Szatmáron vendégszerepel A makrancos hölgy

A makrancos hölgy, avagy a hárpia megzabolázása című produkciójával vendégszerepel a Szatmárnémeti Északi Színházban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A Harag György Társulat meghívására érkező előadást 2013. április 8-án, hétfőn 19 órai kezdettel tekintheti meg a közönség.

Az előadás a 2012-ben megrendezett Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválján két rangosabb díjat is kapott, egyet a rendező, Sorin Militaru vihetett haza, a másikat Sebestyén Aba érdemelte ki az előadásban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért. A Grumio szerepét alakító művész, mint ismeretes, korábban több évadon keresztül is a Harag György Társulat csapatát erősítette. Az előadásban Lucentio szerepében Bányai Kelemen Barna látható, aki tavaly a Kaszás Attila-díj kitüntetettje lett.

MAKRANCOS HOLGY foto 02 Bartha Laszlo

Fotók: Bartha László

„A Hárpia megzabolázása összetettebb cím, amely egy folyamatról – a szelídítésről – szól, egyúttal megismerési és önmegismerési folyamat. Ebben az előadsában Petruchio a kulcsfigura, mert ő indítja el a „szelídítést”, Katalin pedig az „áldozatává” válik. Petruchio tulajdonképpen színházi ördögűzést hajt végre, mert ő végig szerepet játszik; belefog egy játékba, amit Katalin csak a végén fedez fel. A darab tulajdonképpen a nő és a férfi közötti kapcsolat fejlődéstörténete, és a kölcsönös megismerés szakaszairól szól. Katalin megismeri Petruchiót, az összes trükkjével, és azokat átlátva ő is a játék részesévé válik.
A darabot nem a klasszikus megközelítéssel értelmezem, mert ez a téma úgy erőltetett volna az európai kulturális viszonyok között. Inkább a „szelídítés folyamatára” összpontosítottam, mint a főszereplők egymást megismerő folyamatára, ezért szerintem találóbb a  Hárpia megzabolázása cím, mint a Makrancos hölgy” – fogalmazott az előadás kapcsán Sorin Militaru rendező.
MAKRANCOS HOLGY foto 04 Bartha LaszloA bérletszünetben játszott előadásra a nézők április 2-től válthatnak jegyet a színház Horea úti jegypénztárában, hétköznap 10 és 17 óra között, szombaton 10 és 13 óra között, vagy előadások előtt egy órával, illetve online is, a www.biletmaster.ro jegyértékesítő oldalon keresztül. Bővebb információkért érdeklődni a 0261-712106-os telefonszámon lehet.
Az előadás román felirattal tekinthető meg!

süti beállítások módosítása