Költözik a Sirály - Búcsúra készülnek

A Színház.hu információi szerint a Vas utcában találnak otthonra, miután a Király utcai bázist a tulajdonos fővárosi önkormányzat visszaveszi.

Az előzményekről így írt a Heti Válasz:

 

Az épületrészt az 1990-es években használatra megkapta a fővárostól a Budapest Székesfőváros Könyvesháza Közalapítvány, de a könyvesbolt tönkrement, és az akkor még jó állapotú helyiségek sokáig üresen álltak. Az alapítvány pereskedni kezdett a fővárossal, és közben 2005-ben "átengedte" a helyet a SzalaiSzabó István vezette Városi Színház Kht.-nek. A kultúraszervező Szalai-Szabó engedély nélkül kávézót alakított ki a házban. A Sirályban rengeteg jó kulturális programot, színházi előadást, koncertet tartottak. A Marom Klub Egyesület informálisan már ekkor részt vett az üzemeltetésben. Bár nem sikerült jogtiszta helyzetet létrehozni, Szalai-Szabóék a "házfoglalással" felhívták a figyelmet a hasznosítatlan, értékes ingatlanok problémájára, és hozzájárultak a régi pesti zsidónegyed újjászületéséhez. (…)

A főváros 2008-ban jogerősen pert nyert, és a bíróság kötelezte az alapítványt az ingatlan átadására, ám ők azzal érveltek, már rég nem használják a helyet, ezért átadni sem tudják. A tényleges használó Városi Színház Kht. (majd a cég nonprofit kft.-ként működő utódja) a Demszky-korszak végéig a "tűrt" kategóriába került, és ez így maradt a Tarlós-éra első évében is. A kormányváltás után Schiffer András, az LMP elnöke személyesen kérte parlamenti padszomszédját, Tarlóst, hogy adjon esélyt a helynek. Közben a ház lakói levelekkel bombázták a VI. kerületi önkormányzatot és a fővárost, panaszkodtak a zajra, és a szórakozóhely bezárását követelték. Miután a Városi Színházzal nem sikerült megállapodni, SzalaiSzabó feladta a harcot, 2011 decemberében ígéretet tett, hogy levonul a terepről. Csakhogy az átadás-átvételi jegyzőkönyvből kiderül, hogy az "ingatlanban a Marom Klub Egyesület tartózkodik jogcím nélküli használóként, az ingatlan kulcsaival kizárólag a Marom rendelkezik". Schönberger Ádám nyilatkozatot tett, hogy az ingatlant határidőre kiürítik, de ezt nem tette meg.

Ugyanebben az évben a főváros vagyongazdálkodási cége, a BFVK Zrt. megpróbálta nyílt pályázaton rendezni a helyiség sorsát. A pályázat tartalmazta, hogy 40 ezer forintos havi bérleti díj és felújítási kötelezettség mellett a pályázó köteles letenni egymillió forint óvadékot és kifizetni 3,2 millió megszerzési díjat. A feltételeket egyetlen pályázó vállalta: Forgács Anna, a Marom Klub tagja. Noha a BFVK készen állt a szerződés aláírására, Forgács húzta az időt, új feltételeket támasztott, és a megállapodás soha nem jött létre.

Tavaly a Sirályt a kerületi hatóságok a szabálytalan működés miatt többször bezáratták, május 10-én a bejárati ajtót lepecsételték. Schönbergerék ekkor kinyitották az udvari oldalajtót, és azon keresztül kezdtek el újra bejárni a helyiségbe. (…)

A teljes cikket a Heti Válaszban olvashatják. Cím: Minta Sirály, Szerző: Zsuppán András

 elszáll a sirály

 

A Sirály programszervezőinek közleménye:

 

„A Sirály Közösségi Tér él. Egy folyamatosan alakuló és friss gondolatokból építkező közösség tölti meg élettel. A Sirály befogad, gondolkodásra és mozgásra késztet. Azért jársz ide, hogy közöd legyen a dolgokhoz, vagy ha nem, majd itt rájössz, hogy közöd van. A Sirály politikus hely, a szó klasszikus értelmében. Bárki vagy, bárhonnan jössz, itt lehetőséget kapsz, hogy megmutasd, elindítsd, szervezz és szerveződj. Nekünk, akiknek otthonunk és menedékünk ez a hely kijelentjük: a Sirály gondolatbölcső egy dinamikus térben, fészke az ellenzékiségnek és a nyugvópontra nem kerülő, állandóan születő kultúrának.” - A Sirály programszervezőinek és önkénteseinek kiáltványa

Az idézetet 2011 decemberében fogalmazták meg önkénteseink - amikor még úgy gondoltuk, hogy “otthonunk és menedékünk” a Király utca 50-ben marad. Több mint egy év elteltével - és sorozatos hatósági vegzálások után - ezt a lehetőséget elvették tőlünk. Aki egyszer is járt nálunk, annak nem újdonság, hogy működésünk sohasem volt zűrzavaroktól mentes, de az elmúlt hónapok hercehurcái után egyértelművé vált, hogy nem tudjuk itt többé nyugodtan működtetni és továbbépíteni az annak idején megálmodott befogadó teret.
Közösségi terünk sorsát  több ezren érezték saját ügyüknek, programjaink az utolsó hetekben is telt házzal futottak . A hely híre is tízezrekhez jutott el - anélkül, hogy komoly infrastruktúra állt volna mögöttünk. És ami a legfontosabb: munkánkhoz rengeteg önkéntes csatlakozott. Mindez megerősített bennünket abban, hogy igenis szükség van egy olyan politikailag aktív civil- kulturális részvételi központra, mint amilyen a Sirály volt.

Ezért is kerestünk új fészket - és szerencsére találtunk is! Egyelőre csak annyit árulhatunk el, hogy április 28-ától a VIII. kerületben folytatjuk.

Ahogy az elmúlt hónapokban is törekedtünk közösségünk tagjainak minél aktívabb bevonására, az új hely kialakítását, működtetését és a programok szervezését is részvételi alapon képzeljük el - ahol a közönség egyben közösség is.

A város egyik legdinamikusabban változó, multikulturális negyedébe,a Józsefvárosba költözünk, így számtalan új, lokális kezdeményezést állítunk majd programjaink fókuszába. Új fészkünkben lesz kert és könyvtár,kuckó a  civil fórumoknak, barátságos kávézó. Emellett persze a Marom Egyesület szervezésében megszokott civil, vallási és művészeti programok is helyet kapnak..

Vasárnap tehát végleg kirepül a Sirály, hogy új helyen folytathassa, amit idáig felépített. Gyertek el még egyszer utoljára vasárnap délután, búcsúzzunk el a Király utca 50-től,  majd vidáman vonuljunk át együtt új fészkünkbe.

Nagyon köszönjük a rengeteg segítséget, szeretetet, amit tőletek kaptunk, és külön szeretnénk megköszönni mindazoknak a munkáját, akik az elmúlt években fenntartották, működtették, támogatták, vagy csak használták a közösségi teret.

Gyülekező és vonulás:  2013. április 28. vasárnap 17 órakor Sirály elől (VI. Király u. 50.)

Érkezés az új fészekbe, nyitóbuli:  kb. 19 órától hajnalig

Az átvonulás és a nyitóbuli részletei: https://www.facebook.com/events/570044953026315/

süti beállítások módosítása