Az Operaház Richard Strauss-repertoárja újabb művel egészül ki május 17-én.
Max Reinhardt, az iskolateremtő osztrák rendező hatalmas érdemeket szerzett A rózsalovag drezdai ősbemutatójának sikerében. Reinhardt eredményes közreműködését Strauss és Hofmannstahl egy új darabbal akarta meghálálni, így született meg az Ariadne Naxoszban. Az 1912-es stuttgarti ősbemutató csalódást okozott a közönségnek és az alkotóknak egyaránt. A publikum ugyanis egy "új rózsalovagot" várt.
Az Ariadné Naxoszban utoljára a hatvanas évek végén került színre az Operaház színpadán; mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a mostani előadás különlegességét ezért részben az is adja, hogy valamennyi közreműködő most találkozik először a darabbal (kivéve Héja Domonkost, aki már egyetlen alkalommal dirigálta).
"Az Ariadne Naxoszbant a Strauss-életmű egyik különleges darabjának látom. A Hugo von Hofmannstahllal való együttműködésük csúcspontja, hiszen a librettó és a zene olyan szintézisbe került, amely felülmúlja a többi közös alkotást. Zeneileg erős hatások, a nagyobb tömbökben való gondolkodás jellemezte az előző alkotásokat, most pedig egy rendkívül finom, cizellált rokokó szövet áll előttünk" - mondta a darabról Anger Ferenc, a produkció rendezője az Operaház sajtótájékoztatóján.
"Ez az első olyan opera, amelyben Strauss és a librettó írójának filozofikus gondolatokkal terhelt humora megmutatkozik. Szarkazmus jelentkezik a szövegben, amelyhez a zeneszerző megtalálta az ideáliszenei stílust és formát - ezért is olyan kedvelt darabja ez az életműnek, ezt próbáljuk meg mi is színpadra tenni" - hangsúlyozta Anger Ferenc.
Héja Domonkos pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a zenekar kamaraméretű, tehát mindössze 36 muzsikus játssza a darabot. "A hangzás kristálytiszta és törékeny, ez vezet át majd az időskori művek igen szofisztikált fogalmazásához" - mutatott rá a főzeneigazgató.
A darabban megmutatkozó tragikum és komikum a rendező szerint tökéletesen kiegészítik egymást. "Az előjáték, ami az esti mulatságra való készülést ábrázolja tele van iróniával és öniróniával, nyüzsgéssel és indulatokkal, itt nyilatkozik meg a majd Ariadnét játszó Primadonna humora is. Ariadne súlya abban a záró duettben érhető tetten leginkább, amelyet Bacchusszal énekel. Ebben a jelenetben háttérbe szorul a könnyedség és előtérbe kerül Strauss "régi" énje. De a commedia dell'arte szereplőkben is van valami halál közeli bánatosság, mint Antoine Watteau szomorú bohócának alakjában. Ez a kettősség a kulcsa annak, hogy hat ránk a színházi, operai előadás" - fejtette ki a rendező.
A főbb szerepekben Szabóki Tünde, Vizin Viktória, Rácz Rita és a vendégművész, Thomas Piffka lép színpadra. A posztmodern hangulatú jelmezek mellett a színpadkép is Zöldy Z. Gergely munkája.
Forrás: Színház.hu, MTI
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.