszínpadon és közben én is folyton visszaváltozom gyerekké, tündérré vagy ördöggé. Mindig roppant izgalmas dolog egy ilyen színházi folyamat részévé válni. Szinte kár, hogy a végén vagyunk. Most kezdődhet az izgulás..." - mondta Tolcsvay László.
EDV 8187
És nem csak a zeneszerző izgul, hanem a színészek, táncosok és az énekkar is. Az Ördögölő Józsiás ugyanis nem mindennapi látványvilággal kerül a színpadra, melynek szerves része a néptánc -elemeken alapuló koreográfia is, ami néha nehézséget okozott a szereplőknek.
EDV 8214
"Ennek a darabnak minden részlete fontos. Ezek kidolgozása pedig a színpadon  indult el, hiszen más egy próbaterem... Izgalmas és sokrétű koreográfiát igyekeztem ebbe a komplex előadásba beépíteni. A néptánctól a hip-hopig minden lesz benne. Bár néha sokat küzdöttünk, hiszen ez a színészeknek nehéz munka, de mára mindenki tud mindent. Jó látni, ahogyan már jelmezekben, díszletek között lubickolnak a szerepeikben" - mesélte Vári Bertalan koreográfus, aki már a nézőtérről figyeli munkája gyümölcsét.
EDV 6679
Ebben az előadásban mindenki táncol és mindenki énekel. Talán ettől olyan jó hangulatú még egy főpróbaidőszak is, mondja Somogyi Szilárd, a darab rendezője. "Mindenkit rávettünk, hogy táncoljon és mindenki élvezi. Fantasztikus látni, ahogyan ropja az énekkar... Az előadás még így, a próbafolyamat vége felé is folyamatosan változik. Furcsa fejlődéseken megyünk keresztül. Mindenki teszi a dolgát és a hangulat elképesztő - véli Somogyi Szilárd, aki különösen fontosnak tartja, hogy a darab nem csak gyerekeknek szól. - "Ez egy érdekes mese felnőtteknek és gyerekeknek is. Nekünk az a feladatunk, hogy jó és rossz harcát úgy mutassuk be, hogy azt minden korosztály élvezze. Számomra ez a darab az erkölcsi tartásról szól. Márpedig, ha ez valakiben megvan, akkor bármit túl lehet élni a világban. Még egy ördögtámadást is." Ördögtámadás pedig lesz. Méghozzá nem is akármilyen ördögökkel. A csodálatos jelmezeknek köszönhetően a héten már meg sem lehetett ismerni az Operettszínház táncosait.
EDV 8724
A történet Tündérországban játszódik, ahol az öreg király, Lámsza lovagi tornát hirdet. A győztes nemcsak a trónt és a koronát nyeri el, hanem Jázmina hercegnő kezét is. A kérők közül a legjobb jelölt, Józsiás nyer. A népmesék hagyományai alapján a hősök boldogan élnének, ha a második helyezett, Bakszén, az ördögkirály fia nem indítana harcot a hatalomért.
Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház főigazgatója a darab műsorra tűzéséről szólva korábban elmondta: állandó igény mutatkozik kortárs magyar zenés színházi alkotások bemutatására. Felidézte, hogy régóta tervezi az Ördögölő Józsiás zenés színpadi verziójának színre vitelét, először 1978-an Kecskeméten, majd 2000-ben Budapesten szerette volna bemutatni, mivel Tamási Áron tündérjátékában meglátta a zenés műfaji megfogalmazás lehetőségét.
EDV 7891
"Igazi híd-darab az Ördögölő Józsiás, mert mesevilága kapcsolatot teremt Erdély és Magyarország között, összeköti a nagy operettszerzőket, Kálmán Imrét, Lehár Ferencet és kortársaikat a jelen sikeres komponistáival, és hídként működik a különböző műfajok között, mint az operett és a rockzene" - vélte a főigazgató.
EDV 7348
Izgatott tündérek és ördögök, rengeteg zene és tánc - premier húsvétkor, olyan szereplőkkel, mint Kerényi Miklós Máté és Szerényi László Józsiás szerepében, Jázmina hercegnőként Dancs Annamari és Vágó Zsuzsi, Bakszénként pedig Mészáros Árpád Zsolt, Kocsis Dénes és Kádár Szabolcs. A produkció további szereplője Nádasi Veronika, Siménfalvy Ágota, Bálint Ádám, Brasch Bence, Kékkovács Mara, Lukács Anita, Peller Anna, Vörös Edit, Földes Tamás, Csuha Lajos, Peller Károly és Vizi Dávid. Az előadás díszlete Bátonyi György munkája, a jelmeztervező Túri Erzsébet, a karmesterek: Makláry László, aki egyben zenei vezető is és Bolba Tamás.

Az Ördögölő Józsiás című rockoperettet a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap rögzíti, a darabot pünkösdkor láthatják a nézők az M2 gyerekcsatornán.

 

Forrás: operettszínház.hu, Fotó: Éder Vera


 

süti beállítások módosítása