'Önmagát kezelte, nézőit gyógyította' - Bertók Lajosra emlékezünk

1966. május 1-jén született Bertók Lajos, az egykori Budapesti Kamaraszínház egykori színésze. Születésének napján rá emlékezünk.

"Kétféle közönsége van a színháznak. Az egyik, aki látta már Bertók Lajost, a Budapesti Kamaraszínház tagját a színpadon játszani, és játékán keresztül a kulisszáknál jóval beljebb, messzebb, mélyebbre láthatott, még csak nem is a színészbe, hanem az emberbe, a színpadon mások kedvéért bármikor kivérzõ lénybe, az istenadta tehetségbe. A másik az, akinek már esélye sincs, hogy lássa zsenijét, sugárzó, mégis kiismerhetetlen tekintetét, benne különlegesnek tetszõ világlátását, mely talán nem is volt annyira bonyolult, mint amilyen értetlenül álltunk elõtte olykor." (Koren Zsolt, Népszava)

Bertók Lajos pályájáról:

Bertók 1966. május 1-jén született Debrecenben. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára 1985-ben vették fel. A főiskola elvégzése után játszott a debreceni Csokonai Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, és az Egri Gárdonyi Géza Színházban. Ezután haláláig a Budapesti Kamaraszínház tagja volt. Legismertebb szerepe talán a Bűn és bűnhődés a rácsok mögött c. darab Raszkolnyikovja volt, majd az Egy őrült naplója c. monodrámával aratott nagy sikert. A Tivoliban 2006 januárjában ismét Hamlet bőrébe bújt; ez lett végül utolsó színházi főszerepe.

Bertók Lajos 2002-ben elnyerte a POSZT Legjobb férfiszereplőnek járó díját, 2003-ban a Színi Kritikusok Legjobb férfiszereplőnek járó díját, és ugyanabban az évben megkapta a Jászai Mari- és a Súgó csiga-díjat is.

Filmjei: Zafír (1989), A Mi szerelmünk (2000), Kisváros (2000), Kanyaron túl (2002), Aranyváros (2002), Ultra (2003), A Porcelánbaba (2003), Igazi Mikulás (2005), Vadászat angolokra (2006).

Antal Nimród eredetileg neki szánta a Kontroll főszerepét, amit végül Csányi Sándor kapott meg. Bertók másik meg nem valósult filmje Mundruczó Kornél Deltája.

Kővári Orsolya a színészről:

"(...) Bár többször előfordult, hogy mozaikokból kényszerült összerakni magát - nem volt elveszett ember. Pszichés zavarokkal, túlérzékenységgel küzdött, de nem vesztette hitét a szakmában, a színészetben, az emberekben, és noha folytonos kontrollvesztéstől szenvedett, végső soron nem vesztette el az irányítást maga fölött sem. Vasember volt. Maratont futó. Keménykötésű. Magas, jóképű, vonzó. Izgalmasan nyugtalan és nyugtalanítóan konfliktusos. Szikrázóan tehetséges. Lehengerlően erőteljes. Első pillantásra figyelemre méltó. Halála nem elkerülhetetlen végzet, a sors beteljesülése vagy magára vont ég haragja. Inkább fatális szerencsétlenség, buta baleset. Bosszantó felelőtlenség. (...)
Kínlódott, önfelszámolt, épített, átérzett. Igazi érzelmi pepecselő volt. Nem technikából próbált. Nem szégyellt saját üldözöttségérzéséből, depressziójából, haragjából, magányából, fájdalmából, pánikhangulatából színházat csinálni. Szenvedéllyel játszott, egy testtel vetődött rá száz nézőre, de közben egyetlen pillanatra sem feledte a pontosságot, a mondandó tisztaságát, a beszéd természetességét, a mozgás arányosságát. Az Arany János-i sorokat is úgy tudta mondani, mintha csak a társalgóban beszélne. Azon színészek közé tartozott, akik néha napján eszünkbe juttatják, miért is járunk egyáltalán színházba." Forrás: Kővári Orsolya: Bertók Lajos, Premier, 2009/12. p.81-84.

MGP Bertók Lajosról:

Hamlet halott

S a többi néma… – mondta Bertók Lajos a Hamlet végén, elhagyva a csend szót. Nem mondta ki az utolsó szót. Elfulladt benne, miként élete elfulladt a Dunában. Eltűnt a víz alatt. Elmerült.Tanácstalanul csodáltam színészetét. Megfejthetetlennek rémlett szent őrülete. Önkívületi teljessége. Átlépése állampolgárból megírt szerepekbe. Szilaj őrület kergette a színpadon. Csakis önkívületben lévő törzsi varázslók vagy ajzószerek, mágikus szertartások eszméletlenséget létrehívó ritmikus ismétlődései hajszolnak elő primitív ceremoniális alkalmakkor hasonló viselkedéseket.(...)
A borderline személyiségzavar kétségbeesés, dühkitörések, kínzó elbizonytalanodás, üldözöttségérzés, mások ellen forduló harag váltakozó hullámzása. A szorongások enyhítése, a kínzó állapotok gyógyítása körülményes és kétséges. Bertók a színészetben hasznosította ingatag határhelyzetét. Szabatosan tudósított rémvilágáról. Az elbizonytalanító kétségbeesések keltette sivárságról. Színészete gyógyerejű volt mániás depressziós elmezavaraira. Önmagát is kezelte, nézőit is gyógyította. A borderline betegeknek erős az öngyilkos késztetésük. Bertók az öngyilkosság művészi formáját élte. Beleölte magát szerepeibe. Átköltözött más személyiségekbe. Átlépte a köznap és a költészet határát. Az öltözőben hagyta önmagát, a nyilvánosság elé hurcolta énváltásait, más alakba beköltözését. (…)
Nem tudott sorozatban őszinte lenni. Kiszökött, kimenekült a szerepből, színházból. Szakított színészetének üzembiztonságtól idegen elismételhetetlenségével.(…)

Bertók hosszasan hányódott színházi életünkben kormányozatlanul. Féltek szerepet rábízni. Nem lévén üzembiztos. Veszélyeztette a folyamatos műsort. Az átlagból kitoronyló tehetség kellemetlen a színház üzemvitelében. Zavaró. Kényelmetlen. Létezésével, magasra helyezett mércéjével rábök a színházi betegségre, hogy a színészt nem használják, hanem felhasználják és kihasználják. Különleges bánásmódot igényel. Mint ahogy valamennyi színházban működő tehetséget csak különleges módszerekkel, állandó figyelemmel és törődéssel lehet alkalmazni.

Miért kötődsz ennyire ehhez a színházhoz? – kérdezte 2004-ben a Theater Online riportere.

- Azért, amit ez a színház tett értem… tulajdonképpen én Szűcs Miklósnak, a Budapesti Kamaraszínház igazgatójának köszönhetem, hogy egyáltalán a szakmában vagyok. Az én renitens magatartásom, ugye… ami nem feltétlenül mindig az én saram… Rosszul terheltek, én pedig… úgy érzem, hogy végül én vittem el a balhét. Egy idő után eléggé eltorzult az egészséges lelki alkatom. Nem csoda, hogy ha az ember ilyen szerepeken keresztül ismeri meg magát – és nem egészen önazonos. Ekkor szinte törvényszerű, hogy úgy fut keresztül rajta ez a szerepsorozat, hogy a rossz felé viszi. Ez megtörtént, de már túl vagyok rajta.

Bertók Lajosról saját szavaival:

Dömötör Adrienne interjújából

Alkalmas: Osztályfőnököm Szirtes Tamás a legelső órán megállapította: "Lajoskám, maga olyan hőstípus". Ettől a pillanattól fogva elkezdtem hetvenéves emberek jeleneteit hozni. Nem volt ez "csak azért is" lázadás, de a kategorizálás ellen felháborodottan tiltakoztam. Hiszen előbb ki kell próbálni az embert, nem pedig a dolgokat leegyszerűsítve rögtön besorolni valahová. Szerencsére mindig akadtak rendezők, akik ismertek, és bizalommal voltak irántam. Mertek bennem gondolkodni, és elhitték, hogy nem csak bizonyos típusú szerepekre vagyok alkalmas.

Megugrani: Én nem tudok eljátszani három főszerepet egy évben. Erre alkalmatlan vagyok. Tudom, hogy többet is el lehet játszani, de én minőségben nem tudom azt megugrani.

Gyerek: Egy biztos, soha nem azért viselkedtem deviáns módon, mert jópofa szerepnek találtam eljátszani a meg nem értett zsenit. Az volt a vaj, hogy ha úgy éreztem, valami nincs rendben körülöttem, szinte sohasem jeleztem időben, az utolsó utáni pillanatban viszont már nem tudtam differenciálni, robbantam. Az alkoholprobléma nyilván csak a jéghegy csúcsa volt. Link voltam, éjszakákon át ittam akkor is, amikor tudtam, hogy másnap előadásom van. De most már mindez a múlté. Komolyan veszem a szakmámat és megpróbálom magamnak is és a külvilágnak is bebizonyítani, hogy tényleg a színpadon van a helyem. Hogy működött-e a "csak azért is meghempergőzni a sárban" tudatalatti vágya? Egészen biztosan. Mint amikor a gyerek a tengerparton nagy műgonddal várat épít, majd egyetlen mozdulattal ledönti az egészet. Valószínűleg el kellett mennem a végletekig, hogy utána megtaláljam az egyensúlyt.

Az első Hamlet: A Hamlet Zsámbékon nekem nagyon felszabadító élmény volt… amikor próbáltunk, akkor nagyon keményen dolgoztam, de egyébként aludtam, olvastam, futottam. Nekem az volt a nyaralás. Kint a természetben… én onnan töltődöm.


Karnáció: Úgy tartják, hogy a színészet az utolsó karnáció. Mire valaki idáig elér, már mindent megtapasztalt. Azért ebben jó egy kicsit hinni, nem? Sokszor rácsodálkozom: ké, hát ez a pasas meg honnan beszél ki belőlem, amikor még azt se nagyon tudom, kicsoda? Az persze iszonyú munka, amíg lemegyek érte magamban és fölbányászom a felszínre. Két dolog iránt érzek feltétlen csodálatot az életben: az egyik a természet, a másik az alkotóművészet. Én, a színész nem tudok ezekhez hasonlóan eredeti dolgot teremteni, nekem csak arra van lehetőségem, hogy visszaforgassam, újra hasznosítsam, ami megvan bennem…

Hosszútávfutás: A hosszútávfutás egyébként nagyon sokban hasonló élmény a színházhoz: amikor nekikezdek a félmaratonnak vagy a maratonnak, soha nem lehetek biztos benne, hogy végig tudom-e csinálni. És ott is azon a szinten jó lenni, amikor már nem az eredmény, a helyezés a legfontosabb, hanem az az örömszerzés, amit futás közben átélek - mint a színházi előadás alatt azt a bizonyos csöndet.

Forrás: Színház.hu, Premier, Mozgóvilág,  Van egy hely, a színpad..