Földöntúli élmény: Ghost az Operettben

A musicaltörténelem különleges darabját mutatja be a Budapesti Operettszínház: május 31-én érkezik a Ghost. Egy kultikus film elevenedik meg a színpadon, ahol a mozi, a zenés színház és a technikai trükkök eddig nem látott összjátéka várja a nézőket.

„A tegnapi ítéletidő után a mai sajtótájékoztatóra kisütött a nap, amire egyikünk sem számított - elsőre talán hétköznapi dolognak tűnhet az időjárás hirtelen változása. Ám a természet is egy, a tőlünk független, az életünket valamilyen formában mégis befolyásoló jelenségek sorában, amelyekbe leggyakrabban bele sem gondolunk” – kezdte a Ghost keddi sajtótájékoztatóját Kerényi Miklós Gábor, az Operettszínház főigazgatója és a darab rendezője. Többek közt ezekről, a tőlünk független, gyakran megmagyarázhatatlan jelenségekről, különös érzésekről szól a Ghost is, amely különleges helyet foglal el a musicalirodalomban – tette hozzá a direktor.

 

EDV 3929

„Nem csak attól népszerű és ’más’ ez a darab, hogy egy filmet visz színpadra, vagy hogy New Yorkban, Londonban és még számos helyen játsszák a világban, hanem a témája miatt is. A ma emberét egyre inkább izgatja mi történik a halál után, érdeklik a vámpírok és más földöntúli lények élete. Reneszánszukat élik a spiritualitással foglalkozó könyvek, filmek. A Ghost ezt a mindannyiunkat foglalkoztató kérdéskört dolgozza fel, és bár halálról, szerelemről, a pénz utáni vágyról, a kiszolgáltatottságról szól, de humorral és játékossággal nyúl ezekhez a nem mindig felemelő témákhoz” – mesélte KERO®, aki elárulta azt is, bár a darab igen elgondolkodtató és rengeteg érzelmet hordoz, mégis nagyon izgalmas, látványvilága pedig a filmekét idézi.

 

EDV 3541

 

A direktor szerint Magyarországon még nem használtak ennyi technikai eszközt egy színdarabhoz, mint a Ghosthoz és a színház, a film, a zene ennyire különleges egyvelege sem jelent még meg eddig színpadon. A produkció zenei vezetőjének, Balassa Krisztiánnak nem csak a zenekart kell vezényelnie, hanem számítógépeket kell kezelnie, és az effektekre, samplerekre is figyel.

 

EDV 3620

 

A Ghosthoz a színpadi autovizuális trükköket előkészítő szakemberek mellett az alkotók egy különleges „szakértőt” is bevontak a produkcióba: Danny Blue-t, aki már a sajtótájékoztatón ámulatba ejtette nem csak a jelenlévő újságírókat, hanem a darab szereplőit is. Segítői Muri Enikő és Dolhai Attilla voltak, akik csodálattal konstatálták, hogy amikor Danny Attillához ért, azt Enikő is érezte, bár mindkét színész szeme csukva volt, így nem láthatták, mi történik a másikkal. Egyszóval a színpadi Molly és Sam közt is megvolt az a bizonyos különleges, természetfölötti kapcsolat, de hogy ezt mi hozta létre, az rejtély maradt – hátha az előadás közben valamelyik néző rájön a „titokra”.

 

EDV 3827

 

A zene, az effektek és mozgás összhangján felül van valami, amitől a budapesti Ghost előadás több lesz a külföldiekhez képest: az Operettszínházban a főszerepet az emberi érzések, a színészi játék kapja. „Rég fordult elő, hogy egy darab ennyire magával ragadja a szereplőket már a próbák alatt” – fogalmazott Kerényi Miklós Gábor, aki elárulta, őt magát, amióta ezzel a darabbal foglalkozik, nem csak az érzelmek ragadták el, hanem a szellemekkel való kommunikáció is. „Soha nem gondoltam volna, de már vannak szellemek, akikkel kezdek jóban lenni” – vallotta be nevetve a direktor, aki bízik benne, hogy a közönség is szívébe zárja majd a Ghostot, amelyet május 31-én és június 1-jén mutatnak be.

 

EDV 3711  

A Ghosthoz nem csak Kerényi Miklós Gábor szavai és Danny Blue természetfeletti bemutatója csináltak kedvet, hanem a musical szereplői is, akik előadták a darab néhány slágergyanús dalát. Vágó Bernadett és Dolhai Attila a nyitódalt, a Búvóhelyet énekelték, Szulák Andrea pedig Oda Mae Brown záródalát, majd a két Sam – Dolhai Attila és Kerényi Miklós Máté együtt énekelt. A Ghost már szállóigévé lett „Detto”-ját pedig Muri Enikő és Kerényi Miklós Máté öntötte dalba.

A Ghost kettős szereposztásban látható. Ahogy az imént említettük, a főszereplőt, Sam Wheatet Dolhai Attila és Kerényi Miklós Máté alakítják. A direktor szerint ez egy rendkívül nehéz szerep, hiszen szellem lévén Sam gyakorlatilag nem lehet jelen a színpadon, miközben mégis ott van; nem tud szemkontaktust teremteni a többi szereplővel, miközben közös jelenetet alakít. „Ez a musicalirodalom egyik legnehezebb szerepe! Rendezési cselekhez kellett folyamodni, hogy a szereplőtársak, ne akarjanak szemkontaktust teremteni Sammel. Ezek a helyzetek sokszor megnevettettek bennünket” – avatott be a próbák rejtelmeibe KERO®.

 

EDV 3799

 

A szkeptikus Molly-t, akinek a szerelem bizonyítja be, hogy mégis létezik természetfeletti erő Vágó Bernadett és Muri Enikő játssza. Oda Mae Brown szerepében Szulák Andrea és Peller Anna látható, Oda Mae segítői Clara és Louise Vörös Edit, Bori Réka, Kisfaludy Zsófia és Czigány Judit lesznek. A szerzők jóvoltából nem is annyira negatív, inkább a mai, pénzéhes kor áldozata Carl Bruner, akit Mészáros Árpád Zsolt és Szabó Dávid kelt életre a színpadon, a másik negatív figurát Willie Lopezt Németh Attila és György-Rózsa Sándor játssza. Kórházi szellemként Földes Tamás és Józsa Imre látható, a különleges Metró szellemet pedig Szabó P.Szilveszter és Brasch Bence alakítja. Miss Santiago szerepében, és még számos más szerepben Siménfalvy Ágota és Ullmann Zsuzsa, Fergusonként pedig Dézsy Szabó Gábor tűnik fel.

A jelmezeket Velich Rita készítette, a díszlet Khell Csörsz munkája, a koreográfiákat Tihanyi Ákos álmodta meg, a darab karmesterei Makláry László és Balassa Krisztián – aki egyben a produkció zenei vezetője is. A szöveget Müller Péter Sziámi fordította, a darabot Kerényi Miklós Gábor rendezi. Az alkotók és a színészek munkájának eredményét pedig a közönség május 31-től vezheti a Budapest Operettszínházban.

 

Szöveg: Kodova Michaela, Színház.hu

Fotó: Budapesti Operettszínház, Éder Vera

süti beállítások módosítása