Készül az Opera amorale - Wahorn András válaszol

Kortárs tánc-opera készül az A.E. Bizottság dalainak felhasználásával.

Opera amorale címmel május 4-én mutatja be új produkcióját Gergye Krisztián Társulata az Átrium Film-Színházban. Az kortárs tánc-opera az A.E. Bizottság dalainak felhasználásával létrejövő egész estés színpadi mű. Az ősbemutatóról a Bizottság tánczenekar egyik alapítójával, Wahorn Andrással beszélgetett Hegedűs Claudia.

Mi volt az első reakciód, amikor Gergye Krisztián megkeresett az elképzeléssel, miszerint kortárs tánc-operát készítene a Bizottság nyomán? 
Sok minden átfutott az agyamon, mert mindig is a személyes ügyemnek tekintettem azt, ami a Bizottsággal történik. Automatikusan az jutott az eszembe, vajon mit fogok ebben a darabban csinálni. Aztán rájöttem, hogy hülyeség ezen gondolkodni. Az már régóta kiderült, hogy amit mi létrehoztunk, az egészen másként maradt meg az emberekben, tehát bizonyos értelemben nekem a készülő darabhoz semmi közöm nincsen. Véleményem lehet, amennyiben megkérdeznek róla, de az, hogy Gergye Krisztián mit gondol a Bizottság munkásságáról, az teljes mértékben az ő dolga.

Fotók: Kincses Gyula

Miért adtál szabad kezet a táncos-koreográfusnak?
Amikor beszéltünk a kezdeményezésről, még nem voltak konkrétumok, ezért nem tudtam mást tenni, mint az ötlet nyomán teljesen szabad kezet adni. Ennek a darabnak nyilvánvalóan csak áttételesen van köze a Bizottsághoz, tehát a mű nem minket ábrázol, ugyanis mi magunk nem is veszünk részt benne. Ez a produkció azt meséli el, ami Gergye Krisztiánban megragadt abból, amit képviseltünk.

Gergye azt mondja, hogy ami a Bizottság-életműben megjelent, az egy olyan kulturális referencia – mondhatni: közkincs -, ami ma is tökéletesen érvényes. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy a Bizottság-életérzés sokunk számára a mérhetetlen szabadságfokot jelentette...
Azt kell, hogy mondjam erre, ami a „Sírba visztek” Bizottság kiállítás (2011 őszén rendezték meg a Műcsarnokban, a szerk.) kapcsán is eszembe jutott: hogyha most aktuális az, amit mi annak idején megjelenítettünk, akkor bizonyára nem véletlenül van így. A Bizottságban - ahogy te is mondtad - az egyetlen kapaszkodó az, hogy a szabadságról szól. Nemes egyszerűséggel azt is ki lehetne jelenteni, hogy akkor is diktatúra volt, most is az van, és ilyenkor a szabadság központi kérdéssé válik.


A szürkének is vannak árnyalatai…
Hogyne! A mostani helyzet egészen más, mint volt annak idején, de amiben ma élünk, az is egyfajta diktatúra. Illetve másként fogalmazok: ismét felmerül a kérdés, lehet-e beszélni bizonyos témákról, mit lehet a művészetnek, mit nem, egyáltalán mit tekintünk művészetnek, mit nem, és így tovább. Persze, hogy egészen más diktatúra a mostani. De azok a gesztusok, amelyekkel a hatalom szemérmetlenül kifejezi, szerinte milyen művészet támogatandó emlékeztetnek arra a korra, amelyben mi azt gondoltuk, márpedig minden a miénk, még a vöröscsillag is, és azt csinálunk, amit akarunk. Nem tehettük azt, amit szerettünk volna, de úgy viselkedtünk, mintha azt csinálhatnánk, amit csak akarunk…


Mondhatjuk, hogy a jelenlegi - ahogy Gergye Krisztián fogalmaz: amorális- helyzetre adott művészi válasz ez a darab? 
Igen, de egyébként azt gondolom, hogy annak ami most történik, így kell lennie. A fiatalnak pedig az a dolga, hogy ne érezze jól magát. Annak idején tulajdonképpen az volt a jó, hogy rossz volt! Tudod mit, Krisztiánéknak is az a jó, hogy most rossz, mert ha hatalmas támogatásokat kapnának az államtól, lehet, hogy a kutya nem figyelne oda rájuk. Senkit nem érdekelt 6-7 évvel ezelőtt a független társulatok sorsa, mert nyugodtan csinálhatták azt, amit akartak. Viszont a jelenlegi, pénzhiányos, megvert helyzetben egyre érdekesebbé válhatnak az előadások, az emberek összejönnek, nem is feltétlenül a darabok miatt, hanem azért, hogy együtt legyenek azokkal, akikkel ugyanazt gondolják. Tehát ez jó, ugye? A rossz is értelmet ad az életnek, mert lehet miért küzdeni. Tehát hálásak lehetnek a fiatalok (hatalmasat nevet, a szerk.), hogy szar a helyzet. Annak idején, amikor azt mondta Aczél György, hogy neki köszönhetjük azt, hogy ilyen jó művészek vagyunk, mert teher alatt nő a pálma, akkor arra gondoltam, bárcsak akasztanák fel ezt a cinikus gazembert, hogy ilyet mond, de igaza volt.

Gondoltad volna, hogy egyszer a Bizottság-életműből opera készül?
Nemcsak gondoltam volna, de el is képzeltem! Ha annak idején nem vesztünk volna össze, valószínűleg a művészi kifejezés egyre szélesebb tárházát alkalmaztuk volna. Egy időben azt hittem, hogy a Bizottságnak sosem lesz vége és tulajdonképpen egy olyan intézménnyé válik, amely a művészetek minden műfajában megnyilvánul. Azt képzeltem, hogy nem csak mi négyen, nyolcan, hanem sokakkal együtt, gigantikus előadásokkal szórakoztatjuk majd a világ közönségét, mint egy nagy művészeti egyesület! Ez akkor nem történhetett meg, így most őszintén örülök, mert mégiscsak megvalósul helyette valami összművészeti, ami a Bizottság nyomán készül. Azt, hogy ennek mi köze lesz ahhoz, amilyenek mi voltunk, még nem tudom, de a Színházak Éjszakáján meglátjuk!