Miskolcon a marosvásárhelyi társulat

Április 6. és 8. között Miskolc és Szatmárnémeti vendége lesz a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Miskolcon a Határtalan Napok keretében, Szatmárnémetiben az Északi Színház Harag György Társulatának vendégeként lép fel a marosvásárhelyi társulat.

Határtalan Napok három marosvásárhelyi előadással
Határon túli magyar művészeket lát vendégül a Miskolci Nemzeti Színház a 2013. április 5-7. között az első alkalommal megszervezett Határtalan Napok című rendezvénysorozat keretében.
A háromnapos eseményen – amelynek meghívottja Kassa, Szabadka és Marosvásárhely – különböző színházi, zenei, irodalomi programokon vehetnek részt a miskolciak. A szervezők kulturális seregszemlének és találkozási lehetőségnek is szánják a rendezvényt.

 

Lilike medika leveleibol foto Rab Zoltan 03

Lilike medika leveleiből (fotó: Rab Zoltán)


A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a több hazai és magyarországi fesztiválon díjazott Bányavirág című előadásával, a Gáspárik Attila által előadott Lilike medika leveleiből című felolvasószínpadi produkciójával, valamint a Kisvárdai Fesztiválon rendezői és alakításdíjat nyert A makrancos hölgy avagy a hárpia megzabolázása című Shakespeare-vígjátékkal mutatkozik be a miskolci közönségnek.
Marosvásárhelyi irodalom is szerepel a Határtalan Napok műsorán: a Látó szépirodalmi folyóirat Irodalmi Színpad című eseményén a kiadvány szerkesztői, szerzői vesznek részt beszélgetésen.
A határon túli magyar színházak közül a Kassai Thália Színház és a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház lesz jelen a miskolci Határtalan Napokon.

MAKRANCOS HOLGY foto 01 Bartha Laszlo

A makrancos hölgy avagy a hárpia megzabolázása (fotó: Bartha László)


Marosvásárhelyi vendégjáték a Szatmárnémeti Északi Színházban
A szatmárnémeti közönség április 8-án 19.00 órakor láthatja az Északi Színház nagytermében a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának díjazott vendégjátékát.
A makrancos hölgy avagy a hárpia megzabolázása 2012-ben szakmai elismerést kapott a Kisvárdai Magyar Színházak XXIV. Fesztiválján. Ugyanabban az évben a budapesti közönség is láthatta az előadást a Thália Színházban szervezett vendégelőadás-sorozat keretében. Szatmárnémetiben a miskolci vendégjátékot követően szerepel a produkció.
Jegyeket az Északi Színház jegypénztárában lehet váltani hétfőtől péntekig 10.00 és 17.00 óra között, szombaton 10.00 és 13.00 óra között, vagy előadás előtt egy órával. Bővebb információkért érdeklődni a 0261-712106-os telefonszámon lehet. Az előadás román felirattal tekinthető meg!

süti beállítások módosítása