„Ez egy könnyed virágminta" - Szinetár Sevillai borbély rendezéséről

Gioacchino Rossini: Sevillai borbély című operáját mutatta be március 22-én a debreceni Csokonai Színház. A rendező Szinetár Miklóssal olvashatnak rövid interjút.

A sevillai borbélynak számos változata született, közkedvelt témának számított a korban. Rossini egyik legtöbbet játszott darabja, csak az első felvonásban legalább kilenc népszerű operarészlet hangzik el. Tanár Úr mivel teszi a mai közönség számára élővé, újszerűvé a történetet?

Szinetár Miklós: Tulajdonképpen két dologgal: az egyik, hogy szerencsére van egy nagyon jó együttes, illetve egy remek kórus. Hogyha eleven a játék, ha a szituációkat színesen játsszák el, hogy úgy mondjam bővérűen és nem csak az énekre koncentrálnak, akkor ez a mai közönség számára nyilvánvalóan örömet jelent. A másik, amit fontosnak tartok megjegyezni a következő: az eredeti művet Beaumarchais írta, vagyis A sevillai borbély és a Figaro házassága című darabokat.

A Figaro házasságából Mozart írt operát, A sevillai borbélyból nagyon sokan, de ezek közül a legismertebb Rossini operája. Beaumarchais és Rossini között száz év telt el, méghozzá nem akármilyen száz év, Mozart Figaro házassága időben sokkal közelebb van Beaumarchais-hoz , még a francia forradalom előtt született. Van egy óriási különbség a két mű között: Mozart Figarójában szó nem esik pénzről, csak is kizárólag földesúri jogról, érzelmekről, az még egy feudális, kapitalizmus előtti társadalom, fő kérdés az, hogy a grófnak mihez van és mihez nincs joga, mennyire kiszolgáltatott. Ezzel szemben Rossini darabjában első perctől kezdve a pénzről van szó, még duettet is énekelnek a pénz dicsőítésére, magyarán ez már a születő kapitalizmus darabja, a pénz körül forog minden. Ez úgy gondolom, megszólíthatja a mai magyar közönséget, hiszen a mai világunkban is a pénz körül forog az életünk. Erre a pénz motívumra nagyobb hangsúlyt teszek, mint általában, hogy érezhető legyen, ez egy kulcsa a darabnak.

Mondhatjuk, hogy Beaumarchais elegáns szellemiségét és a vásári commedia dell'arte hagyományát egyesíti magában az opera. A feszültséget és a feloldást a rövid frázisok ismételgetése hozza létre (hasonlóan egy vásári komédiához), a nyugodt pillanatokat legtöbbször csak a szerelmespár (Almaviva Gróf és Rosina) jelenetei biztosítják. Mennyire beszélhetünk csupán vígoperáról, vagy esetleg helytálló lehet Fodor Géza megállapítása, miszerint: „Rossini operája a szegény Bartolo tragédiája"?
Szinetár Miklós: Ez a darab rendkívül nyitott, nagyon sok értelmezése lehet. Egy biztos, hogy olyan pszichológiai mélységek, mint amelyek Mozart Figarójában vannak, itt nincsenek. Míg a Figaró házasságában az a feladat, hogy megfejtsük a rejtett szomorúságokat, ami a vígjáték mögött van, addig azt kell látnunk, hogy A sevillai borbélyban nincs rejtett szomorúság. Az egészet egy életöröm hatja át.

Fotó: nol.hu

 A műveknek alapvetően két fajtája van az én meglátásom szerint: az egyik, amely úgy tesz, mintha az élet lenne és közönség nincs a nézőtéren, a másik, amely felvállalja azt, hogy a közönség a partnere. Ez egy olyan darab, ahol a szerző folyton „kidumál" a közönséghez, a közönség részt vesz a dologban. Hogy ez a szegény Bartolo tragédiája lenne, lehetséges, de ahhoz képest ez a tragédia a végén nagyon egyszerűen, két mondattal van lezárva. Rendkívüli módon szeretem eljátszatni a darabok mögött levő szomorúságot, mélységet, ha van, de A sevillai-ban nincs. Ez egy könnyeden megírt darab, gyerekkoromból idézném Tóth Aladárt mondását: „ez egy könnyed virágminta", nem olyan mély, mint Mozart-é, viszont a maga módján rendkívül bravúros és népszerű.

A szereplők is sokkal inkább buffa karakterek egy abszolút sikerorientált operában, amely nevettetni akar. Ha van valami, ami a dologban félelmetes és aktuális, és tényleg több mint egy opera buffa, az Basilio áriája, a rágalom, az emberek tönkretételére irányuló rágalmazás. Ez az a pont a darabban, amely mélyebb és kegyetlenebb, mint ami egy opera buffa-ba belefér, de ez csupán egy pillanat.

Az operát a bemutató idején „Almaviva, avagy a hasztalan elővigyázat" címmel tűzték színpadra. Mennyiben szól ez az előadás a sorsszerűségről, arról, hogy mindhiába egy erősebb hatalom (gondolok Bartolóra, akinek sok pénze van és befolyása), végül mégis az őszinte, igaz érzelmek győzedelmeskednek?
Szinetár Miklós: Ez is benne lehet, de nem annyira mélyen. Mozart Figaro házassága arról szól, hogy az élet egy kegyetlen dolog, ahol a párkapcsolatok szinte reménytelenek, átlengi annak a tragédiája, hogy a civilizáció keresi az emberi kapcsolatok modelljét, de nem találja. A Rossini darab ezzel szemben arról szól, hogy az élet nagyon szép, mindenben öröm van, még a szegény jó Bartoló áriájában is. Én ezt a kettőt nem keverném össze, szerintem Rossini ettől, hogy nem olyan mély és kegyetlen, nem rosszabb. Azt, hogy a korszellemnek megfelelően ebbe is megpróbáljak belemagyarázni fűt, fát, virágot, nem szeretném. Ebben a darabban persze kiderül, hogy mindenki megvesztegethető, viszont a végén a dolgok nagyon egyszerűen megoldódnak.

Következő előadás:

2013. április 5. 19 óra