Tejjel, mézzel, Hitlerrel - A FAB a Bálint Házban

Szalay Álmos Tejjel, mézzel, Hitlerrel című darabját adja elő a FAB - Független Alkotók Bázisa május 8-án és 11-én a Bálint Házban. Az előadás egy londoni házaspár 1938-as, alpesi kirándulását idézi fel. A helyszín: Hitler nyaralója...

Az alkotók ajánlója:

A Tejjel, mézzel, Hitlerrel egy pszichiátriai zárójelentés arról az Európáról, aminek egyes országai éppen most is a fasizálódás és a szívességi diktatúra újfajta, gyakran demokratikus álarcot magára öltő közeledéseit éli meg. Bár a darab megírását a korra, és a Harmadik Birodalom tizenkét évének mentalitástörténetére is kiterjedő kutatómunka előzte meg, az írás és az előadás nem törekszik a dokumentarizmusra, a feltétlen történelmi hitelességre. Ellenkezőleg, a hangsúly alapvetően két, eddig a téma kevéssé vizsgált szempontjára helyeződik: az idillre és a vele egy térben jól megférő romlásra. Az előbbi, mint obligát varázsszere a mindenkori zsarnokrendszereknek, annak a minden ponton hamis képnek festékanyaga, amely a jelent, mint a "forradalommal teremtett világunk minden világok legjobbikát" beszéli bele a nagyobb részt passzív, kisebb részt rendkívül aktív lakosság tudatába, így elviselhetővé válik a permanens lelki teher: ez a világ olykor komoly áldozatokat is kíván, de mindig a jövő és a következő generációk érdekében.

Fotó: M. Schmidt János

„Senki sem kérdezősködik, ha már győztünk” - mondta Hitler 1939. november 23-án a Wehrmacht főparancsnokainak. Ez a már korábban is jól ismert elv tette lehetővé mindazoknak a bűncselekményeknek sorozatát, amit a németek ebben a tizenhárom évben elkövethettek, de ugyanezen gondolat mentette és menti föl az amerikai, az orosz, a szerb, a közel-keleti és minden más, a közelmúltban vagy jövőben háborúzó országokat és a demokrácia leépítésén fáradozó kormányokat. A kérdés az, hogy a rothadó idill levében milyen mentális térré változtatják emberek saját közegüket, akiknek vállát a kollektív bűn és felelősség nyomja olyan súllyal, ami alatt kis híján megroppannak, és ami már nem teszi lehetővé a konvencionális társadalmi érintkezési formákat. Ez a közeg őrült, frusztrált és betegességében, labilitásában is a fizikai és idegi összeomlás legszélén áll.

A darabban megjelenő groteszk és abszurditás pontos fénykép arról a valóságról, amit megteremthetnek ezek a valószerűtlen államok és kormányok, és mivel a félelem is fontos összetevője ennek a koktélnak, a darab tere is átláthatatlan, köd borította hely, amit lehetetlen kiismerni és nagyon könnyű benne elveszni. Egyetlen szervező elem lehetséges ebben a térben, maga a vezér, az atya, a háziúr - miközben az angol házaspár a szájtáti külföld képviselői, aki a legkisebb jótéteményekkel is beérve már hajlandó a hallgatásra. Miként a kívülálló és minden jellegében nem oda tartozó Ellie is, aki bár szobalányként dolgozik a házban, mégsem tűnik annak egy percre sem, pontos ellentéteként Eva Braunnak, aki a rendszer legalján fekvő megnyomorítottként lézeng a házban. Különös, egyoldalú kapcsolata van a szereplőkkel egy néma fiúnak, aki az áldozatok nevében, látszólag feleslegesen bolyong a térben, és közelséggel, árnyakkal, fényekkel igyekszik kapcsolatot teremteni jövendő gyilkosaival. A szereplők a rendszer fenntartóinak, résztvevőinek, lakóinak, szemlélőinek és áldozatainak különféle rétegeit jelenítik meg.

Szalay Ákos (fotó: Papp Máté)

A szerző-rendező, Szalay Álmos a darabról:

Több mint tíz éve foglalkozom a Harmadik Birodalom témájával, épp ezért voltam bajban, mikor nekiálltam a darab írásának, hiszen rengeteg esemény, történet, anekdota alkalmas lett volna rá, hogy arról beszéljek, amiről akarok. A darab írása közben azon kaptam magam, hogy egyre kevésbé érdekelnek a konkrét tények, és nem akarok történelmi drámát írni. Engem az érdekelt, hogy milyen érzés egy olyan közösségben létezni – hívjuk azt városnak, országnak, birodalomnak, Magyarországnak, Fehéroroszországnak vagy Harmadik Birodalomnak – ahol az emberek nap mint nap meghozzák a döntést, hogy ma is kussolni fognak. A kollektív felelősség és bűn iszonyú nyomásával néznek szembe, a szelepeken keresztül pedig a lehető legváltozatosabb őrületekben sistereg elő az elfojtás: irányíthatatlan agresszivitásban, perverz szexualitásban, pszichoszomatikus tünetekben és még megannyi színben. Engem az a mentális tér érdekelt, amit ilyen emberek összehoznak. Ezért sem törekszem arra, hogy a szereplők feltétlenül hasonlítsanak a történelmi alakokra. Ezért lesz az, hogy Hitler nem fog bajuszt viselni. Nem Hitlert akarom bemutatni, hanem azt, hogy ezek a vezérek köztünk élnek, mi több, bármelyikünkből lehet a lakájsereg egyik tagja. Ebben a mentális térben élünk e pillanatban is. Sok párbeszéd a valóságban is elhangzott, de például Hitler beszédei fikciósak. Hogy mégis visszacseng majd a nézőknek a jelen, azért a jelent terheli a felelősség. ("Nem Hitlert akarom bemutatni" 2012.08.29. - felonline.hu)