Előadás kalandvágyból - Boross Martin és a Harminchatok

A Rumbach Sebestyén utcai elhagyatott zsinagógában tartották tavaly Boross Martin rendezésében a Harminchatok című előadást. Most a Trafó színpadán (május 7-én és 8-án) láthatjuk újra az igaz emberek és az álmessiás történetét. Boross Martinnal Kovács Gabi beszélgetett.

A Harminchatok történetét többek között a 17. századi álmessiás mozgalmakról szóló leírások is inspirálták. Hogyan találtál rá ezekre a legendákra?
A Harminchatok legendája valójában egy talmud történet, ezt gyúrtam össze az álmessiás históriákkal, Jiří Langer csodarabbi meséjével és André Schwarz-Bart Igazak ivadéka című regényével. Ezekből a szépirodalmi és történeti szövegekből írtam meg a darabot, beleszőve a saját történetemet. Nagyon érdekelt annak a harminchat kiválasztott igaz embernek az élete, akik miatt -- zsidó legenda szerint -- Isten fenntartja a világot. Nem kerestem a témát, a téma talált meg engem. Több felől érkeztek az impulzusok, a sztorik, és ebben a folyamatban egyszerre csak összeállt a cselekmény.

 

boross martin

Fotó: Borovi Dániel


Egy messiást váró, felfokozott hangulatú faluban játszódnak az események, ide érkezik egy idegen, aki elhiteti magáról, hogy ő a kiválasztott. Mi izgatott ebben a történetben?
Az idegen, kalandvágyból és szerelem okán különböző trükkökkel és egy újfajta energiával hülyíti a közösséget, ahová érkezik; gyorsan mitikus legendát építenek köré. Egy közösség dinamikája izgatott, a nyomor és a fanatikus messiásvárók kiszolgáltatottsága. Színházi szempontból pedig a közösségi forma, a közösségi eseményként megjelenő zsidó rituálék szcenírozása érdekelt. Az előadásban is egy hagyományos péntek esti szertartást stilizálunk és osztunk meg a nézőkkel. A jelenetek döntő többsége nyilvános szituáció, vagyis a falugyűlésen vagy például a bírósági eljáráson nem csak a 15 színész vesz részt, hanem a nézők is. A közönség puszta jelenlétével is játszik, jelen van, vagyis minden jelenlévőre a fikció szerinti közösség tagjaként tekintünk.

Az előadást tavaly a Rumbach utcai zsinagógában illetve a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban láthattuk, most a Trafó lesz a helyszín. Ez hogyan befolyásolja a darabot?
Törekedtünk arra, hogy mobilizálható legyen az előadás. A kellékeknek, színpadi elemeknek saját, időtlen, zárt rendszere van, vagyis könnyen adaptálhatók. De az biztos, hogy a zsinagógában a szakrális, a színházi közegben a közösségi jelleg hangsúlyosabb, ráadásul a civil közönség mindkét helyszínen szerves részes az előadásnak, hiszen a színészek és nézők egyszerre celebrálják a szertartás történetét és az eseményeket is.

10 kicsi
A civil közönségnek az előadás egy pontján döntő szerep jut, beleszólhatnak a dráma alakulásába. Aktív nyomás nehezedik a nézőkre. 
Igen, van egy kiélezett helyzet, amikor nemcsak énekelnek vagy teáznak velünk együtt a nézők, hanem ráció és morál kérdésében szavaznak. Egy személy feláldozásáról vagy a kollektív bűnösségük vállalásáról kell dönteniük.

Mennyire kockázatos így bevonni a közönséget?
Természetesen kockázatos bármilyen játékra hívni az embereket. Van, akinek nincsen kedve játszani, vagy csak nagyon nagy munkával lehet előhívni a játékkedvét, de akad olyan is, akinek az interakció kisebb határátlépést jelent. Ez mindig egy érzékeny terület és elődadásról előadásra változik. A nézőkre különböző módon hat egy ilyen ajánlat, de hiszek abban, hogy a befogadói pozíciót mélyíteni kell, és hogy egy színházi darabnak szinte fizikai élményként kell működnie. A színpadi esemény a valóban megélt tapasztalattal válhat saját történetté. Ha passzív marad a néző, akkor is benne van a történetben, hiszen a szemükbe nézünk, beszélünk hozzájuk. Ezek inkább esemény-szemléletű darabok, mintsem interaktívak. Számomra az az élmény a fontos, ami a nézővel történik egy-egy előadás során. Tulajdonképpen a hatáskeltésnek egyfajta eszköze ez az esemény-szemléletű játék. Egy produkció tartalmi esszenciája nem a nézők fejéből pattan ki, és nem is az alkotó személyes, eljuttatni kívánt üzenete, hanem az (az akár hallgatag) párbeszéd, ami közöttük zajlik.

 

 

 

 

 

süti beállítások módosítása