Egy szorongó diktátor - Néró a Magyar Színházban

Május 16-án mutatta be a Magyar Színház a Kosztolányi Dezső azonos című regénye nyomán készült Néró, a véres költő című szatírát.


A Magyar Színház ajánlója:

Kosztolányi Dezső első regénye az ókori Rómába vezet. Ám figyelmes olvasó számára hamar feltűnik, hogy a költő saját koráról és annak művészeti és politikai lehetetlenségeiről szeretett volna, ha kicsit bújtatottan is, de elbeszélni. Költője, vére kézzel verekszi át magát igazságon, erkölcsön, tisztességen, emberi elveken, mindig saját szempontjait figyelembe véve. És ezzel végül nem is jut sehova, szinte csak a semmibe.

 

A Pesti Magyar Színház eme klasszikus történtet állítja színpadra. Az adaptáció nem keresi a korhű kapcsolatot sem az ókori Rómával, sem XX. század elejével, a regény keletkezésének korával. Az adaptáció elsősorban a regény által felvetett néhány kérdéskör köré gyűjti a dramaturgiai figyelem középpontjait. Mennyit bír el a hatalom mindenáron való megtartása? Mennyit tűr el egy birodalom, hogy megtegyék vele? Mit takarnak a vezérek híres kijelentései? Kiből lesz valódi uralkodó és kiből egy szorongó diktátor? Mi a következménye, ha a császár gondolkodásmódja és szándékai határtalanok? Ki az, aki valójában szabad?

 

Képek az előadásból:

 

phoca thumb l dsc 9296m juhasz melinda

1.

phoca thumb l dsc 9309m juhasz melinda

2.

phoca thumb l dsc 9324m juhasz melinda

3.

phoca thumb l dsc 9336m juhasz melinda

4.

phoca thumb l dsc 9349m juhasz melinda

5.

phoca thumb l dsc 9470m juhasz melinda

6.

phoca thumb l dsc 9649m juhasz melinda

7.

phoca thumb l dsc 9651m juhasz melinda

8.

phoca thumb l dsc 9684m juhasz melinda

9.

phoca thumb l dsc 9731m juhasz melinda

10. 

Fotók: Juhász Melinda, magyarszinhaz.hu

 

 

NERO, A VÉRES KÖLTŐ


Kosztolányi Dezső azonos című művel alapján
a színpadi változatot írta:
Réczei Tamás 

Szatíra két részben

Nero HORVÁTH ILLÉS
Agrippina BENKŐ NÓRA
Seneca PÁL ANDRÁS / ŐZE ÁRON
Paulina, a felesége CSERNUS MARIANN
Octavia, Nero felesége HOLECSKÓ ORSOLYA
Poppea BALSAI MÓNI
Zodicus, költő és besúgó GÉMES ANTOS
Claudius / Terpnus / Otho / Domitius FILLÁR ISTVÁN
Britannicus, költő, Claudius fia GULA PÉTER
Fannius, költő PAVLETITS BÉLA
Simon mágus / Phaon JEGERCSIK CSABA
Paris, költő / Montanus TAHI JÓZSEF
Alitryos, költő XXX
Eucaerus, fuvolatanár / Pallas XXX
Epaphoditus XXX 
Továbbá: Róma polgárai

Díszlet: KISS BORBÁLA
Jelmez: KOVÁCS YVETTE ALIDA
Mozgás: HORGAS ÁDÁM
Versek: SZÁLINGER BALÁZS
Zenei vezető: WAGNER-PUSKÁS PÉTER
Rendezőasszisztens: DEME ZSÓFIA
Rendező: RÉCZEI TAMÁS

 

Bemutató: 2013. május 16., - 19:00 óra

Magyar Színház

 

süti beállítások módosítása