Tarlós: A fővárosi színházak megállják a helyüket!

A fenntartó fővárosi önkormányzat köszönettel tartozik a hálás közönségért és a sok teltházas előadásért, és a Színházak Éjszakája tavalyi sikere után fel sem vetődött, hogy ne legyen folytatás - mondta Tarlós István, Budapest főpolgármestere, az esemény pénteki sajtótájékoztóján.

A japán színészek között él a mondás a különleges harmadik szemről, vagyis a színész egy szemével csak a nézőt figyeli. A Színházak éjszakáján fordított a helyzet, a nézők láthatnak a kulisszák mögé: lesznek táncórák, katonadalok, jelmezpróbák, közönségtalálkozók és sok zene. Színházasdit játszik szinte az egész város - mondta Tarlós István a hétvégi fővárosi rendezvény pénteki sajtótájékoztatóján.
A városvezető úgy vélte, közös munka és felelősség, hogy mozgásban tartsák a nézőket és képesek legyenek hatni rájuk.

 

tarlos szinhazak ejszakaja

Fotók: Klacsán Margó, Színház.hu


Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója a nézők hűségét hangsúlyozta és azt, hogy a színházba járók közösségi élményre vágynak. Ennek az élménynek a megsokszorozása hívta életre ezt a "kalandos éjszakát", ahol a cél, hogy a színház mindenkié lehessen.

 

kep 060


Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója arról beszélt, hogy a Színházak Éjszakájával sokat nyer a néző, mert más aspektusból is megismerheti a teátrumot. "Sokat kapnak a színházak, a színészek pedig sajátos oldalukról is megmutatkozhatnak".

 

kep 120


Mint elhangzott, a több mint száz előadás között sok új bemutató lesz, a programok üzenete pedig az, hogy a fővárosi színházak energikusak, élénkek, életörömöt közvetítenek.
A Színházak Éjszakáját szombat déltől vasárnap hajnalig rendezik, a Fővárosi Önkormányzat 14 színháza várja a közönséget.
A rendezvény programja a www.szinhazakejszakaja.hu oldalon olvasható. A Színházak Éjszakája fő médiatámogatója a PORT.hu. A rendezvényt  támogatja a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) is.

A közmédia több magazinműsorában és hírműsorában is szó lesz a rendezvényrő, a Kossuth Rádió Belépő című műsora élőben közvetíti a Thália Látványstúdióból az eseményeket 22 óra 10 perctől éjfélig.

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása