"Egymást nem tudjuk becsapni" - a Fátyol-testvérekről

Fátyol Hermina és Fátyol Kamilla mesélt az Elle magazinnak. Szemléztük.

Az Elle magazin cikkéből:

"Egyszerűen csak belecsúsztam a színészetbe. Még a gimnázium idején voltak kisebb szerepeim klipekben, reklámfilmekben, sok barátom kezdte akkoriban a Színművészeti Egyetemet, és ha hívtak vizsgamunkákba szerepelni, hát mentem. Nem akartam színésznő lenni, nem tűnt olyan pályának, amit választani lehet" - mesélte Fátyol Hermina, aki arab szakon kezdte meg egyetemi taulmányait, majd mégis a színészet mellett kötött ki: a Maladype Színház tagja lett.

"Találkoztam Balázs Zolival egy Ó utcai, bizarr lakásban, ahol voltaképpen nem is beszélgettünk. Ő csak ült egy nagy íróasztal mögött, és onnan vigyorgott rám. A következő héten elkezdődtek a Jacques, avagy a behódolás próbái. Aztán jött a Bolondok iskolája, amibe már Kamilla is bekerült, mint az ikerpárom. Hamarosan társulattá váltunk, és maradtunk. Én már az elején el akartam menni egy évre Szíriába, de erre végül négy év múlva került sor. Kint azt hittem, már nem térek vissza, de itthon Zoli már konkrét évadbeosztással várt" - árulta el Hermina.

fatyol hermina

Fátyol Kamilla (Fotó: origo.hu)

Fátyol Kamilla arról is beszélt, fontos korszak volt az életében a Maladype, de most jólesik a másfajta létezés. "A Maladype nemcsak színházat jelentett, hanem életformát is. Zolival már a tavalyelőtti évad végén megbeszéltük, hogy elfáradtam, szeretnék váltani" - nyilatkozta a fiatalabb testvér, aki vágyott másfajta mozgásra, más inspirációkra, ezért beiratkozott egy iskolába, ötvös-fémművesnek kezdett tanulni. "Az az év volt nekem a híd, egyfajta átvezető. És akkor jött a Tháliás szerződés. De tényleg abba akartam hagyni a színjátszást. Január 30-án volt épp tíz éve, hogy a színház bekerült az életembe. Nagyon hirtelen rohant el ez az évtized, gyors volt, és intenzív. Most másfajta tíz év előtt állok. De én a színház mellett is mindig csináltam mást, muszáj volt. Leszűkíti a gondolkodásomat, ha csak egy dologra koncentrálok" - fogalmazott Kamilla.

fatyol kamilla

Fátyol Kamilla (Fotó: index.hu)

"Mi együtt bukkantunk fel, egy csomagban kapott minket a közönség. Mi voltunk a Fátyol lányok a Maladype-ből. Mivel az első közös szerepünkben, a Bolondok iskolájában éppen sziámi ikertestvéreket játszottunk, akik a hajuknál vannak összenőve, többen alapban elkönyveltek minket ikreknek. Sok vicces szituáció adódott. Amikor például Dettre GáborTabló című filmjéhez mindkettőnket elhívtak castingra, Hermina csak azért ment el, hogy engem ne hozzon rossz helyzetbe azzal, hogy meg sem jelenik. Én ugyanígy voltam a dologgal. A vége pedig a közös film lett, és egy, a mai napig tartó barátság a rendezővel..." - mesélte Kamilla.

"Egyöntetűek vagyunk, de közben - és főleg a színpadon - nagyon mások is. Féltékenység, irigység fel se merült közöttünk soha. Ha valaki engem felkeres, és nem tudom vállalni a feladatot, mindig ajánlom Kamillát, és így megy fordítva is. Szerintem engem Kamilla lát a legpontosabban, én meg őt, egymást nem tudjuk becsapni" - árulta el Hermina.

A teljes interjú az Elle magazinban olvasható.

 

 

 

 

süti beállítások módosítása