'Tanultam az emberi gyöngeségről' - Stohl készül a Mephistora

A HVG Stohl Andrást kérdezte új szerepéről és a döntésről, hogy a Vígszínházba szerződik. Lapszemle.

A HVG interjújából:

Közeledik a Mephisto premierje, amelyben Stohl András alakítja Hendrik Höfgent, a színészt, aki egész életében az után sóvárog, hogy Mephistót alakíthassa, végül meg is teheti, de a náci hatalomátvétel után udvari művész pályára lép. “A végén László Zsolt, mint a hatalom legfontosabb képviselője mondja el azt a mondatot, hogy nemcsak a színház, hanem az egész német kultúra vezetőjévé nevez ki. A karrier óriási, a kérdés az, hogy belül kicsoda Hendrik. (…) Mindannyian ilyenek vagyunk – egy kicsit. De nem akarom elkenni a választ. Mindannyian kurvák vagyunk egy picit, ezt szoktam is mondogatni. Mindannyian, akik erre a pályára léptünk, vágyunk a sikerre. Aki azt mondja, hogy nem akarja a sikert, nem akar nagy színésszé válni, nem akar középen állni, az hazudik. Aztán, hogy kinek, mi adatik meg, azt az élet hozza, de itt, a Mephistóban inkább emberi döntések sorozata. A kérdése mögött persze az aktualitás áll, az erős polarizálódás, hogy ki áll bal és ki jobb oldalon” – fogalmazott a szerep kapcsán a HVG-nek Stohl András.

 

mephisto


A színészt arról is kérdezték, a döntésében, miszerint a Vígszínházban folytatja a munkát, segítette-e a Mephistó. Stohl András úgy válaszolt, az emberi gyengeségről mindenképpen tanult. “Baromira nehéz eldönteni, hogy az ember végül vált, különösen akkor, ha még soha nem kényszerült rá. Én 12 éve vagyok a Nemzetiben. Megszoktam ezt az épületet, a kényelmét, hogy van egy saját öltözőm. Ezek után abba kellett beleállnom, hogy vége, megyek, ami azért is volt egyértelmű a számomra, mert Vidnyánszky Attila tette azt a bizonyos kijelentést. Ami után egyébként, számomra rendkívül szimpatikus módon, meggondolta magát, és azt mondta, hogy sajnálja. Látott előadásokat, látta azt a minőséget, ahogy itt dolgozunk. Én is sokat vacilláltam… a kényelem, a biztonság fontos, és még azt is hozzáteszem, hogy senki nem vitatja, Vidnyánszky Attila az egyik legmeghatározóbb színházi szakember” – fejtette ki Stohl András, aki azt is hozzátette, úgy érezte tartozik magának és Alföldi Róbertnek is. 

Arról is beszélt, hogy a tervek szerint a csapat egy része együtt maradt volna, de ennek a feltételei nem teljesültek.
“Zsoltnak öt gyereke van, nekem négy, és Szikorának [Szikora János, a székesfehérváriVörösmarty Színház igazgatója – szerk.] sajtótájékoztatót kellett tartania, úgyhogy megkérdezte Zsoltot, jön vagy nem jön. A csapat megint gyorsan összeült, Robi nyelt egy nagyot, és azt mondta, hogy srácok, szerződjetek le. Közben az is kiderült, hogy a Vígben Alföldi Robi rendezi a következő évadban Danton halálát, amiben Dantont játszom. Ebben László Zsolt lesz Robespierre. Így a csapat egy magja át tudott menni a Vígszínházba, ha csak egy előadásra is. Egyébként én nagyon drukkolok, hogy Attila jó színházat csináljon, biztos merőben más lesz, mint a miénk” – nyilatkozta Stohl András.

süti beállítások módosítása