'Mindig szenvedélyes voltam' - Máthé Erzsit köszöntjük

Ma ünnepli 86. születésnapját Máthé Erzsi, a Nemzet Színésze, a Katona József Színház művésze. Ez alkalomból köszöntjük!

Máthé Erzsi pályájáról röviden:

1948-ban, az Országos Színészegyesület színésziskolájának elvégzése után a Vígszínház szerződtette. Játszott Pécsett, majd 1952 és 1983 között a Nemzeti Színház tagja volt. Alapító tagként szerződött a Katona társulatához.

Máthé Erzsiről saját szavaival:

Idő: Idő: Engem is mindig meglep, hogy ennyi idős vagyok! Észre se veszem, mert mindig van mit csinálni, sosem unatkozom. Még mindig vezetek, minden érdekel, még a sminkelés, a parfümök is, a házi mozizás pedig egyenesen a szenvedélyem. Bár néha fájnak a csontjaim, kínoz az asztma, de nem adom át magam a betegségeknek, és nem veszem be a gyógyszereket!

Kezdet: Az élő színház nem hatott rám. Túl kopár volt. A filmek viszont már igen! Szép színészek, szép színésznők. Fölvételiztem a színművészetire, de nem vettek föl. Érdeklődtem, hol van még színiiskola, így kerültem el a Dohány utcába. Oda fölvettek, s olyan kiváló művészektől tanulhattam el a mesterséget, mint Gobbi Hilda, Ascher Oszkár, Pethes Sándor, Lázár Mária. Szörényi Éva beteg lett, helyette ugrottam be egy szerepbe, és így kezdődött el a siker. Eleinte éreztem, hogy nem vagyok színésznőnek való. Nem állt jól nekem! Nem vagyok önmutogató! Az ember tele van gátlásokkal… De tehetségesnek születtem, ez volt a baj. Végül öregkoromra lett igazán az enyém a színészet.

Gyári gépírónő: Nem lehettem jó gépírónő már csak azért sem, mert ugye: a gépírás – gyakorlás. A gyorsírást át kell tenni a gépbe. Egy egészen fiatal mérnök diktált egyszer nekem, kivette a gépből a jelentést és azt mondta: „Kérem, ez gyenge, mint a harmat!” Olyan volt, mint a szívlövés, képzelje el! Jól jött, hogy a gyárigazgatóm azt mondta, menjek el színésznőnek!

Mindig: Én mindig csak és kizárólag a színészetnek éltem. Örökké együtt akartam élni a szerepekkel, a külső világ számomra nem létezett. Azt hiszem, pályám során sok rendezőt megtévesztett az egyéniségem, az orgánumom, a temperamentumom. Szinte kizárólag kemény, erős, nagyszájú és brutális női figurákat láttak bennem. Olyannak akartak látni a rendezők, amilyennek ők gondoltak. De lehet, hogy én tévedek és mások látják azt, amilyen valóban vagyok?

Boldog: Úristen, a Básti, a Bessenyei, a Nyáry, beszélgettünk, ettünk, ittunk, majd kijött az ügyelő és hívta, akinek dolga volt. Ez volt az életünk. Próba, tévé, rádió, esetleg két munka között kicsit kiugrottunk elintézni valamit, majd vissza, este színház. Utána meg a Fészekbe mentünk, ami ma már nagyon lerobbant hely lett. Volt ott? Látta, mi van ma ott? Istenem, ha megint visszatérne oda az élet, és újra ott lenne a Latinovits, a Hofi, a Szendrő! Zseniket ismerhettem, igazi zseniket. Nem is szeretek róla beszélni! Mondom magamnak, Erzsi, te boldog ember voltál! Ilyen emberek közt élhettél!

Film: Az a véleményem, hogy a színházban lehet kísérletezni. A filmnél nem lehet, ott biztosra kell menni. Kell egy szereposztást csinálni, mert holnapután indul a gyártás. Slussz. A színházban kiderült rólam valami egyszer, és utána már nem kellett megnézni, hogy tudom-e azt, hogy jó vagyok-e arra. A filmesek nem nagyon néztek utána, „ó, jó lesz a Máthé erre, ordít egy nagyot és fejbe vágja a párttitkárt!” Ha van ilyen, hogy beskatulyázás… Kategóriák vannak. „Bejön a Máthé és széttépi a fotelt!”

Kabaré: Minden vágyam volt – Nemzeti Színházbéli színésznőként is –, hogy kabarészínésznő legyek! A műfaj közönsége is olyan jó! A szakmát nagyon jól kell ismerni a kabaréhoz, tudni kell poentírozni, humorérzéknek kell lenni. A nevetés pedig a legjobb visszajelzés. Annál nagyobb öröm, mint amikor jó a közérzeted és nevet a közönség – nincs! Isten nyugosztalja, szegény Tábori Nórával annyit nevettünk magunk is, ennek a két vénasszonynak, Juliskának és Mariskának a blőd szövegein! Állítólag szilveszterkor megint leadták a Tombor Bözsét: a buta, öreg, de remek humorú parasztasszony a hivatalos irodában. Imádtam azt a jelenetet! Állandóan kérik a tévében. Engem Tombor Bözseként ismer a közönség, nem pedig Németh László, Illyés Gyula, Shakespeare, Moliere vagy Katona József darabokból. Nem baj. Már nem érdekel. El lehet fáradni ebben is, elhiszi? Valahogy kezdem már akkor is jól érezni magamat, ha nem kell bemennem a színházba. Annyit játszottam! Elfárad az ember…

A fenti videót Erzsike 85. szülinapján tettük közzé. Készítette: Tóth Berta

Mégegyszer: Nem tudom nézni magamat, mert utólag rájövök, hogy ezt vagy azt nem így kellett volna. Régebben nem volt lehetőség azt mondani, hogy mégegyszer…

Elégedetlenség: Talán ez a hajtóerő. Az igényesség fontos az életben – és hogy az ember soha ne legyen elégedett. Mindig lehet mindent jobban csinálni!

Ösztön: Nem voltam elégedett magammal, mint színésznővel. De a Nemzeti Kamarában kaptam olyan szerepeket, amiket imádtam. Ott volt például a Bernarda Alba háza, Lorcák, amiket nagyon szerettem, mert illettek hozzám ezek a fülledt, érdekes, nagyon zárt szenvedélyesek. Édesanyám, aki engem összesen másfélszer nézett meg életében, a Bernarda után azt mondta: 'kislányom, te olyan erősen játszol'. És ezzel tökéletes definíciót adott, mert annyira átéltem az előadást. Nagyon ösztönös voltam. Az ösztönösség azért nem jó, mert az adott pillanatban átélem a szerepet, de holnap már nem biztos, hogy ez újra sikerülni fog. A szakmát kell tudni: ugyanazt az érzést visszaadni úgy, hogy én már nem gebedek bele, mert magától értetődően jön belőlem. Nagy bukásaim és nagy sikereim is azért lehettek, mert rá tudtam tapintani bizonyos figurákra, de amikor az tudásnak és az ösztönnek össze kellett volna jönnie, bajban voltam.

Szenvedély: Mindig túlfűtött és szenvedélyes voltam, ezt örököltem, hoztam magammal. Édesanyám volt ilyen, szenvedtem is tőle eleget. Sokat voltam egyedül gyerekkoromban, kialakítottam egy saját világot magamnak… Talán mint színésznő szenvedélyesebb voltam, mint nő. A női szenvedélyességhez az kell, hogy nagyon szerelmes legyen az ember. Amikor félmegoldások vannak, amikor csak eljátszunk valakivel, amikor elhitetetjük önmagunkkal,  az már nem az igazi. Ezen a téren talán hibádzottak a dolgok, soha nem voltam elsöprően szerelmes… Első férjem Szendrő József volt, egy nagyon kulturált ember, kiváló színész, színházigazgató, egy színházi polihisztor. Volt egy Uri muri prömier a pécsi színházban, a Szendrő rendezte, Rédey Esztert játszottam benne, fehér ruhában, konttyal… Prömier után elmentünk a Nádorba, én kimentem a söntésbe, és a nagy sürgés forgás közepette megszólalt mögöttem egy hang: "Erzsike, hozzám jönne feleségül?". "Igen" - mondtam. Hát így nem lehet férjhez menni.

Nemzeti: Akkor csodálatos viccelődés és humor volt – ma már nem jellemző. Nem tudom, miért, de elmúlt a színészekből. A „civilekből” pedig még inkább… Csak a takarítónőmtől hallok jó vicceket. Jó vaskos vicceket hoz, amikor Erdélyből visszajön. Kettő olyan viccet mondott nemrég is, hogy majdnem leestünk a hokedliról.
S akkor! Suka Sándor, Makláry Zoltán sztoriztak a büfében. Dőltünk a nevetéstől! Pedig nehéz időszak volt. Makláry Zoltán, például nem tartott Major Tamástól. Básti Lajos, Balázs Samu sem. Befutott színészek nem tartottak tőle. Tudja, hogy hívták őt? Kopasz. A füle hallatára. „Mi van, kopasz?” – jött a büfén keresztül. (…) Vagy királynő voltam, vagy mosónő. Kukákat tologattam, vagy Katalin cárnő voltam. Szóval, nem unatkoztam, minden belefért. 

Múlt: Egyébként, nem vagyok visszaemlékezős, nem rágódom a múlton. Ami elmúlt – elmúlt. Miután már minden kitüntetést megkaptam – ezek emlékeztetnek arra, hogy valamikor jó lehetett.  Hálás vagyok a sorsnak. Annyi szép szerepet játszottam! Minden fantáziámat kiélhettem.

Máthé Erzsiről MGP szavaival:

A képre kattintva nagyobb méretben is elérheti a cikket. 

Forrás: Színház.hu, Katona József Színház, Filmvilág, Színházi Adattár