Ismét szobrot állítana Sütő Andrásnak az RMDSZ

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség marosvásárhelyi szervezete az Európa Kulturális Fővárosa cím megpályázására hivatkozva kéri Sütő András életnagyságú szobrának felállítását Marosvásárhelyen.

A szövetség elképzelése szerint a szobornak a színház közelében kellene állnia, és a padon ülő Sütő Andrást kellene megörökítenie, lehetővé téve, hogy a járókelők leülhessenek az író mellé.


Az RMDSZ-szervezet hétfői közleménye idézte Peti Andrást, a szervezet elnökét, aki szerint Sütő András egyetemes jelentőségű alkotó, így a tervezett szoborállítás természetszerűen illeszkedhetne az Európai Kulturális Főváros-2021 programba.
Korábban Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere is támogatta, hogy Sepsiszentgyörgy az egész Székelyföld nevében pályázza meg a kulturális fővárosi címet, melyet 2021-ben ismét romániai város viselhet. Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke az elköteleződéséből fakadó teendőkre vonatkozó javaslatcsomagot nyújtott be a polgármesteri hivatalhoz.

 

suto
Sütő András marosvásárhelyi szobrának a felállításáról 2009-ben határozott a városi önkormányzati testület. Az akkori döntést az RMDSZ úgy tudta elfogadtatni, hogy a magyar képviselők is megszavazták Stefan Gusa néhai tábornok köztéri szobrának a felállítását. Az utóbbi határozatot Tőkés László keresete nyomán érvénytelenítette a Maros Megyei Törvényszék. Tőkés arra hivatkozva támadta meg a határozatot, hogy a tábornok felelős volt az 1989-es forradalom idején elkövetett temesvári vérengzésért.


A 2009-es határozat más helyszínt jelölt ki a szobornak, amelynek a kompozíciója is eltért a most javasolt változattól. Az emlékállítást kezdeményező Sütő András Baráti Társaság azonban a meghirdetett szoborpályázatra beérkezett egyik munkát sem fogadta el. A helyszínváltoztatásra és az új kompozícióra Peti András tett javaslatot a tanács március végi ülésén. Akkor azonban a testület elnapolta a döntést.
Sütő Andrásnak a helyi román közösség általi megítélését befolyásolja az a tény, hogy a Kossuth- és Herder-díjas drámaíró a Ceausescu-diktatúra bukása után a marosvásárhelyi közéletben is szerepet vállalt. Az 1990 márciusi marosvásárhelyi román-magyar összecsapásban az RMDSZ székházat feldúló román tüntetők az írót súlyosan megsebesítették, fél szemére megvakították.

süti beállítások módosítása