'Helyetted szégyellem magam' - Kulka János nyílt levele Kerényi Imrének

Kulka János nyílt levelet írt Kerényi Imrének. Ezt tesszük közzé.

 

 

Az előzményekről:

 

Kerényi Imre Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház leendő igazgatóját látta vendégül a Polgári Szalonban. A beszélgetés során Kerényi Imre feltett szándékának nevezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem megreformálását, és kifejtette, ha alkirály lenne, elvenné az intézmény támogatását, "mint a nyavalya", ugyanis "kis rabszolgákat képez". Az egykori Madách-igazgató a Nemzeti Színház munkásságát is leminősítette, mondván trendi, de semmi közünk hozzá.
Úgy fogalmazott, Vidnyánszky "meg fogja csinálni azt a Nemzeti Színházat, ami ugyanúgy sikeres lesz, mint az Alföldié, csak nem a buzikról fog szólni, hanem a szerelemről, meg a barátságról, meg a hűségről". Mindehhez Vidnyánszky Attila asszisztált, és hozzátette, sok ünnep készül a Nemzeti Színházban, ahol Németh Antal szellemiségében kíván dolgozni. Az előzményekről bővebben itt olvashat.

 

ulka

Kulka János, fotó: Origo


Kulka János levele:


Magyar állampolgárként és a Nemzeti Színház társulatának egykori tagjaként visszautasítom Kerényi Imre szavait, melyekkel a Nemzeti Színház elmúlt éveit minősíti. 

Én szégyellem magam azért, hogy ez megtörténhet. Szégyellem, hogy 2013-ban, Magyarországon minden következmény nélkül megbélyegezhet bárki bárkit. Szégyellem, hogy ezt állami hivatalnokok is megtehetik a felelősségre vonás legcsekélyebb kockázata nélkül. Szégyellem, hogy Kerényi Imre, a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott buzizik, és a Nemzeti Színház jövendőbeli igazgatója, Vidnyánszky Attila ebben semmi kivetnivalót nem talál, sőt együtt aratnak göcögő tetszést nézőik körében. Szégyellem magam helyettük és a feletteseik helyett, akik nem szólítják lemondásra őket és szégyellem magam a nézők helyett, akik mindehhez jó érzéssel asszisztálnak. 

Helyetted szégyellem magam, Imre. 

Mint utóbb nyilatkoztad, a rendezvényen magánemberként beszéltél, színházi emberek között voltál, abban a közegben ez a stílus belefér és nem bántásnak szántad, amit mondtál. Ezúton közlöm veled, Imre, hogy tévedsz. Az általad említett közegbe nem csak ez a stílus nem fér bele, de már te magad sem.

Ezúton közlöm továbbá, hogy a Vidnyánszky Attilával folytatott nyilvános beszélgetéseteken elhangzottak következményeképpen a Nemzeti Színházban a következő évadra átvinni tervezett Sirályban nem lépek színpadra.

Budapest, 2013. május 22.

Kulka János

 

 

 Vidnyánszky Attila végül közleményben határolódott el Kerényi Imre a Nemzeti Színházat ért kijelentéseitől.

 

"Kerényi elveti a sulykot" - Ascher Tamás kommentárját itt érhetik el.

 

Vidnyánszky Attila az RTL Klubnak nyilatkozott a történtekről.

 

Friss interjúnkat a Nemzetiből távozó Hevér Gáborral itt olvashatják.

Friss interjúnkat  Vidnyánszky Attilával itt olvashatják.

süti beállítások módosítása