Rossini A sevillai borbély című vígoperáját Gulyás Dénes állította a Vörösmarty Színház színpadára. Rövid interjút olvashatnak a rendezővel.
Miért épp A sevillai borbély című vígoperára esett a választása?
Rossini zenéje napsugaras, mosolygós, könnyed és szellemes. Azt hiszem, hogy A sevillai borbély nem véletlenül lett világsiker, és játsszák „százezer” éve szerte a világon: bemutatása hálás feladat énekesnek és színháznak egyaránt. Fiatalabb koromban magam is énekeltem a darab tenor főszerepét, itthon is, külföldön is. Az emberek – tudatosan vagy tudattalanul – azt keresik a világban, amitől egy picit el tudják felejteni a mindennapi gondokat, amitől mosolyra húzódhat a szájuk. És erre nagy szükség is van. Arra törekszem, hogy A sevillai borbély alatt valóban őszintén mosolyoghassanak a nézők. Ígérem, hogy nem egy falanszterben, marslakó-jelmezben játsszuk el a történetet, hanem Sevillában! Ehhez az operához nem kell majd különösebb előtanulmány. Csak be kell jönni a színházba, és élvezni a gyönyörű olasz dallamokat, a jókedvű, vidám helyzeteket!
A létra létra lesz, Rosina szobája pedig Rosina szobája. Egy darabnak több ideje van. Valamikor megszületett a szöveg, a zene. A történet is játszódik egy bizonyos korban, és valamikor mi ezt elő is adjuk. Nekem nem attól színház a színház, ha ezeket az időket megpróbáljuk összefésülni. Úgy érzem, gyakran emiatt siklanak ki a dolgok a rendes kerékvágásból. Ahelyett, hogy ezek (mint a fogaskerék fogai) egymásba illeszkednének, valami torzó születik. Ha meg kell magyarázni, hogy most azért jött be a színpadra szuperszonikus repülőgépen Almaviva, mert ő egy amerikai vadászpilóta, attól – bocsánatot kérek – feláll a szőr a hátamon. Nekem attól színház a színház, ha van egy szituáció, egy helyzet, és ebben a helyzetben az emberek között feszültség van. Feszültség forrása lehet akár a vidámság és a nevetés is, éppúgy, mint egy groteszk jelenet. Ha ebben a helyzetben a szereplők a helyükön vannak, tehetségükkel, kisugárzásukkal valamit eljátszanak, és én azt elhiszem: színház lesz a színház. A személyek, személyiségek közti viszonyokat, reakciókat kutatom.
Úgy érzi, ez a megközelítés közel hozhatja az emberek szívéhez az opera műfaját?
Mint ahogy már mondtam, hálás feladat egy színháznak A sevillai borbély bemutatása. Különösen igaz ez, ha az adott színházban nincs nagy hagyománya az operajátszásnak. Úgy gondolom, nem egy elvont és túlontúl intellektuális darabbal kell kezdeni. Persze annak is egészen bizonyosan megvan helye, és szükség is van rá. Kezdetként azonban azt mutatjuk be, milyen egy igazi vígopera. Hogy minél több emberrel megkedveltessük a műfajt.
Ebből a megfontolásból játszanak magyarul?
Vannak ebben a darabban zárt áriák, együttesek, duettek, tercettek, taps, taps, taps, és elkezdenek az emberek recitatívót, úgynevezett énekbeszédet mondani. Úgy pörög a cselekmény, mint a labda egy gyors ping-pong szettben. Érteni kell Beaumarchais és Sterbini humorát, a poénokat. A történetet is úgy tudjuk felfűzni egy értelmi szálra, ha pontosan értjük a szöveget. Nem várható el senkitől, hogy anyanyelvi szinten beszéljen olaszul. Persze az eredeti nyelven való játszás gyakran csak egy vetítőgép kérdése. Nem zárkózom el semmitől: talán legközelebb!
Forrás: vorosmartyszinhaz.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.