Jézus Krisztus Szupersztár az Iseumban - Heródes lesz Szabó Győző

Új Jézus Krisztus Szupersztár előadást láthat a közönség augusztusban, a szombathelyi Iseumi Szabadtéri Játékokon.

 A Webber musical mellett Giuseppe Verdi Aida című operája is szerepel a szombathelyi Iseumi Szabadtéri Játékok műsorában - jelentették be hétfőn a rendezvény sajtótájékoztatóján.

 

A Jézus Krisztus Szupersztár címszerepét Szombathelyen a Voice című tehetségkutatóban ismertté vált fiatal rocker, Schrott Péter alakítja, akinek ez lesz az első komoly színpadi főszerepe. Júdás szerepében a szintén a tehetségkutatóban feltűnt Schwartz Dávid mutatja meg magát, Heródes szerepében pedig Szabó Győzőt láthatjó, aki jelenleg a szombathelyi Weöres Sándor Színház színésze.


Az augusztus 2-ra és 4-re tervezett előadást Silló Sándor rendezi, zenei vezetője Zádori László, és természetesen ennek a produkciónak is tevékeny részese lesz a Savaria Szimfonikus Zenekar - mondta Mérei Tamás,
a rendezvény főszervezője.

 

 

iseumi szabadtéri játékok

 

 

Mérei, aki a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója is a sajtótájékoztatón bejelentette azt is, az Iseumi Szabadtéri Játékok másik produkciójának, Verdi Aida című operájának címszerepében Lukács Gyöngyit láthatja a közönség, a zenekart Medveczky Ádám vezényli, az előadást - amelynek a felújított, átépített Iseum ad otthont - Kürthy András rendezi. Az igazgató szólt arról is, hogy a július 26-ra és július 28-ra tervezett két operaelőadás a mű eredeti nyelvén, olaszul csendül majd fel.


Mivel a történet szerint az Aida egyik helyszíne egy Isis-szentély, az Iseum épületegyüttese önmagában is díszletként szolgál majd - hangsúlyozta a rendezvény igazgatója.

 

Forrás: MTI, Fotó: Czika László Facebook-com/Iseuni Szsbadtéri Játékok

süti beállítások módosítása