Még mindig nem kaptak támogatást a függetlenek

A FESZ ismét az EMMIhez kényszerült fordulni a 2012. (!) évi működési pályázatok zárolás alól feloldott összegének kifizetése miatt.

hiany

A FESZ közleménye:

 

Mint ismeretes, a VI. kategóriába sorolt független előadó-művészeti szervezetek működési pályázatairól a tavalyi évben példátlanul későn, 2012. szeptember végén  született döntés, melyet nagyon hamar egy másik is követett: döntés az elnyert összegek egyharmadának zárolásáról.

 

A Szövetség több esetben jelezte mind a Minisztérium,mind a nyilvánosság  felé, hogy a késlekedés és zárolás a független színházi -  és táncszféra ellehetetlenüléséhez vezet.

 

Örömmel vettük, hogy december végén a Minisztérium lehetővé tette a zárolt összeg feloldását és 2013. elejére ígérte a  kifizetést. Bár az ide vonatkozó szerződésekben legkésőbb március 26., illetve 27-i kifizetési dátum szerepel, az érintett társulatok sem a szerződés szerinti összegeket, sem magyarázatot nem kaptak a mai napig  arra, miért és mennyivel csúszik a 2012. évi működésüket fedező pénzösszeg. A fejleményekről folyamatosan beszámolunk.

süti beállítások módosítása