"Szembe kell néznünk a múlttal" - Interjú Lengyel Annával

Április 16-án lesz a holokauszt emléknapja, melynek alkalmából a Panodráma a Nemzeti Színházzal együttműködésben Peter Weiss A vizsgálat című darabjának felolvasószínházi produkcióját mutatja be a nagyszínpadon. A Panodráma vezetője, Lengyel Anna a darabról, és annak létrejöttéről adott számot.

Lengyel Anna

- Kifejezetten erre az alkalomra készült ez a felolvasószínház? Mióta tervezted, hogy ezt a művet megmutatod a közönségnek?

- Dramaturg szakon tanultam az egyetemen, így régóta ismerem A vizsgálat című darabot. A kaposvári színházban kezdtem a szakmát, és Peter Weiss egy másik műve, a Marat/Sade – Ács János rendezésében Eörsi István szövegváltozatával – a kaposvári színház történetének egyik legfontosabb előadása volt. A darab záró képében, amelynek háttere az 56-os forradalom egyik meghatározó helyszínét, a Corvin-közt ábrázolta, ott állt Máté Gábor egy macskakővel a kezében, és zokogott. Mindenki tudta, hogy az ’56-os levert forradalmat siratja, a cenzorok is tudták, de akkor már – ez a nyolcvanas évek elején volt – az volt a stratégia, hogy inkább szemet hunytak felette. Nem is volt nagy visszhangja a produkciónak, egészen addig, amíg ki nem jutott az előadás a térség egyik legfontosabb fesztiváljára, a belgrádi BITEF-re, ahol megnyerte a fődíjat. Ott látták nyugat-európai újságírók is, akik megírták miről szól az előadás. Számomra ez nagyon fontos mozzanat volt a magyar színházról alkotott képemben.

Másfelől az utóbbi négy évben a szociális, közéleti – vagyis politikai!, mert a szó ezt jelenti, tehát nem szabad félni tőle – színház áll a független PanoDráma fókuszában, első sorban a dokumentumszínház, azon belül is a bizonyos verbatim műfaj. Ennek az a lényege, hogy kizárólag szó szerinti anyagok hangoznak el a színpadon, ilyen volt a Szóról szóra című előadásunk, ami a romák elleni rasszista támadásokról szólt, és amely egy éve Európában turnézik, de májusban például a Miskolci Nemzeti Színházban lesz látható, készítettünk egyet az oktatásról, és most tavaly novemberben mutattunk be egyet egy nagyon ellentmondásos esetről, amikor épp a gyilkosságok idején provokáló gárdisták lementek a cigánysorra Sajóbábonyba, a cigányok pedig szétverték az autójukat. Kész csoda, hogy nem lett senkinek baja. Ez kifejezetten olyan történet volt, amelyben annak is van igazsága, aki bent ül az autóban és természetesen azoknak is, akik azt kérdezik, hogy miért jönnek oda gárdisták provokálni. Ez volt a 174/B - az igazság szolgái, amelyet ősztől fogunk újra játszani.


A verbatim műfajnak pedig az egyik legfontosabb, klasszikus példája A vizsgálat. Ez a darab a német történelemben rendkívül fontos szerepet játszott. Részben ennek köszönhető, hogy a németek - akiket a huszadik század legsúlyosabb bűne terhel, amelyben azonban sok más nemzet is cinkos volt - kezelik legjobban ezt az egész problémakört. Ők valóban szembenéznek a múlttal. Náluk a nemzeti alaptanterv kiemelt fejezete elemi iskolától az egyetem végéig megtanulni, hogy mi történt pontosan. Kiskamasz kortól látják a diákok az iszonyatos faji alapon elrendelt emberirtásnak, a zsidók, melegek, cigányok és kommunisták módszeres kiirtásának megkérdőjelezhetetlen dokumentumait. Ez a módszer a garancia arra, hogy bár Németországban is vannak újfasiszták, neonácik, de hogy az ilyen gondolkodás szalonképtelen, az az első pillanattól evidens. Nincs olyan kormány, amelyik azonnal és keményen és egyértelműen ne határolódna el tőle, ne ítélné el. Ebben rejlik szerintem a megoldás kulcsa, és ezt nekünk sürgősen el kell tanulnunk a németektől. Arról is meg vagyok győződve, hogy ezek a szörnyű rasszista gyilkosságok a cigányok ellen, illetve a Magyarországon sajnos jelenleg nagyon erősen jellemző rasszizmus egyik fő oka, hogy a saját múltunkkal nem nézünk szembe. Igenis el kell mondani, hogy Magyarország a németek szövetségese volt a háborúban, Magyarország fasiszta ország volt, és hogy szűk két hónap alatt 600000 zsidót sikerült deportálni a náciknak, vagyis Magyarországon hatékonyabbak voltak mint bárhol. Márpedig ehhez sajnos az kellett, hogy sok magyar – természetesen nem mindenki – segítse őket. Ezek olyan tények, amelyekkel iszonyú fontos lenne szembenézni.

Annak idején, amikor a táborokat felszabadító amerikai hadsereg élén harcoló Eisenhower tábornok megpillantotta az elképzelhetetlent: a hajkupacokat, a szemüveghegyeket, a cipőhalmokat, a halálra éheztetetett, harminc kilós embereket, a krematóriumokat, a fogaranyból olvasztott tömböket, azonnal tudta és parancsba is adta, hogy mindent dokumentálni kell, mert lesz, aki kétségbe fogja vonni, ami itt történt. Persze voltak háborús bűnösök, akiket rögtön elkaptak, és megbüntettek, de a pokol legmélyebb bugyrai A vizsgálatban elhangzó részletekkel csak a frankfurti Auschwitz-perben kerültek napvilágra. Bizonyos értelemben Eisenhowernek és Peter Weissnek köszönhetjük, hogy senki nem vonhatja kétségbe a holokauszt tényeit.

Ingmar Bergman rendezi A vizsgálatot, a képen Peter Weiss-szal és feleségével Gunilla Palmstierna díszlettervezővel

- Miről szól a darab?

- A vizsgálat a frankfurti Auschwitz-per szó szerinti anyaga. Amikor Peter Weiss 1965-ben megírta, 14 színpadon mutatták be Németországban, mégpedig Keleten és Nyugaton is, pedig akkor már felhúzták a berlini falat. Emellett még Londonban a Royal Shakespeare Company is műsorra tűzte. A német történelemben, a német önismeretben, az egész múltfeldolgozásban ez volt a legkardinálisabb egyik első lépés. Természetesen ezt ma bemutatni nem ugyanazt jelenti, mint akkor, amikor az újdonság erejével hatott, de azt remélem, hogy aki most hallgatja majd ezt a szöveget itt nálunk, annak is lesznek új részletek. A célunk az, hogy ne egyszerűen depresszióba zuhanjon az ember - természetesen fognak sírni nézők, felkavaró lesz a dolog, és ez nem is baj -, de akkor dolgozunk jól, ha a néző azzal a kérdéssel ébred másnap, hogy ő személyesen mit tehet a fasiszta gondolat mai térnyerése ellen. Az ellen, hogy Magyarországon (is) elfogadottá váltak egy felvilágosult társadalomban elfogadhatlan mondatok, szavak és cselekedetek. Azt kell megkérdeznünk magunktól, hogy nekünk mi a dolgunk ezzel kapcsolatban. Mert van vele dolgunk. Nem is kevés.

Szerencsére a PanoDrámának sikerült a Nemzeti Színházon kívül másokat is megnyerni a vállalkozásunknak: itt tud lenni a Máté Gábor, Mácsai Pál, a Nemzetiből Molnár Piroska, Básti Juli, Alföldi Róbert, Nagy Zsolt, a PanoDrámából Urbanovits Krisztina és Szamosi Zsófia, a Panodráma minden elődásában szerepelnek, valamint Csákányi Eszter és Bezerédi Zoltán, akik több projektünkben szerepelnek. Nagy segítségem Garai Judit dramaturg és Gábor Sára, dramaturg- és kutatóasszisztens. És külön köszönet illeti Alföldi Róbertet és Kenesei Edinát, hogy független színházként ilyen ideális partnerre találtam mindehhez a Nemzeti Színházban.

Forrás: Színház.hu, Nemzeti Színház