'Nélküle ma más volna a színház' - Kazimir Károly 85

1928. április 28-án, 85 éve született a Kossuth-díjas rendező, színházigazgató, kiváló művész Kazimir Károly. Rá emlékezünk - töredékek

Kicsit sértett volt, de korántsem annyira, mint a nála lényegesen kisebb eredményeket elérő önértékelők. Sértettsége nem mellőzöttségéből fakadt. Azt bölcs humorral tűrte. Sértettsége a tétlenségre kényszerített, mindig cselekvő ember idegenkedése volt a szemlélődő életmódtól. (MGP)

Kazimir Károly pályájáról:

Forrás: Magyar Nemzet

Egy huszonhét éves fiatalember, akiről addig mint színházi rendezőről semmi igazán érdekes nem derült ki, vidéken, a miskolci színházban kiverekszi, hogy színre vihessen egy klasszikus görög drámát, Szophoklész Antigonéját. Az előadás az 1955-ös évad meglepetése. Nemcsak mert azokban az években görög klasszikust játszani felért egy színházi lázadással, hanem mert Kazimir Károly - ez a fiatalember - be tudta bizonyítani: a klasszikusok nem poros múzeumi tárgyak, hanem élő, eleven tragédiák.

Aki látta ezt a miskolci produkciót, Zolnay Zsuzsával a címszerepben, megjósolhatta: olyan rendező született, aki szívesen hajózik a "fősodor"-ral szemben, merészen nyúl majd szokatlan szerzőkhöz, darabokhoz, színházi formákhoz.

Így is lett. Kazimir hamarosan fölkerült Pestre. Kitalálta és megvalósította a nyári Körszínházat a Városligetben, s ott sorra mutatta be akkor igen merésznek, rendhagyónak, felfedezésnek is számító előadásait, a megismételt miskolci Antigonétól (1958) a "szmokingos" Oidipusz királyig, az 1961-es Iphigeneia Auliszban-tól (Sennyei Vera revelatív alakításával) a Leláncolt Prométheuszig, Shakespeare II. Richárdjától (1962; a címszerepben legendásat alkotó Bodrogi Gyulával) a Troillus és Cressidáig (Kozák András, Domján Edit, Huszti Péter, Juhász Jácint; 1966), a Cidtől (Bitskey Tibor, 1963), Petőfi Tigris és hiénájától (Sulyok Mária, Nagy Attila, Mécs Károly, 1967) a későbbi nagy epikus feldolgozásokig (Csúsingura, Elveszett paradicsom, Isteni színjáték, Karagöz, Kalevala, Rámájana stb. stb.) Színházi formákban, stílusban, látványban, játékszervezésben egyaránt eltértek ezek az előadások az akkori magyar színházakban megszokottaktól, amiként az is eltér, amit az 1961-ben általa létrehozott Thália Színház művészeti vezetőjeként és főrendezőjeként csinál. Ott kerül majd színre Pogogyin Arisztokratákja, Kafka-Gide A per című játéka, Thomas Mann Mario és a varázslójának színpadi változata (Latinovits Zoltánnal Cipollaként), Örkény Tótékja, Fejes Endre Rozsdatemetője, Brecht darabja, az Állítsátok meg Arturo Uit! - stb. stb. Ő merte elővenni Beckett darabját (Godot-ra várva), Csurka István komédiáját (Ki lesz a bálanya?).

Amit Kazimir legalább tizenöt éven át tett a magyar színházművészetben, az ma már színháztörténeti tény. Ezen az sem változtat, hogy később ötletei, elképzelései vesztettek eredetiségükből, s lassan túlhaladták az újabb törekvések. Úttörőnek gyakran jut ez a sors osztályrészül. Vele is ez történt, de érdemeit ez nem kisebbíti.Számos előadásának felvétele (rádióban, film- vagy videoszalagon) megmaradt. Könyvei - amelyekben a színházeszményeiről, munkásságáról, rendezéseiről vallott - hozzáférhetőek a könyvtárakban. Tanítványainak hosszú sora beépült a magyar színházak tevékenységébe. Nélküle hiányos, sokkal kevésbé friss és érdekes lett volna a 60-as és 70-es évek hazai színházművészete, mint amilyen volt.

Kazimir Annamária édesapjáról:

"Édesapámról viccesen azt mondták: „a Kazimir még a telefonkönyvet is megrendezné”, és ez így volt itthon is, a család életét is próbálta „megrendezni”. Szigorú apa volt, féltett. Az is sokszor eszembe jut, ahogyan a lámpa éjszakákon át égett a szobájában. Tudtam, hogy olyankor ír. Leírja a gondolatait, a fájdalmait, és azt is tudtam, hogy ezek az éjszakai fények lassan összeállnak egy könyvvé. Rajongtam a baráti társaságáért, sok művésszel volt jóban. Esténként telefonáltak, én meg szívesen hallgattam e humoros, néha cinikus és egyben emelkedett társalgások innenső oldalát. Anyukámmal pedig barátnők voltunk. Csak épp akkor ment el, amikor talán a legnagyobb szükség van egy anyára".

Gálvölgyi János Kazimir Károlyról:

"Volt egy csodás osztályfőnököm, később színigazgatóm, Kazimir Károly. Amikor már egyik sem volt, gyakran együtt ebédeltünk, Körmendi, Kazimir meg én. Inkább csak hallgattam őket, mert csoda volt a két ember együtt. Karcsi tizenöt éve, nem sokkal a halála előtt azt mondta: a tévéműsorok egyre rosszabbak lesznek, rengeteg gyorsétterem lesz, a zene, az irodalom egyre inkább háttérbe szorul. Azért lesz így – mondta –, hogy az emberek minél butábbak és meggyőzhetőbbek legyenek. Mondtam is a feleségemnek: nem tudom, mi volt ma Karcsival, olyan butaságokat beszélt. És minden szava igaz lett!"

Örkény István levele Kazimir Károlynak:

Kedves Karcsi!

Tóték1 (Lajos, Mariska, Ágika) hozzám fordultak keserű panaszukkal. Mondtam, hogy nem vagy itthon, de ők nem nyugszanak. Attól félnek, hogyha hazajössz, széttépnek bagatell ügyekkel, azt mondják, mindig másutt a fejed, állítólag egyszer Ágikának forgót ígértél, de tévedésből valami zsidó imakönyvet adtál. Ő nem tud héberül.
No most (Mariska szerint) úgy áll a dolog, hogy te csak a bemutatóig törődsz a dolgokkal, aztán a vízözön. Igaz, Tót hozzátette, hogy a bemutatóig „a szívét is beleteszi az a príma ember” (így mondta), de most üres házakkal megy a darab. (Félházakkal, mondta Ágika.)
Mariska, akinek van politikai érzéke, azt mondta, pedig ez sem közömbös. Sokan drukkolnak, hogy seggre essen a darab. Mások viszont örülnének a sikernek.
Karcsi, én megvédtelek! Mondtam, hogy te még a tavasszal mutattál nekem egy szép plakáttervet. Nyilván most, amikor indul a szezon, ez kijön. Aztán mondtam, te tudod, hogy hirdetni is lehet a lapokban, más színház is megteszi, sokkal szarabb színművekkel. Kérlek, Tóték fanyalogva fogadták szavaimat. Kérdezték, hol a plakát, hol a hirdetés. Egyáltalán, hol van Kazimir. Ne légy ingerült, ezek kis emberek, kis emberek közt élnek egy isten háta mögötti faluban.
De Sztálin elvtárs azt mondta, ha 5%, akkor is figyelni kell a bírálatra. Neki sok hibája volt, de ez helyes. Légy szíves, tégy valamit. Tóték nagyon, de nagyon idegesek.

Ölel Tóték nevében is
Örkény Pista
MGP a rendezőről:

(...) A Körszínház (1958-tól) a naturalista színház kanonizált játékhelyét átváltja a körülülhető, dezilluzionált színház kötetlenségére. Shakespeare II. Richárdját játszatja Bodrogi Gyulával nyári esték színpadi limonádéi helyett.

Bemutatná Samuel Beckett Godotját. Nem engedik. A Thália emeletén – az egykori Palais de Dance helyén- stúdiószínházat üt össze. A színház játssza a Godot-t (rosszul), mégsem a színházban, hanem a rendes játékhelyen kívül. Nem ér a kultúrpolitika neve. Színre kerül a kecske és az ideológiai káposztát sem éri sérelem. 

Egy színháztudós ábrándos magazincímmel (Jelentős korszakok – emlékezetes pillanatok) harmadrangú kóklereket túlértékelve megírja A magyar színházművészet fontosabb törekvései az 1970-es évektől 1989-ig alcímmel alanyi félreemlékezéseit. Kazimir kivételezett helyzetéről beszél. Hivatásos újítónak nevezi. (Színház és politika, Orsz. Színháztört. Múzeum és Intézet, 2007.) Kazimir bártortalanul zabolátlan. Irodalmi stréberként – háta mögött egyetemi tanárokkal – detronizálja a jól-megcsinált drámát. A szocialista szalondráma helyett eposzokat, elbeszélő költeményeket hurcol színre. Bátortalanságát nem a hivatalos körmöstől való félelem okozza. Kazimir az út eleje, amin a mai színpadhökkentőek egyenes derékkal járnak. Ő a mai magyar színház egyik előzménye.

Nélküle ma más volna a színházi nyelv. Ha Kazimir nem végzi el úttisztító munkáját, nem tudható, mint volna ma. Valaki elvégezte volna történelmi szükségszerűségből a munkát. De hát Kazimir Károly végezte el, aki most volna csak 80 éves és már milyen sietve elfeledtük.

Szántó Judit kritikus Kazimir Károlyról:

"…Az is lehet, hogy egész rendezői módszerem csak a megfelelő drámai termés hiányából született meg; annyi bizonyos, hogy soha nem lépett volna előtérbe ilyen feltűnően, ha megfelelő darabok állnak rendelkezésemre. (Az egész hatásköri vita író és rendező között véleményem szerint egyetlen egyszerű kérdésre vezethető vissza: melyikük rendelkezik tisztább látásmóddal, mélyebb meggyőződéssel, erőteljesebb hatóképességgel?) ... számomra a technika soha nem volt öncél. Az eszközök, amelyeket alkalmaztam, és amelyeket a továbbiakban alkalmazni kívántam, nem arra voltak hivatva, hogy a színpadi apparátus technikai gazdagítását szolgálják; arra irányultak, hogy a színpadi folyamatokat a történelem szintjére emeljük. Ezt a célt, amely a marxi dialektika színházi alkalmazásától elválaszthatatlan, a drámaírás nem érte el. Technikai eszközeim azért fejlődtek ki, hogy a drámaírásban mutatkozó hiányokat kiegyenlítsék." Ezeket a sorokat Kazimir Károly egyik példaképe, Erwin Piscator írta, évtizedekkel ezelőtt; de azt hiszem, jelentéktelen módosításokkal, Kazimir is vállalná őket. Magam mindenesetre a fentieket munkássága mottójának érzem". (forrás: Színház)

Forrás: Magyar Nemzet, Nol, Színház.hu, Színház.net