'Nem javasolt' Gorkijról utcát elnevezni

Bővítette állásfoglalását a Magyar Tudományos Akadémia a közterületek lehetséges elnevezéseiről.


A „nem javasolt” kategóriába került Gorkij, Majakovszkij, Károlyi Mihály, valamint az úttörő és a partizán elnevezés. 

Gorkij

Gorkij

 

Nem javasolja az Akadémia, hogy az alábbi személyekről közterületet nevezzenek el az önkormányzatok: Erdei Ferenc író, szociográfus, Maxim Gorkij író, Károlyi Mihály, az első magyar köztársaság elnöke, Landler Jenő ügyvéd, Lukács György filozófus, Vlagyimir Majakovszkij költő.

 

gorkij kep

gorkijrol

 

Az akadémiai állásfoglalásban világirodalmi jelentőségű orosz-szovjet írónak nevezett Gorkij esetében ezt azzal indokolják, hogy a Szovjet Írószövetség első elnökeként részt vett az önkényuralmi rendszer fenntartásában, ha annak egyes jelenségeit nemegyszer éles konfliktusokat vállalva bírálta is.

 

A hvg.hu által megkérdezett Valuch Tibor történészprofesszor szerint tudománytalan és következetlen a lista. Az MTA is utal arra, hogy a törvény szó szerinti értelmezése alapján az önkényuralmi rendszer megalapozói közé lehet sorolni – eszmetörténeti értelemben – a felvilágosodás nagy gondolkodóit is.

süti beállítások módosítása