Végigviszi a díszletek sorsát - Interjú Kálmán Eszterrel

Kálmán Eszter, a Mártírok és A Gondnokság díszlettervezőjét kérdezte a Katona blogja.

További interjúk és érdekességek a KATONA BLOGJÁN.

Díszletet és jelmezt tervezel, rendezel, fotózol, fordítasz. Tanultál dráma-pedagógiát és fotózást itthon, Bristolban látványtervezést és performance rendezést. Állítasz fel magadban prioritást ezek között a tevékenységek között, vagy a felkérések elintézik helyetted, mikor mivel kell foglalkoznod?

Szívem szerint azt válaszolnám, hogy ami éppen érdekel és inspirál, azt választom, de nyilván egzisztenciálisan ez picit máshogy néz ki. Asszisztensi munkát már nem szívesen vállalok, mert - bár még azt is nagyon élvezem - mégis nehéz elfogadtatni magam utána ugyanazokkal az emberekkel más titulusban. Örülök, hogy ezen egy picit kezdek túllendülni és a saját utamat járni, és abban minden, amit tudok és képviselek, egyaránt fontos.

Tudsz kizárólag abban a funkcióban létezni, amire épp a felkérés szól? Előnyhöz vagy hátrányhoz juttat az, hogy ennyire átlátod a teljes produkciót?
Talán ez a kérdés úgy merül fel, hogy sok mindent értek egy produkcióból. Értem az összefüggéseket, értem, hogy az adott munkám milyen hatással van a többi területre, és viszont. Ezáltal biztos picit ügyesebben tudok lavírozni. Nem szólok bele jobban, mint bárki más, aki alkotótársként egy érdeklődő, segítő szándékkal viszonyul az adott produkcióhoz. De van a munkámnak egy másik aspektusa is. Szerintem ez csak hasznos tud lenni, és bízom abban, hogy ügyesen tapogatózom és érzem azt, mikor kell befogni a számat.

Dömötör Andrással való munka ilyen szempontból, mennyire demokratikus, mennyire engedi a közös ötletelést?
Andris mindig azt mondja, ő azt szeretné, hogy a közös munka során mindenki a maga területén boldog legyen. Tetszik ez a megfogalmazás, mert érzelmi síkra tereli, de mégis a racionális oldalát mutatja meg a dolognak azzal, hogy elégedettséget érezzek a munkámmal kapcsolatban. Nagyon sokszor, ha kételye van, kérdéseket tesz fel, ami szintén hasznos. Előfordul, hogy a sok kérdés hatására be kell látnom, neki van igaza. Ez egy közös alkotói folyamat, amiben nem kijelentő mondatokban beszél, hanem inkább kérdez.

Mi a Mártírok díszletkoncepciója? Hogyan használod ki a Kamra speciális terét?
A Mártíroknak nagyon sok díszletvariációja volt, az egészen elemelt absztrakttól a nagyon reális terekig mindent kipróbáltunk. Arra jöttünk rá, hogy egy semleges teret kell létrehozni. Az már a kezdetektől adott volt, hogy egy egyterű díszletben kell gondolkodni, mert nagyon sok helyszínes a darab. Egy olyan tér kellett, amiben minden meg tud valósulni, így a díszlet elemeltsége vagy absztrakciója attól van meg, hogy minden egy adott térben van, nem kell minden áron elemelni. Ebbe az egyterűségbe akartam egy hármas tagolást, így lett egy plexi tolóajtós rendszer, ami átlátszik, tehát egy térben maradunk, de közben mégis le tudok választani helyszíneket.

A Kamrának pedig a mélysége van kihasználva, hasonlóan egyébként A Gondokság díszletéhez. Nehéz hosszában használni a Kamra terét, mert a nézőnek nagyon sokat kell forgolódnia, és sose tudja befogni egybe a színpadot. A Mártíroknál nagyon fontos, hogy az ember belássa az egész teret, és ne a díszleten, hanem a nézőn múljon, mit nem vesz észre. Két tolóajtó lesz: egy, ami kettészeli, és egy, ami a kis színpadot választja le. Plusz még egy meglepetés rész. Azt remélem, hogy nemcsak a díszletben lesznek elrejtve oda nem illő finomságok vagy részletek, hanem az egész előadásban is, amiket jó lenne, ha mindenki beleépítene ebbe a vizuális világba.

Mennyit vagy benn a próbákon?
Kicsit a tyúk meg a tojás kérdése. Azért hívnak olyan díszletekre, amik rugalmasak, kevés idő van rá és nehezebbek a körülmények - mert sokat vagyok bent? Vagy én vonzom, pont azért, mert ott vagyok, és ezért gyorsabban tudok reagálni a problémákra. Ha látom, hogy valami nem működik a próbán, vagy arról eszembe jut valami, akkor lehetőség szerint megpróbálom beépíteni. Hasznos bent lenni, de azért én sem vagyok ott minden próbán. Eleinte gyakrabban, aztán nyilván már nincs is időm rá, mert a kivitelezéssel foglalkozom. Amíg nincs kőbe vésve, addig fontos beülni. Szeretem látni, mi történik, mert ahhoz én is tudok idomulni. Hiszek a részletességben. Ez különösen igaz a jelmezre: szerintem hasznos látni egy jelmeztervezőnek, hogyan alakulnak a próbákon a karakterek.

A Gondnokságnál mennyi időd van megcsinálni a díszletet és a jelmezt?
Három napom.

A videók látványa is hozzád tartozik?
Igen, Kolozsváry Bálinttal kiegészülve. Egyébként a videóknál már lustulok. Azért nehéz, mert A Gondnokság egy underground produkció a színházon belül is. Én például nem vagyok  egyeztetve, tehát mindig az éppen aktuális munkám mellett kell megoldanom az adott epizódot. Volt már olyan, hogy aznap volt premierem máshol.
Például ettől is függ, hogy egy részben épp mennyire elnagyolt a díszlet-jelmez, vagy éppen részletes és kidolgozott - mert ráértem. Az is közrejátszik, hogy a szinopszist mikor kapom meg. Ebben csak az van leírva, hogy kb. milyen jelenetek lesznek, és abban minek kell történnie. Néha meg van adva hozzá konkrét helyszín, például egy ,,óvóhely”, de néha csak annyi van, hogy ,,valahol”, és a kellékeket is ki kell találni hozzá.
Az is tényező, hogy hány helyszín van, és hány videóbejátszás, mert nyilván egy csomó szcenikai dolgon is múlik, hogy mennyi díszletet tudunk berakni. Nem lehet két perc alatt átrendezni teljes tereket, bár volt rá példa, de azt nagyon ki kell találni Lacekkal (Tóth László), aki a Kamra színpadmestere, és iszonyú nagy segítség.

Van, hogy komplett díszleteket építünk fel hátul, akár egy részben többet is. A videókban pedig a munkám attól is függ, hogy fantáziahelyszínen járunk, vagy reális helyen. Nagyon szeretem például, ha kimegyünk az utcára, mert A Gondnokság egyik fő sajátossága, hogy a mai valóságban játszódik.
Kolozsváry Bálint egy iszonyatosan kreatív videós, aki csodálatos munkát végez, olyan trükköket és effekteket tud csinálni, ami nagyon nagy segítség, mert nem kell felépítenem óriás dolgokat.

A Gondnokság a színházi sitcom műfajában jön létre hónapról hónapra. Vannak olyan specifikumai A Gondoksághoz kapcsolódó munkádnak, amiket  a két évadon át tartó sorozat jelleg biztosított?
Kevés embernek adatik meg, hogy végig tudja vinni a díszletek és jelmezek sorsát. A két év alatt nem csak A Gondokság fejlődött, szóval nem csak azt találhatom ki, hogy miért helyezik odébb mondjuk a TX4-et, hanem azt is, hogy mi történik ezekkel az eszközökkel, milyen apró kiegészítők kerülnek fel: például felkerül egy oltár a Nagy Királlyal, vagy az oltáron belül lecserélődik a kép Attila képére. Vagy épp Anjoukkal van tele a faliújság, vagy hímzéselemzésekkel. Egy csomó olyan részlet van, amit nem biztos, hogy mindenki felfedez, de én nagyon nagy örömömet lelem abban, hogy ez egy állandóan változó, élő dolog. Mert hónapról hónapra, ahogy a gondnokok élik életüket, úgy változik picit a tér is. Ahogy otthon is állandóan alakul az életterünk. Ezt nagyon élvezem. A jelmezben pedig szeretem az álcákat, hogy hirtelen kell teljes karaktereket a gondnokokra varázsolni úgy, hogy az pont passzoljon, vagy direkt kontrasztban legyen a gondnok alapkarakterével. Különösen nagy élvezet volt Rezes Judit által játszott Virág, aki egy mélyen vallásos, szigorú, nagyon zárt lányból elkezdett nyílni, lazulni, vadulni, és mostanában ebből fordul át egy kicsit népies irányba. Nagyon izgalmas, hogy ilyen sokáig lehet végigkísérni egy karakter jellemfejlődését.
Most különösen készülök a finálé-beli megjelenésükre, a Nagy Királlyal együtt. Ez lesz a megkoronázása az akció- és a népihős egyesülésének.
Nagyon fog hiányozni a  Gondnokság. Nyilván tudom utálni és bosszankodni rajta abban a három napban, amíg elkészül, de az a jófajta adrenalin, amikor nagyon gyorsan kell valami nagyon látványosat vagy nagyon vicceset csinálni, az pótolhatatlan. Azért szeretem a sorozat műfaját, mert jó egy történettel  ilyen sokáig együtt menni és együtt lélegezni.

Szerző: Fullár Fanni

További interjúk és érdekességek a KATONA BLOGJÁN.