Önálló estet ad Egyházi Géza - Jön 1 Házi koncert

Meglepetésre készül Egyházi Géza énekes-színész Kecskeméten. A Katona József Színházban várja a közönséget első önálló estjére, melyen sztárvendégekkel és ősbemutatóval is megörvendezteti a nagyérdeműt. Ennek kapcsán mesélt Bera Lindának.

Egyházi Géza: Igazából már korábban is felmerült bennem, hogy jó lenne egy önálló koncerttel előrukkolni, a mostani alkalmat mégis egy szerencsés véletlen hozta. Már évek óta játszom a kecskeméti társulatban vendégként, melynek tagjai április utolsó hétvégéjén Londonba utaznak, hogy az ottani nézőknek is bemutassák Az egérfogó című előadásukat. Cseke Péter igazgató úr azt szerette volna, hogy az itthoni közönség sem maradjon program nélkül, ezért felajánlotta az önálló est lehetőségét. A direktor úr jól ismeri minden munkatársát, így rólam is tudja, hogy egyedül nem vágtam volna bele egy ilyen nagyszabású kezdeményezésbe, ugyanakkor látta, hogy megcsillant a szemem, amikor a lehetőséget felvetette. Így életem első önálló koncertestjét a kecskeméti teátrummal közösen, Cseke Péter rendezésében állítjuk színpadra" – nyilatkozta Egyházi Géza.

 

- Sztárvendégek is fellépnek a koncerten. Kik lesznek ők?

 

Egyházi Géza: Az egyik vendégem a Jazz and More kórus, akik elsősorban gospeleket, de minden mást is énekelnek úgy, hogy közben látványos koreográfiákkal színesítik az előadásukat. Számomra fontos, hogy amennyiben lehetséges, élő zenekarral dolgozzam, így meghívtuk a Budapest Musical Orchestra nevezetű, tíztagú formációt, melynek egyébként a kecskeméti színház zenei vezetője, Károly Kati, valamint első hegedűse, Bognár Brigi is tagja. Harmadik sztárvendégem pedig a tehetségkutató műsorban ismertté vált Tóth Vera. Ő egy másik műfajt képvisel, de különböző fellépések során már találkoztunk, egymást követve énekeltünk, és azt hiszem, az ő nevében is mondhatom, hogy kialakult egy erős szimpátia közöttünk. Én nagyon tisztelem az ő munkásságát, s ami az élő zenekari kíséretet illeti, ebben hasonlóképpen gondolkodunk.

 1házi géza fotó walter péter Kecskeméti Katona

 Fotó: Walter Péter

- Milyen dalokat, slágereket hallhat majd a közönség tőled a koncerten?

 

Egyházi Géza: Az est első részében egyfajta színházi légkört szeretnénk teremteni ismert slágerekkel, valamint egy nagy meglepetéssel. Ez utóbbiról csak annyit árulhatok el, hogy Szemenyei János kollégám írt egy musicalt, amely mindössze tíz perces, mégis minden benne van, ami egy musicalhez kell. Ennek az ősbemutatóját tartjuk most Kecskeméten. Néhány új dal is elhangzik majd, melyeket Amerikában élő barátom, Varga Bálint kifejezetten az én számomra írt.

 

- Milyen stílusúak ezek az új szerzemények?

 

Egyházi Géza: Talán a cross over stílus a legmegfelelőbb kifejezés, mert ebbe sok minden belefér. Nem állnak távol a dalok a musicalek hangzásvilágától, némelyik pedig még a kereskedelmi rádiókban, pop számnak is elmenne. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, hiszen minden velem egy ivású énekes vágyik arra, hogy saját számai legyenek – ez az álmom most megvalósult.

 

- Mit hallhatunk a koncert második részében?

 

Egyházi Géza: Ekkor ül be a zenekar, így ez a rész már sokkal inkább koncert hangulatú lesz. Csupán annyi az elvárás, hogy mindenki dőljön hátra a nézőtéren, élvezze a zenét, és érezze jól magát. Számomra ez az est új, és kihívást jelentő feladat, hiszen egész estés, önálló műsorral még nem fordultam elő sehol. Ráadásul én vállaltam a műsorvezető szerepét is, én konferálom fel a számokat, így most gyakorlom, hogyan viselkedik egy igazi „koncertmanus”. Sajnos Kecskeméten, a nagyszínpadon mindössze egyetlen napunk lesz próbálni, de a háttérben már gőzerővel folynak az előkészületek. Nagy kíváncsisággal várom ezt az eseményt, mivel komoly előrelépést, fontos állomást jelent az életemben.

 

A koncertet április 27-én, szombaton 19 órától, illetve április 28-án, vasárnap 15 órától rendezik meg.

Forrás: Kecekemétikatona.hu / B. L. Fotó: Wagner Péter, Kecskeméti Katona József Színház

süti beállítások módosítása