A Könyvfesztiválra időzítve jelenik meg az Európa Könyvkiadónál Háy János Mélygarázs című új regénye, amihez könyvtrailer is készült Szabó Szonja rendezésében.
Háy János a könyvről:
Éppen egy kiadóváltáson vagy túl. Az Európa Könyvkiadó a XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon indítja az életműsorozatodat. Életműkiadás – sokkolt ez a szó?
Először nem, de annyian megkérdezték már, hogy azóta már baromira sokkoló. Az életműkiadás számomra egy könyvkiadói megfogalmazás: van egy író, annak van egy csomó könyve, köztük olyan, amit régebben írt meg olyan is, amit majd meg fog írni, és akkor egy kiadó ezt az egészet elkezdi gondozni, ahogy eddig tette a Palatinus, most pedig az Európa. Nem gondoltam egy pillanatig sem, hogy az életműkiadásról szóló szerződéssel a halálos ítéletemet írom alá.
Voltál már egyedül mélygarázsban?
Rühellem a mélygarázsokat, soha nem találom meg az autómat. Ha tehetem, nem megyek le. Kínos emlékem is van: amikor először voltam mélygarázsban külföldön, nem tudtam, hogy kell kijönni, elindultam, felmentem a kacskaringós meredekeken, s a sorompónál, ami az istennek sem akart felnyílni, derült ki számomra, hogy lent kellett volna fizetnem egy kis kártyácskával, közben persze mögöttem állt már vagy nyolcvan autó.
Az 1996-os regényedben, a Dzsigerdilenben azt írod, „minden boldog vitéz egyformán boldog, de minden boldogtalan vitéz a maga módján boldogtalan". A most megjelenőA mélygarázs mintha ezt a gondolatot folytatná például ott, ahol azt olvashatjuk: genetikailag belénk kódolt boldogtalanság csak elviselhetetlenebb a jobb életkörülmények mellett. Rokonnak érzed a két regényt a boldogtalanság szempontjából?
A két idézet bár rímel, de a teljes szöveg ismeretében rögtön látszik, hogy nem ugyanonnan van a világ szemlélve, merthogy már én sem állok ugyanott. A Dzsigerdilen egy érzelmekkel, szerelemmel mélyen átfűtött boldogságkeresés. A két főhős közül az egyik a törökellenes küzdelem pozitív hőse, a másik épp az ellenkezője: áruló, de ennek a két embernek mégis valahol közös a sorsa. Amikor írtam, az foglalkoztatott többek között, hogy a fájdalom képes közösséget teremteni, morális szempontok szerint ellentétesen értékelt emberek között. A fájdalomban egyek vagyunk. Folytatást a kotvefuzve.postr.hu-n talál.
A kisfilm:
A kisfilmben három színész tűnik fel: Györgyi Anna, Szandtner Anna és Mucsi Zoltán.
Ajánló a könyvhöz:
"Három ember különálló és közös sorsa, három monológ, ami egy pillanatra sem idegen tőlünk, mert rólunk beszélnek, mert belőlünk vannak összerakva. Fogják a kezünket, és végigjárják velünk a földmélyi termeket, nemcsak az ő világukat, hanem a miénket is. Csípni fogja a szemünket a füst, néha úgy fog tűnni, teljesen elfogy a levegő, és fájni fog, nem csak a fejünk. De mégis érdemes végigjárni a föld alatti világot, mert így van esélyünk, hogy elérjük a napsütötte sávot. Mi kiléphetünk, míg a szereplőink visszafordulnak, hogy kézen fogják, s a félhomályos termeken végigvezessék az újabb vándort".
Részlet a könyvből:
ede