Idén Kálmán Imre születésének évfordulójára emlékezve mutatja be a HungarOperett anyáknapi gálaműsorát, négy magyarországi nagyvárosban. A Kálmán Imre „130” Jubileumi Anák Napi Operett Gála című előadás Győrben, Szombathelyen, Egerben és Szegeden is látható.
2013. májusában a HungarOperett csapata és művészei egy megújult operett show-val, közel 200 látványos új jelmezzel, kitűnő előadókkal, élő zenekarral készülnek a hagyományos, anyák napi operett gálára. Idén a műsorral a társulat Kálmán Imre előtt is tiszteleg, megemlékezve a zeneszerző születésének 130. évfordulójáról.
A HungarOperett anyák napi gálaműsora a legismertebb melódiákat viszi el a közönségnek, a legnagyobb magyar operett szerző Kálmán Imre műveiből: részletek hangzanak el többek között a Csárdáskirálynőből, a Marica grófnőből, a Bajadérból, A montmartre-i ibolyából, a Cirkuszhercegnőből, és a Zsuzsi kisasszonyból is.
A dallamok mellet látványos showműsor és sztárvendégek is szórakoztatják a közönséget a két felvonásos előadáson. Az anyák napi operett gálán közreműködnek a HungarOperett sztárvendégei, szólistái, tánckara és zenekara, a Madách Színház, az Operett és a volt Interoperett fiatal művészei, a közönség kedvence Oszvald Marika pedig különleges szerepben mutatkozik be.
Az anyák napi operett gála május 4-én és 5-én Győrben, a Bartók Béla Művelődési központban, május 17 –én Szombathelyen, az Agora Művelődési - és Sportházban, május 18-án Szegeden a Szegedi Nemzeti Színházban, május 26-án pedig Egerben, a Gárdonyi Géza Színházban lesz látható.