Kulka János most először dolgozik a Katonában, A nép ellensége című bemutatóban alakítja a várost vezető polgármestert. Szerinte Ibsen most is ugyanannyira él és aktuális, mint másfél évszázada, s a médiában nem tudjuk megkerülni a minket körülvevő eszköztelen, meggyőző hazudozást.
Hogy érzed magad a Katonában?
Olyan az egész, mint egy hazatalálás. Természetes, magától értetődő a Zsámbéki Gáborral való munka; nagyon jó élmény. Ismerős. Kaposváron is így dolgoztunk. Nem szorongva jövök a próbára, inspirál, hogy Zsámbékit érdekli, amit mutatni próbálok neki, és nagyon örülök, ha ez találkozik az ő elképzelésével. A Katonába is, Zsámbéki Gáborhoz is nagyon szívesen jöttem. A szereptől függetlenül.
Gondolom, meglehetősen távol áll a személyiségedtől a polgármester szerepe.
De nagyon ismerős. Figyelem a tévében, hogyan lehet annyira eszköztelenül és olyan meggyőzően hazudni, ahogy tényleg csak a politikusok tudnak. Arcok, arckifejezések, gesztusok vannak a fejemben a mai magyar közéletből; a kétely nélküli önteltség, cinizmus, győzni akarás. A polgármester a maga módján tehetséges: jó politikus, csak épp rossz célok érdekében hatékony. Ezt próbálom, amennyire lehet, minél kevesebb eszközzel eljátszani. Nyilván sérült ember ez a szegény polgármester: a testvére azt mondja róla, hogy egyedül él, és csak a politika érdekli – nagyjából el lehet képzelni az életét. Vannak ilyen megszállottak, akiknek az a kényszerképzetük, hogy nekik kell megoldaniuk a világ összes problémáját – de a mölledali fürdőét biztosan. Számomra az is elképzelhetetlen, hogy valaki a saját testvérével ilyen viszonyba tudjon keveredni. Ugyanaz történik, mint ma Magyarországon: egy politikai nézetkülönbség képes kettészakítani egy családot, egy életre elszakítani egymástól két testvért.
Politizálsz a szerepen keresztül?
A politika és a közállapotok miatti düh afelé hajtja az embert, hogy megpróbáljon minél pontosabban fogalmazni a színpadon és igyekezzen minél felismerhetőbbé tenni azt, akit játszik. Szemtelen dolog ez Ibsennél, mert annyira aktuális a darab, annyira találkozik azzal, amiben élünk… Amikor összecsúszik a színház az élettel, az az élet szempontjából tragikus, de a művészet szempontjából fantasztikus – szerintem erre való a színház.
Az interjút készítette. Török Tamara
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.