Közeleg a Sorompók Nélkül Fesztivál

Magyarországi és kárpátaljai színtársulatokat is meghívtak idén a Sorompók Nélkül című multikulturális nemzetközi színházfesztiválra az erdélyi Szatmárnémetibe.

 

Több mint húsz kulturális rendezvényt kínál a szatmárnémeti közönségnek május 24. és június 2. között a fesztivál, ezeknek a zöme színházi előadás, de lesznek könyvbemutatók és filmvetítések is.

 

A mustrára meghívást kapott a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, amely Csokonai Vitéz Mihály Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című darabját mutatja be az erdélyi Keresztes Attila rendezésében, valamint a debreceni Csokonai Színház, amely Moliere Scapin, a szemfényvesztő című darabját adja elő Silviu Purcarete rendezésében. Meghívták a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat is, amely Csehov Egyfelvonásos komédiáival, Vidnyánszky Attila rendezésével érkezik.

 

csehov

Csehov: Egyfelvonásos komédiák (Beregszász) 

 

Az erdélyi magyar színházak közül részt vesz a fesztiválon a Csíki Játékszín, amely Ion Luca Caragiale Karnebál című előadását mutatja be Sorin Militaru rendezésében, de a bukaresti Odeon Színház és a Bukaresti Nemzeti Színház, valamint a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem is meghívást kapott. Többek között Bocsárdi László és Sebestyén Aba romániai magyar, valamint Alexandru Dabija román rendező előadásait is megtekintheti a közönség.

 

Andrei Mihalache, a Szatmárnémeti Északi Színház ideiglenes vezérigazgatója az MTI-nek pénteken elmondta, hogy a szatmárnémeti önkormányzat az előző évben 250 ezer lejjel (16,9 millió forint) támogatta a rendezvényt, az idén viszont - forráshiány miatt - csak 100 ezer lej (6,7 millió forint) kiutalásáról döntött a közgyűlés. A vezérigazgató szerint a költségvetést még kiegészítik támogatásokkal, de a legjobban annak örül, hogy nem kellett megszakítani a fesztivál folytonosságát, és az idén is sikerül megszervezni.


Mihalache szerint az idén hetedik alkalommal megrendezett fesztivál továbbra is megőrzi szakmai találkozó jellegét, díjakat nem osztanak, hiszen az elsődleges cél az, hogy a régióban működő színházak művészei találkozzanak egymással, és a helyi közönségnek legyen lehetősége megnézni, mi történik más teátrumokban.

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása