Közös előadásra készül a Stúdió K és a Jászai Színház

Hat felnőtt- és kilenc gyermekdarabot mutat be az ősszel kezdődő új évadban a tatabányai Jászai Mari Színház, Népház, amelynek nézőszáma húsz százalékkal nőtt a legutóbbi évadban - közölte pénteki sajtótájékoztatóján a színház igazgatója.


A felnőtteknek szánt előadások között különlegességnek számít a La Mancha lovagja musical, amelyben 16 tagú zenekar szerepel. Színpadra állítják Yasmina Reza Az öldöklés istene című komédiáját, amely a világon az egyik legtöbbet játszott darab, valamint Ivan Kusan A balkáni kobra című énekes népi színjátékát Tasnádi István átiratában, Monori András zenéjére - mondta el Crespo Rodrigo.


A jövő szezon repertoárjában szerepel még Tennessee Williams klasszikusa, A vágy villamosa, amelynek egyik főszerepét Kerekes Éva játssza, Móricz Zsigmond Rokonok című színműve, valamint Örkény Istvántól a Tóték a Győri Nemzeti Színház előadásában.


A Jászai Mari Színház a következő évadban kilenc, gyermekeknek szóló darabot mutat be, közöttük Németh Ilona Madárház című, Friedensreich Hundertwasser osztrák festő és építész képei ihlette bábmesejátékát, a Fekete István regényén alapuló Vukot, Romhányi József mesejátékát Mekk Elekről, az ezermesterről és Csukás István zenés mesejátékát, a Mirr-Murr, a kandúrt.

 

Jaszai Mari Szinhaz Nephaz

 

A Stúdió K-val, a Vaskakas Bábszínházzal és az Aprószínházzal is készül egy-egy közös, gyermekeknek szóló bemutató, így a Jászai Mari Színház, Népház előadásait több néző láthatja és színvonalas, független társulatok is bemutatkozhatnak Tatabányán.


Crespo Rodrigo tájékoztatása szerint az elmúlt évadban a tájelőadásokkal és a koprodukciós előadásokkal együtt összesen 50 400 néző látta a színház produkcióit, az előadások átlagos látogatottsága elérte a 93 százalékot.


Az igazgató szerint az intézmény gazdálkodása stabil, annak ellenére, hogy az állami normatíva továbbra is a Jászai Mari Színház, Népház esetében a legalacsonyabb, mintegy 100 millió forinttal kevesebb, mint a támogatási sorrendben előttük lévő színházé. Ugyanakkor nőtt a színház önkormányzati támogatása, és 31 százalékkal emelkedett a bérletekből és jegyekből származó bevétel.


A kiegyensúlyozott gazdálkodásnak köszönhetően folytatódnak az előző évadban elindított fejlesztések, már kicserélték az ügyelőrendszert, továbbá bővítik a hangrendszert és fejlesztik a színház kamaratermét - hangzott el.

 

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása