Nemzetközi fesztiválon a Közép-Európa Táncszínház

A Veliky Novgorodban kétévente megrendezésre kerülő International Theatre KINGFESTIVALra kapott meghívást az Altera Pars - a másik érintett fél című előadás. 

Közép-Európa Táncszínház produkciója április 27-én mutatkozik be a fesztivál közönségének. A 2007-ben bemutatott, Virág Melinda és Téri Gáspár Lábán-díjra jelölt alkotásának érdekessége, hogy a felújításában és újragondolásában most ismét Virág Melinda koreográfus lép fel a KET táncosával, Mádi Lászlóval.
Tizenkettedik alkalommal rendezik meg az International Thetare Kingfestivalt az oroszországi Veliky Novgorod városában április 25-29. között. A 2013-as fesztivál vendégei között svájci, lett, litván, cseh, francia és dél-koreai fellépők kapnak helyet. A szervezők hangsúlyozzák, hogy a magas minőségi és technikai színvonalú magyar kortárs táncelőadások meghívása visszatérő, immár állandó motívuma a fesztiválnak, így egyik fókuszpontját is képezi.

 

altera pars foto Dusa Gabor

Fotó: Dusa Gábor

 

A fesztivál profilja 2013-ban bővül, és egyben vásárrá, nemzetközi színházi platformmá alakul: Oroszország legrangosabb fesztiváljainak és színházi helyszíneinek képviselői érkeznek a Kingfestivalra, s így a fesztivál további nemzetközi kapcsolatépítésnek, újabb meghívásoknak lehet táptalaja.
A KET nem először vesz részt a fesztiválon, legutóbb 2009 tavaszán lépett fel Duda Éva Az Ismeretlen című koreográfiájával, ahol Palcsó Nóra elnyerte a legjobb táncos előadói díjat. Ezt megelőzően, 2007-ben is szerepelt már egy KET – Magyar Mozdulatművészeti Társulat koprodukció, a Horváth Csaba rendezésében készült Káin & Ábel.
Az Altera Pars új szereposztását a hazai közönség is megtekintheti május 4-én 19.30-kor a Bethlen Téri Színházban.

süti beállítások módosítása