Március végén mutatták be a Bombaüzlet?! című előadást a Thália Színházban, és máris leveszik a műsorról - számolt be korábban az Új Ász, és most a HVG, illetve a Népszabadság. A Színház.hu információi szerint a darab sorsa attól függ, mekkora érdeklődés mutatkozik iránta.
A Népszabadság kérdésére az előadást rendező Benedek Miklós elmondta, a színház vezetése pontosan tudta, milyen a darab, amit premier után háromszor játszottak, majd Bereményi Géza igazgató azzal hívta fel, hogy túl drága az előadás, és nem elég nagy az érdeklődés.
![bombauzlet](http://szinhaz.blog.hu/media/image/2013-04-16/11883027/bombauzlet.jpg)
Kálomista Gábor ennek kapcsán a Népszabadság kérdésére elmondta: nem tud arról, hogy politikai ok miatt nincs műsoron májusban a darab. Szerinte egyeztetési okokból nem játsszák, ráadásul nem fogy rá a jegy, hiába reklámozták eleget.
![bomba](http://szinhaz.blog.hu/media/image/2013-04-16/11883027/bomba.jpg)
Benedek Miklós azonban azt tapasztalta, mindhárom este tele volt a színház. Benedek kérdésére, hogy politikai okokból vették-e le a produkciót, Bereményi Géza nem válaszolt, ezért Benedek felhívta Litkai Gergelyt, a Thália kabaré művészeti vezetőjét. Litkai viszont megerősítette a sejtését.
![bombauzlet2](http://szinhaz.blog.hu/media/image/2013-04-16/11883027/bombauzlet2.jpg)
Litkai Gergely egy hete úgy nyilatkozott a Színház.hu-nak, valószínűleg tévéfelvételt is készítenek az előadásból. Mivel felmondását is rebesgették, elmondta, arról van szó, hogy megbízási szerződés köti a Tháliához, eddig is projektmenedzserként működött közre a színházban, és ez a jövő évadban is így marad. "Azokat a projekteket viszem tovább, amelyek sikeresnek bizonyultak, köztük a Független Thália Projektet, ami a szívem csücske, amivel sikerült új nézőket bevonzani" - mondta Litkai Gergely.
Forrás: HVG, Népszabadság, Színház.hu