Ödön von Horváth ősbemutató a rádiószínházban

Ödön von Horváth Korunk gyermeke című regényéből készült rádiójáték ősbemutatója április 2-ától hat estén hallható a Kossuth Rádióban Nagy Péter főszereplésével.

Az 1930-as években Németországban betiltott regény a Führer-kultuszba süppedő Németországot a semmit sem számító, kiszolgáltatott és tehetetlen kisember szemszögéből mutatja be. A regény névtelen hőse és mesélője egy húsz év körüli német fiatalember, aki a világgazdasági válság éveiben munkanélküliként tengődik, mígnem a hadseregben talál otthonra, közösségre. Feltétel nélkül hisz a háború igazságosságában, és abban, hogy a hazáért mindent fel kell áldozni, mert az egyes ember már nem számít. Ödön von Horváth utolsó befejezett műve 1938-ban jelent meg, nem sokkal az író halála után, Amsterdamban.
A Kossuth Rádióban április 2-ától hat estén át 21.30-tól hallható a Korunk gyermeke című regényből készült hangjáték, Kornya István fordításában és Tasnádi Márton dramaturg rendezésében.
A főszereplő, Korunk gyermeke: Nagy Péter. Közreműködik: Erdélyi Tímea, Müller Júlia, Tóth Eszter, Egri Bálint, Hunyadkürti István, Mészáros András, Szegezdi Róbert és Szombathy Gyula.

Bővebben a regényről:

A Korunk gyermeke (Ein Kind unserer Zeit) Ödön von Horváth (1901–1938) utolsó befejezett regénye. 1938-ban jelent meg, nem sokkal Horváth halála után, Amszterdamban. Németországban a többi művéhez hasonlóan ezt is betiltották a nácik.
Az örök kispolgár, a Hogyan letten én néger (amelyet Istentelen ifjúság címen ad ki újra a Helikon Kiadó) és a gyakran játszott drámák (Mesél a bécsi erdő, Kasimir és Karoline) mellett az életmű kevéssé ismert, mégis nagyszerű darabja a Korunk gyermeke című regény. Fájdalmasan gyönyörű és kegyetlen mű. A Führer-kultuszba, a náci demagógia mocsarába süppedő Németország tűpontos ábrázolása a semmit sem számító kisember szemszögéből. A körülményeknek kiszolgáltatott, tehetetlen, ideológiai maszlaggal fertőzött ember bolyongásáról, kiúttalanságáról, bukásáról írja rövid mondatokból épülő versszerű prózáját Ödön von Horváth.
A mű hátterében Ödön von Horváth saját korának eseményeit ismerjük fel, a fegyverkező és háborúra készülő Németországot, a Rajna-vidék megszállását, a Franco tábornokot támogató Hitler önkénteseit, akik a spanyol köztársaság ellen harcoltak – a Korunk gyermeke főszereplője ezen „önkéntesek” egyike. A „tisztogatás” során égő falvakról olvasva pedig a Condor-légió által porig bombázott Guernica képei idéződnek fel az olvasó előtt.

A regény névtelen hőse és mesélője egy húsz év körüli német fiatalember, aki a világgazdasági válság éveiben munkanélküliként tengődik, mígnem a hadseregben talál otthonra, közösségre. 

„Katona vagyok.
És szívesen vagyok katona.
Mikor dér lepi reggel a mezőket, vagy este, mikor a fák közül előkúszik a köd, mikor a búza ring, és a kasza villan, ha esik, ha fúj, ha nevet a nap, éjjel és nappal – mindig örülök, hogy feszes sorban állok.
Most egyszerre újra van értelme az életemnek! Már egészen kétségbe voltam esve, hogy mit kezdjek fiatal életemmel. A világ olyan kilátástalan lett, és a jövő olyan halott. Már el is temettem. De a jövőmet, azt most újra megtaláltam, és többé nem engedem el, most, hogy sírjából feltámadott!”
A háborúra készülő Németország ideológiai lózungjait szajkózó férfi feltétel nélkül hisz a háború igazságosságában, és abban, hogy a hazáért mindent fel kell áldozni, mert „az egyes ember már nem számít”.
Az „önkéntesek” egyik tisztogató hadművelete során megsebesül a karja, miközben a századosát akarta megmenteni. Később, amikor az özveggyel megismerkedik, kiderül, hogy a százados önként gyalogolt bele a golyózáporba, mert ráébredt: már nem háború folyik, hanem elvtelen és gyalázatos öldöklés, amelynek áratlanok, gyerekek és asszonyok esnek áldozatául („glaszékesztyűben köztudomásúlag nem lehet háborút nyerni”).

A hadirokkanttá lett „önkéntesre” már nincs szüksége a hazának.Újra kilátástalanná válik az élete. Munkanélküli napjait a külvárosi kocsmában pincérként dolgozó apja nyomorúságos szobájában tölti. Van ideje gondolkozni, és egyre több kétely gyötri. Ha ő a karját áldozta a hazának, mit tesz őérte a haza? S ha „az egyes ember már nem számít”, akkor mi lesz ővele, a hadirokkanttal…?
A fiatalember még a harcok előtt egy kimenő alkalmával a vurstliban, az elvarázsolt kastély kasszájában meglát egy kisasszonyt, és beleszeret. Nincs alkalmuk összeismerkedni, és másnap reggel megkezdődik az első bevetés, az önkéntesek tisztogató akciója. A harcok és a kórházban töltött idő alatt ez a képzelt szerelem ad neki erőt és reményt.
A kórházból kikerülő hadirokkant a kisasszony keresésére indul. Megtudja, hogy a lány egy katonától teherbe esett, ezért elbocsátották az elvarázsolt kastélyból. Az apa lelépett, és a kétségbeesett nő tiltott abortuszt követett el, amiért börtönbe zárták. 
A fiatalember szerelme ekkor már testvéri szeretetté változik, és a megalázott lány bátyjának képzeli magát. Igazságérzetétől hajtva meggyilkolja a kastélyt működtető vállalkozás egyik vezetőjét. A bűntényre nem derül fény. A fiatalember a félelem, a kétségbeesés, a bűntudat, a kilátástalanság, a tökéletes magány delíriumában bolyong az utcákon. Este egy parkba ér, leül. A mozdulatlan testet lassan ellepi a hó.

Másnap egy kisfiú látja meg a padon ülő „hóembert”. A regény egyik legszebb pillanata, amikor a már halott főhős a saját halálának elbeszélését a kisfiúhoz intézett fohásszal fejezi be:  
„Az anya már nem mer rám nézni, de a gyerek alig tud elszakadni tőlem. Folyton visszafordul, és kíváncsian néz, nagy szemekkel.
Nézz csak, nézz!
Egy hóember ül a padon, egy katona.
És te, te pedig felnősz, és nem fogod elfelejteni a katonát.
Vagy igen?
Ne felejtsd el őt, ne felejtsd el!
Mert a karját adta ezért a gyalázatért.
És ha majd egészen felnőttél, talán lesznek másféle napok, és a gyerekeid azt fogják mondani: hiszen ez a katona közönséges gyilkos volt – engem akkor se szidj.
Gondold meg: nem tehetett mást, csak saját korának gyermeke volt.”

Színház.hu