Rudolf Péter: "A színház folyamatos idegfeszültség"

A friss Kossuth-díjas Rudolf Péterrel készített interjút a Vasárnap Reggel. Lapszemle.

A Vasárnap Reggel cikkéből:
A kérdésre, mi kell ahhoz, hogy valaki egy olyan pályát tudjon bejárni, ami Kossuth-díjat ér, Rudolf Péter úgy felelt: "A tehetség az megkerülhetetlen, de kérdés, hogy mit tekintünk annak? Nem csak azt, hogy valaki képes felhívni magára egy monológgal a figyelmet. Szerintem része az is, hogy képes-e évtizedeken keresztül teljesíteni, idegileg végigcsinálni ezt az ember? Újra és újra keresni, és megtalálni a motívációkat. Ez személyiség és szerencse kérdése is" - fogalmazott Rudolf Péter.
A színész úgy tartja, az ő szerencséje "kölyökképe" és az, hogy "ezt az arcberendezést szerette a kamera." A másik, hogy éppen a nyolcvanas években kezdte pályáját, amikor sok film készült és azok el is jutottak a nézőkhöz. "Már az is fontos, kinek az osztályába jársz és kik az osztálytársak. Lehet, hogy furcsán hangzik, de amikor elkezdtem kopaszodni, azt is szerencsésnek tartottam, mert úgy éreztem, hogy ez érdekesebbé tette a fizimiskámat, a saját intellektusom és így olyan férfiszerepek felé tolt, amelyekre vágytam. Az persze már személyiség kérdése, hogy ezekkel a szerencsékkel valaki hogyan tud élni" - fogalmazott Rudolf Péter, aki azt is elárulta, volt idő, amikor tengerész szeretett volna lenni, később a diplomácia érdekelte, a jogra pedig be is adta a papírjait, sőt fel is vették. 

Rudolf Péter, Fotó: Heti Válasz

"A kíváncsiság nagyon komoly motiváció az életemben. De ez nem valamiféle kalandvágyról szól, nagyon is szakmai kérdés" - tette hozzá Rudolf Péter, aki 18 éves Vígszínházi tagság után választotta a szabadúszást. "Szabadúszóként fontos készség, hogy az ember el tudja dönteni, az adott helyzetben mennyi van. Azóta is úgy érzem, hogy az én alkatomnak megfelel ez az állapot, mert így valamivel jobban élhetem a saját életem. Szeretem, hogy ennyi mindennel foglalkozhatok, és ezt ennek köszönhetem. Nyilván jó egy közösséghez tartozni, de a Centrál Színházban annyit játszom, hogy ez az élmény is megadatik" - mondta Rudolf Péter.

A színész arról is mesélt, mi az, amit nem szeret a színházban: "Azt a folyamatos reprodukálási kényszert, amit a színház igényel. Eljátszottál valamit ma, holnap pedig újra nulláról indulsz. Az életemnek abban a fázisában, amiben most vagyok, sokkal jobban passzol hozzám a filmezés. Az arról szól, hogy van egy nagy feladat, aminek az érdekében minden energiát és erőt mozgósítani kell, de aztán az egészet elengedheted, mert megvan. Én olyan alkat vagyok, aki akkor tud ellazulni, amikor túl van valamin. Emiatt van, hogy a színház folyamatos idegfeszültség és készenlét a számomra. Ha este játszom, akkor az már reggeltől befolyásolja a döntéseimet, jön újból és újból a félelem, hogy meg tudom-e majd csinálni, hogy elég jó lesz? De hosszútávon is. Hiába érzem néha, hogy jó lenne kiszállni és eltűnni pár hétre a világból. Nem tehetem. Ha kiszállnék, azzal sok ember életét szétzilálnám. Inkorrekt lenne: várnak a szerepeim, az előadások" - árulta el Rudolf Péter.

A teljes interjú a Vasárnap Reggelben olvasható.