"Ki ez az ember?" - Hippolyt érkezik a Belvárosi Színházba

A Belvárosi Színházban július 4-én mutatja be az Orlai Produkciós Iroda és a balatonföldvári Kultkikötő Zágon István Hippolyt című színdarabját a Mohácsi testvérek átdolgozásában. A címszerepben Kulka János, a Schneider házaspár szerepében Csákányi Eszter és Elek Ferenc látható.


„Van valami nagy titok, amit soha nem tudunk meg: ki ez az ember? Ha láthatnánk egyszer Hippolytot a cselédszobában egyedül, hogy ott mi történik éjfél és reggel hét között...” – mondta a címszerepet alakító Kulka János, aki a Hat hét, hat tánc, a Férfi és Nő koncertturné, az Esőember és önálló estje, az Ez a hely! után ismét az Orlai Produkció előadásában lép fel.

 

Kulka János fotó-Almási J Csaba k

Fotó: Almási J. Csaba

 

A színész már többször dolgozott együtt a Mohácsi testvérekkel, akik nem az 1931-es filmforgatókönyvből, hanem az eredeti Zágon István-darab alapján írják át maivá a történetet. „Remélem, ez az előadás egy »reloaded« Hippolyt lesz” – mondta Kulka János.

Csákányi Eszter


„Egy darabvázlaton kezdünk el dolgozni, amit aztán a próbafolyamat során az improvizációk töltenek ki, és ezáltal, a közös munkával jön létre a szövegkönyv végső változata. Én ilyen téren bevállalós vagyok, szeretem, ha a színészi ösztönömből kell megoldani feladatokat, ha szabadságot hagy nekem a rendező és bízik bennem. Mohácsi útjára engedi a zabolátlanságot, a teremtő erőt, de aztán kellő szigorral be is fogja, rendszerezi azt” – fogalmazott Csákányi Eszter, aki Schneidernét alakítja majd az előadásban. „Ez a színházi gondolkodás nagyon közel áll hozzám” – tette hozzá a színésznő.

elek ferenc foto Gricz István k

Fotó: Gricz István

 

Schneider urat Elek Ferenc, a Katona József Színház társulatának tagja alakítja, aki először látható a Belvárosi Színház színpadán: „Fontosnak tartom, hogy egy kicsit kint is legyen a színész az anyaszínházából, abból csak profitál, ő is és a színház is. Ezúttal pazar a szereposztás: Csákányi Eszterrel és Kulka Jánossal nagyon izgalmas lesz együtt dolgozni. Ígéretesnek tűnik, nagy örömmel vágok bele a kalandba” - árulta el Elek Ferenc.

Az előadás a nyári premier után, a 2013/14-es évadban folyamatosan műsoron lesz a Belvárosi Színházban.

 
Forrás: Orlai Produkció

süti beállítások módosítása