Gözt Béla búcsúzik a Madách titkárától, Löffler Istvántól

Gözt Béla díszlettervező búcsúzik Löffler Istvántól, az egykori Madách Kamara Színház nemrég elhunyt titkárától.

1959-től, húszéves kora óta dolgozott nálunk. Úgy állt be közénk, ahogy sok más útkereső fiatal – túl az első csalódáson – egy szelet kenyérért. Ez lett első és egyben utolsó munkahelye, 2003-ban innen ment nyugdíjba. Mint színpadi díszítő évekig a legnehezebb fizikai munkát végezte, az állandó létszám hiány miatt szinte éjjel-nappal a színházban találhattuk. Magányosan élt. Intelligenciája, színházszeretete és zenei műveltsége − különleges opera felvételeit a Bartók Rádióban mutatta be − hamarosan kiemelte őt társai közül. A fizikai munka mellett felelősséget is kellett vállalnia, először helyettessé, majd színpadmesterré nevezték ki. Olyan csapatot épített maga köré, akik őt nem főnöknek, hanem szinte családfőnek tekintették. Volt köztük kiugrott papnövendék, árvaházban felnőtt csavargó jelölt, és egy srác − a Szovjetúnióból menekülve − aki csak oroszul beszélt. (Egyikük már diplomás bölcsész, a másikból fővilágosító lett, Szerjózsa pedig rádió riporter.) 

loffler istvan
Amikor 1977-ben megüresedett a Kamara titkári széke – nem volt kérdés – Ádám Ottó Löffler Pistát nevezte ki a feladatra. Ettől kezdve Ő lett apja, anyja, magántitkára és önkéntes szolgája mindannyiunknak abban a házban. Szezonban reggel kilenctől éjfélig minden nap számíthattunk rá, ha Hofi játszott, akkor hajnalig is velünk maradt. Régi díszítőinek lakás ügyeit és Mensáros külső fellépéseit egyforma gonddal intézte. 

Első díszletemet (Isten nem szerencsejátékos) még Pista építette fel 1976-ban. A bemutató másnapján csöngettek lakásunk ajtaján. Löfi vezetésével ott állt az egész díszítő csapat. Kezükben egy gyönyörű iparművészeti albummal gratulálni jöttek. A szokatlan köszöntőt pályám egyik legszebb ajándékául őrzöm.

Pista halálával végleg búcsúzunk szűkebb otthonunktól is a Madách Kamara Színháztól.

Götz Béla

 

Löffler István hamvasztás utáni búcsúztatása 2013. május 2-án, csütörtökön 15.00 órakor lesz a Fiumei úti Sírkert szóróparcellájában (1086 Budapest, Fiumei út 16).

süti beállítások módosítása