Különleges zenei és színházi csemegét kínál május 7-én és 25-én a Rózsavölgyi Szalon. A Junior Prima és Prima Primissima díjas Érdi Tamás zongoraművész koncertjének vendége a Nemzet Színésze, Törőcsik Mari.
Az est igazi kuriózum: Törőcsik Marit nem sokszor hallhattuk pályafutása során verset mondani, mivel nem tartja magát versmondónak, a verseket inkább csak olvassa. A közreműködést saját bevallása szerint kizárólag Érdi Tamás személye miatt vállalta el. Mint mondta: „Megkért, hogy legyek a vendége, és bár én irodalmi esteket nem tartok, az ő koncertjén mégis felolvasok néhány verset.”
"Boldog vagyok, hogy egy olyan koncertre készülhetek, ahol zongorajátékom inspirálja majd a fölolvasandó verseket. Chopint, Schubertet, Bartókot, Lisztet és Prokofjevet játszani úgy, hogy közben Törőcsik Mari hangján szólalnak meg a versek?! Mit ne mondjak? Úgy gondolom, mindenki megérti, hogy én várom legjobban ezt az estét. Persze, azért bízom benne, hogy ebben nem leszek egyedül."- nyilatkozta Érdi Tamás.
A közös esten Törőcsik Mari Shakespeare, Kosztolányi, Vajda, Pilinszky, Szécsi Margit versei mellett a János vitézből is olvas részleteket, a zongorán pedig felcsendül a Chopin noktürn is.