Ascher Tamás: 'A minőség rovására megy a pénzhiány'

A minőségi képzés rovására megy a pénzhiány – jelentette ki Ascher Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora az ATV Startban.

 

"Nem tudom megmondani, se megjósolni, pontosan mi vár ránk, mert úgy tűnik, minden lehetséges. (…) Minden évben újabb és újabb elvonásra kerül sor, ezért el kell küldenünk tanárokat, vagy megalázó pénzekért kell őket foglalkoztatnunk, nem tudunk fejleszteni, és előfordulhat, hogy nem tudunk elindítani bizonyos osztályokat. Lassan ott tartunk, hogy a villanyszámlánkat sem tudjuk kifizetni, pedig növeltük a pénzkeresetünket. Az elmúlt évben, 200 millió forintot kerestünk hozzá a büdzsénkhez, de szűkültek a pályázati lehetőségek, nincs már közvetlenül megszerezhető szakképzési hozzájárulás. Második éve tartunk szénszünetet, év elején már tízkor zárunk, utána tizenegykor, majd éjfélkor, ami azért katasztrófa, mert a mi színész hallgatóink éjszaka tudnak készülni a másnapi órákra. A rendező hallgatók még nehezebb helyzetben vannak, hiszen azok a külsős színészek, akikkel dolgoznak, csak éjszaka érnek rá próbálni, nem beszélve arról, hogy régesrég megfeledkeztünk a komolyabb díszletekről. Az Ódry Színpadon, ami nagyszínpad, alig tartunk előadást" - mondta Ascher Tamás a Színház.hu interjújában január elején. Azóta nem változott a helyzet.

 

A Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora az ATV Startban arról tájékoztatott, hogy a pénzhiány már a minőségi munkát veszélyezteti. "Most jött el az a pillanat, amelyben könnyen lehet, hogy a gázszámlát valóban nem tudjuk kifizetni" - nyilatkozta Ascher, aki arról számolt be az Emberi Erőforrások Minisztériuma még a tavalyi büdzséből tartozik az intézménynek 22 millió forinttal. 

 

"Maga a miniszter fogadta az öt művészeti egyetem rektorát február elején. Elbeszélgettünk, ő nagyon kedves volt és résztvevő. Megígérte, hogy nagyon gyorsan segít, csak adjunk be egy pár oldalas fejlesztő anyagot arról, hogy mégse úgy nézzen ki, hogy csak a villanyszámlára kérünk pénzt. Persze fejlesztenünk is kéne, a stúdiónk például egy öreg, pici kazánházban van a Filmgyár területén, új gépeket kéne vásárolnunk… Egy művészeti egyetem produkciókat termel, hiszen úgy vizsgáztat. Erre a minisztérium soha nem adott pénzt, erre mindig pályáztunk, de a pályázható pénzösszeg jelentős mértékben lecsökkent. Ha a Filmalap nem adna nekünk valami váratlan és különös nagylelkűségből 30 millió forintot, akkor a tavaly végzett filmrendezők vizsgafilmjei sem készülhettek volna el" - fejtette ki Ascher Tamás.

 

"Annak a pénznek, amit megajánlottak nekünk, az egy tizenketted részét kapjuk meg minden hónapban, ami nagyjából a bérek kifizetésére elég, a fejlesztésekre már nem. (..) A jószándékot észleljük, csak azt nem észleljük, hogy volna miből kipótolni a hiányainkat" - tette hozzá a rektor.

süti beállítások módosítása