Az egerek Rómeó és Júliája a Mesebolt Bábszínházban

Március 29-én mutatta be a szombathelyi Mesebolt Bábszínház Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot című mesejátékát.

 

A szerző a darabról:

"Annak ellenére, hogy a világ tele van különféle tettlegességig esetleg háborúkig fajuló ellentétekkel - terrorizmus, nemzetiségi alapon keletkezett kocsmai verekedések, zászlóégetések - mégse értjük Rómeó és Júlia szüleinek egymásra acsarkodását. Ezért minden előadás után elsiratjuk a két veronai szerelmest. Szerethették volna egymást a szüleik, de nem ezt tették. Kardhoz, erőszakhoz folyamodtak. Akárcsak a mi szürke és fehér egereink itt ebben a sajtműhelyben, ahol mindannyiuknak bőven jutna hely és sajt is - ők mégis azzal foglakkoznak, hogy a másik bundájának színe szürke vagy fehér. Mert nem tudják az ősi egér-igazságot: Nem az a fontos, hogy miben különbözünk, hanem az, hogy miben egyezünk, miben vagyunk hasonlóak. Ezt az igazságot pedig minden egérnek már zsenge kisegér korában meg kell tanulnia Az embergyerekekről nem is beszélve." (Urbán Gyula)

 

babsz15teo resize3 800x600

Fotó: Kiss Teodóra, vaol.hu

A Mesebolt Bábszínház ajánlója:

Urbán Gyula meséje, a magyarországi bábszínházak által egyik legtöbbször játszott történet. A mai szülők, nagyszülők emlékezetében él még az a tévéjáték is, melyet nemcsak Darvas Iván verklis mesélője, hanem a finom, a kesztyűsbábban rejlő minden lehetőséget maximálisan kihasználó bábszínészi játék tett feledhetetlenné. Ezért is nagy kihívás ezt a darabot elővenni. Mert vajon tud-e újat mutatni az éppen aktuális előadás? Tud-e mai lenni a mese mondanivalója, s vajon érdekli-e a gyerekeket? 

A Mesebolt előadása ennek a kihívásnak próbál megfelelni, s igennel válaszol ezekre a kérdésekre.
Rendezője Kovács Petra Eszter, végzős egyetemi hallgató, aki már dolgozott Szombathelyen. Az elmúlt évadban az európai bábirodalom klasszikus történetét, Hanna Januszewska: A gyáva kistigris című meséjét állította színpadra. A rendező most egy magyar klasszikust formál maivá úgy, hogy meghagyja annak (adekvát) formáját, a kesztyűsbábjátékot. Túl azon, hogy folytatódik a Színház- és Filmművészeti Egyetem – és a Mesebolt Bábszínház közötti együttműködés, az ifjú alkotó kiváló színészvezetéssel, a hagyomány és újszerűség egyensúlyát megtalálva állított színpadra egy a szülők-nagyszülők által is szerethető ízig-vérig mai előadást.

 

kovacs petra

 Kováts Petra (Fotó: Kiss Teodóra, vaol.hu) 

Már a Grosschmid Erik által tervezett díszlet is újfajta megközelítést feltételez: próbál egy önmagában létező egészet megmutatni. A díszlet leginkább egy kabátra hasonlít, a darab mesélője és mozgatója, Zakariás kabátjára. Szó szerint rajta keresztül léphetünk be a mese világába. Mindez tökéletesen szolgálja a kesztyűs bábtechnikát: játékos, ötletes sok lehetőséget nyújt a virtuóz gyors bábjátéknak. Grosschmid Erik neve sem ismeretlen a szombathelyi közönség előtt, hiszen az elmúlt években-évtizedekben már többször dolgozott a társulattal (Órajáték, Tűzpiros hajú Friderika, Borkaboszorka, A Betlehembe vezető út). Elismert színházi alkotó, aki 2013-ban (néhány nappal ezelőtt, március 15-én) vehette át a legrangosabb, bábszínházi alkotóknak adható állami elismerést, a Blattner-díjat.
Ágoston Béla zenéje igazodik az új köntösbe öltöztetett meséhez. A kiváló zenész, zeneszerző több népzenei, világzenei és jazz formáció tagjaként sokat koncertezett Európában és Magyarországon, s számtalan színházi előadás vagy rajzfilm alkotógárdájának volt a tagja. A Mesebolt sok korábbi sikeres előadása, a Gyű te, Amália, A titkos kert, a Boltosmesék, a Bőröndcsoda Csudacirkusz és a Bertalan és Barnabás zenéjét köszönheti neki.

 

mesebolt

 

Urbán Gyula meséje két egércsalád - egy szürke és egy fehér - viszályáról, s a gyerekek minden akadályt legyőző barátságáról-szerelméről szól. Rómeó és Júlia történet ez, melynek szereplői ezúttal egerek. A két család közötti engesztelhetetlen gyűlölet oka, hogy a másik … MÁS. Értelmetlen, vak haragot kell a két egér-gyereknek elsimítania, érthetetlen és értelmetlen indulatot kell megfékezniük
Mint ahogy minden jó mesében, úgy a belőlük készült meseboltos előadásokban sem önmagáért való a történet. Olyan kérdéseket vet fel, olyan problémákra keres választ, melyekkel gyerekek és felnőttek is nap mint nap szembesülnek.
Győzedelmeskedik-e a szerelem a háborúság felett? Összeillik-e fehér és fekete, azaz fehér- és szürkeegér? Hogyan választunk, hogyan válasszunk barátot? Számít-e a külső vagy csak az, hogy mit is rejt a bensőnk? Lehet-e a barátunk, aki nagyon különbözik tőlünk?
A mulatságos fordulatokban bővelkedő, kedves humorú és felettébb tanulságos mese végére mindenki választ kap ezekre a kérdésekre. Azt is megtudhatjuk – s ezt az egérszülők is megtanulják -, miben hasonlít egymásra a világ összes egere: minden egér egyforma, hisz "minden egér szereti a sajtot"!


mindeneger web s


Urbán Gyula: Minden egér szereti a sajtot

Zene: Ágoston Béla
Tervező: Grosschmid Erik
Rendező: Kovács Petra eh.
Szereplők:
Császár Erika, Dénes Emőke, Kovács Bálint, Kőmíves Csongor, Lehőcz Zsuzsa, Takács Dániel
Bemutató: 2013. március 29. 17:00
Mesebolt Bábszínház
9700 Szombathely, Ady tér 5. (I. emelet)

süti beállítások módosítása