Törőcsik Mari átvette az Emberi Méltóság Tanácsának díját

Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő vehette át az Emberi Méltóság Tanácsa által alapított Emberi méltóságért díjat kedden Budapesten.


Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsa főtitkára és Lomnici Zoltán elnök a díjátadó előtt emlékeztetett: a kitüntetést eddig Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Tamás Aladárné, a "nemzet tanítónénije", Tőkés László református püspök és Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke kapta meg.

 

 A "színészkirálynő" és a "költőfejedelem" most életművükért és emberségükért vehetik át ezt a díjat - hangsúlyozta Lomnici Zoltán. Mint a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke emlékeztetett: a vajdasági Temerinben vasárnap hajnalban ismét magyar fiatalokat vertek meg azért, mert anyanyelvükön beszéltek, míg a holokauszt magyarországi áldozatai előtt tisztelgő hétfői strasshofi zarándoklat hírét az egyik honlap zsidóellenes megjegyzésekkel kommentálta.

 

"Ilyen körülmények között különösen nagy szükség van olyan személyiségekre, akik emberségből példát adnak" - hangsúlyozta.
Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök Törőcsik Marit méltatva kiemelte: a díjazott nemzedékének egyik legkiválóbb teljesítményt nyújtó művésze, aki mindmáig hiteles személyiség maradt.

 

torocsik

Fotó: Riskó Gáspár, 168ora.hu


Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze emlékeztetett: Törőcsik Marit 1955-ben egy perc alatt megszerette az ország, majd elkezdték megismerni a környező országokban, Európában, ma pedig már az egész világ ismeri.


Törőcsik Mari az elismerés átvétele után elmondta: általában munkájáért szokott díjban részesülni, de ezúttal "valami többet" kapott. "Nem tudom, hogy eleget teszek-e, de igyekszem meghálálni ezt a bizalmat" - fogalmazott.


Csépe Valéria akadémikus Kányádi Sándort méltatva arról szólt, hogy a "mai magyar költészet egyik legnagyobb alakja" példájával az emberi méltóságot tárja az olvasók elé.

 

Kányádi Sándor a díj átvétele után felidézte: a "tolerancia földjén", azaz Erdélyben született, szülőfalujában sosem számított, hogy ki milyen származású.


Az Emberi Méltóság Tanácsa a kitüntetéssel azoknak a személyiségeknek az életművét ismeri el, akik emberségükkel, példamutatásukkal sokat tettek az emberi jogokért.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása